Fűszer és Lélek

Kecskesajtos cékla kétszer

ceklasalata-1Épp olvasom egy cikkben, hogy azért szeretünk meg ételeket felnőtt korunkban – sőt, azért változik meg alaposan az ízlésünk – mert a pubertás végén elhal az ízlelőbimbóink melletti receptorok kétharmada. A cikk szerint egy átlagos felnőttnek  10 ezer ízlelőbimbója van,  míg egy gyereknek 30 ezer.
Ezeknek a kétharmada a kamaszkorban elpusztul.

Nem tudom, hogy ez akkor most jó nekünk, vagy rossz, hiszen megszeretünk olyan dolgokat, amiket gyerekkorunkban ki nem állhattunk, de nyilván sokkal kevésbé érezzük az ízeket.
Minden esetre velem egészen biztosan jót tett ez a kamaszkori receptorpusztulás, mert cékla-gyűlőlőből cékla-imádóvá váltam, és jópár dologról elmondhatom még ezt, például a kaporról.

Remélem velem együtt sokan rajonganak a cékláért!

A múltkori mézeskalács sütésen annyira finom célakrémes szendvicsek voltak, hogy elhatároztam, kipróbálom itthon is. 
Mivel kecskesajtos céklának hívták, és egyértelműen volt benne dió is, nem sokat vacakoltam receptek felkutatásával, azonnal kipróbáltam azt, amire én gondoltam. 

Kétfélét készítettem, a nyerset salátaként ajánlom, a sült céklásat pedig inkább kenyérre.
Mind a kettő elképesztően finom lett, csak az egyiket tovább tart elkészíteni.
A sült céklásra inkább koriander zöldet ajánlok, a nyersre pedig petrezselymet.

Hozzávalók a sült céklás szendvicskrémhez:
1 közepes cékla
15 dkg puha kecskesajt (esetleg feta)
1,5 dl tejföl
1 gerezd fokhagyma, lereszelve

2 marék dió, szárazon megpirítva
1/4 kk római kömény
friss koriander

A céklát alufóliába csomagolom, és puhára sütöm kb. 40 perc alatt 180 fokon.
Közben száraz serpenyőben megpirítom a diót és a római köményt. 
A céklát megpucolom, és nagy lyukú reszelőn lereszelem. Elkeverem a kecskesajttal, a tejföllel, a fokhagymával és a durvára vágott dióval. Miután kenyérre kentem, megszórom koriander zölddel.

Hozzávalók a nyers céklasalátához:
1 közepes cékla
15 dkg puha kecskesajt (esetleg feta)
1,5 dl tejföl
1 gerezd fokhagyma lereszelve

2 marék dió, szárazon megpirítva
1/4 kk római kömény
friss petrezselyem

Száraz serpenyőben megpirítom a diót és a római köményt. 
A céklát megpucolom, és nagy lyukú reszelőn lereszelem. Elkeverem a kecskesajttal, a tejföllel, a fokhagymával, és a durvára vágott dióval.
Kiveszek belőle két evőkanálnyit, és botmixerrel pépestíem, majd visszakeverem a többihez.
Miután kenyérre kentem, megszórom petrezselyem zölddel.

ceklasalata-6

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!