Fűszer és Lélek

Borhabos kosárka mamára gondolva

Eszembe jutott nagyanyám. Minden nyáron, mikor megérkeztem hozzá, valamilyen borhabos-ribizlis sütivel várt. Nem kosárka volt, az biztos, de egyszerűen nem tudom felidézni, hogy mi lehetett az.
Különlegesnek találtam a borhabot, soha, sehol máshol nem találkoztam vele különben, a mamánál is csak egy évben egyszer. Talán a ribizli miatt.
Aztán amikor a mama már nem élt, egy cukrászdában megláttam egy borhab rolád névre hallgató sütit. Boldogan kértem ki, de sajnos köze nem volt a mamaféle borhabhoz. Ott kezdődött, hogy az a  hab bort nem látott soha. Olyan szomorú lettem, annyira hiányzott már akkor is nagyanyám.
Aztán valahogy soha nem próbáltam elkészíteni, nem tudom miért. Múlt héten viszont egy tányérka ribizlit nyomott a kezembe apám, épp akkor szedte a kertben. Még meleg volt a napsütéstől. Gyorsan kerítettem a borhab receptet. 
Pillanat alatt megettük az összes kosárkát. Egy 13 éves fiú szájába pont befér egy darab. Mama boldog lenne.

Hozzávalók a tésztához:
33 dkg liszt
4 dkg mandula liszt
5 ek porcukor
3 g só
20 dkg hideg vaj
75 g tojás (ez egy xl-es tojás kb.)

Hozzávalók a borhabhoz:
6 tojássárgája
15 dkg cukor
2.5 dl édes bor (Tokaji szamorodni például)
1 dl tejszín

Én pici, 7 centis formákban sütöttem, de a mérten szinte nem számít, ha nagyobb, akkor is kb. ennyi ideig kell sütni. Ebből a mennyiségből 40 pici süti lett.
A tésztához a tojás kivételével  minden hozzávalót a dagasztógép táljába teszek, és a habverővel addig keverem nagy fokozaton, míg teljesen apró morzsássá válik. 
Hozzáadom a kissé felvert tojást, majd egy percig lassan, végül három percig turbó fokozaton keverem, míg a tészta összeáll. 
Lisztezett lapon kissé kinyújtom, majd 10 percre a hűtőbe teszem.
Újra nyújtom, majd ki is szúrom megfelelő nagyságúra és alakúra, hogy jó legyen az apró piteformákba.
Újabb 10 perc hűtés következik.
Közben vékonyan kivajazom a piteformát és nagyon enyhén ki is lisztezem.
Belesimítom a hűtőből kivett tésztát. Óvatosan kell dolgozni, hogy ne szakadjon, ne törjön. 
A tésztát a formával együtt a fagyasztóba teszem, amíg felmelegedik a sütő 180 fokra.
Az előmelegített sütőben sütöm kb. 10-12 percig, majd kiveszem, és ha langyos kifordítom a formákból.

A borhabhoz egy akkora fazekat vegyünk elő, amihez van egy ráillő keverőtálunk. A fazékba vizet engedünk, de csak annyit, hogy a keverőtál alja ne érjen bele a vízbe, majd a vizet felforraljuk.
Takarékra vesszük alatta a lángot, és megvárjuk, amíg a forrás megáll, csak éppen gyöngyözik a víz.
A tálban kézi habverővel összehabosítjuk a tojássárgákat a cukorral. Apránként hozzákeverjük a bort is, majd a tejszínt is. Csak ekkor emeljük a tálat a fazékra. Folyamatosan keverjük, habosítjuk a gőz fölött, míg kb. 15-20 perc alatt be nem sűrűsödik. A kész borhabot lehúzzuk a tűzről, és további 5 percig keverjük amíg langyosra nem hűl.
Mehet a hűtőbe, amíg hideg nem lesz.

A habot a tésztaformákba kanalazom, majd a tetejét kirakom ribizlivel. 
Érdemes egy órán belül megenni – ezzel nem lesz gond, garantálom – hogy a tészta ropogós maradjon.

Lassan sült marhanyak tökfőzelékkel

 – És a mócsing a zokniban mese –

Pár napja mutattam egy képet, amin a lányom éppen nagyon utálja a tökfőzeléket. Az az igazság, hogy nem is a tököt, hanem a kaprot nem szereti, ugyanúgy, mint ahogy az apja se szerette.
Annyira haragszanak a kaporra, hogy még az illatát se tudják elviselni. Úgyhogy mindegy is nekik, hogy milyen tökfőzelék készül, ha egyszer van benne kapor. Márpedig nekem a tökfőzelék a kaporról szól. 
Szerencsére mindig teszek a tetejére valamit, valami olyat, amit ez a  két finnyás is hajlandó megenni, így csak elfogy. A klasszikus marhapörköt-tökfőzelék kombó mellett a marhasült is nagyon megy nálunk.
Most egy 80 dekás darabot kaptam a hentestől a piacon, miután megkérdeztem mit vigyek. Mondott is hozzá egy receptet, de amikor megláttam a húst, én már láttam mellé a hideg tökfőzeléket is. Ennek a húsdarabnak a fele fogyott el feltétként, a másik része felszeletelve végezte pár zsömlében.
Tudom, hogy sokan nem igazán értékelik a marhanyakat, de szerintem az egyik legjobb része az állatnak. Kellően zsíros ahhoz – hogy miután megsült a hús – finom, szaftos legyen a végeredmény. Nem szárad ki, de nem is mócsingos, ami most nálunk nagy mumus, mióta a lányom megtanulta a mócsing szót.
Pedig szerintem ők nem is igazán találkoznak mócsinggal már. Azért biztos ami biztos, a férjem elmesélte neki a mócsing sztorit.
Amikor még ovis volt a férjem, és nem Gábor, hanem Gabi névre hallgatott, az óvódában csak akkor mehettek játszani, ha mindent megettek, amit az óvónénik a tányérjukra szedtek. Azt viszont, hogy mi és mennyi kerül a tányérjukra nem ők maguk, hanem természetesen az óvónénik döntötték el.
Így aztán minden húsétellel jó pár hatalmas mócsing is érkezett a tányérba, Szegény Gabi úgy érzete, hogy ha neki le kell nyelnie egy nagy remegős mócsingot, akkor meghal. Én ezt teljesen meg tudom érteni, és egyszerűen nem is értem, hogy miért erőlködtek ilyen szörnyűségekkel az óvónénik, akiknek elvileg az lett volna a munkájuk, hogy szeretik a gyerekeket. Persze, gyerekeket szeretni nyolc órában naponta nem lehet csak a fizetésért, annak az érzésnek nyilván belülről kéne érkeznie.
Egy szó, mint száz, Gabinak szuper ötlete támadt: a mócsingokat mindig elrejtette a zoknijába az asztal alatt, és az vagy a kertben került ki onnan alvás után, vagy ötkor, amikor végre hazamehetett. 
Remélem értékelik a gyerekeink, hogy milyen csodálatos az életük a hetvenes évekhez viszonyítva, amikor ilyeneket mesélünk nekik. De nem, azt se tudják mi a mócsing, mondjuk azt elég durvának találják, hogy egy pörköltdarabbal kellett régen aludniuk a szegény gyerekeknek. Hihihi.

Hozzávalók:
80 dkg szürkemarha nyak
3 ek libazsír
1,5 dl savanyított gyöngyhagyma a levével együtt
2 babérlevél
só, bors
1 gerezd fokhagyma

A húst alaposan besózom, beborsozom. Bele is dörzsölöm amennyire lehet. 
Egy lábosba teszek pár kanál libazsírt, két babérlevelet, olyan másfél deci gyöngyhagymát a levével együtt és egy gerezd vékonyan felszeletelt fokhagymát, majd belerakom a húst. Lefedve 150 fokon sütöm kb. 4,5-5 órát úgy, hogy félidőben megfordítom.
A fedőt végig rajta tartom, így is szépen megpirul ennyi idő alatt, és a végére vaj puha lesz.

Hozzávalók a tökfőzelékhez:
1 kg friss tök
5 dkg vaj
1 fej hagyma
1 ek cukor

1 csokor kapor
2 ek fehérbor ecet
2 dl tejszín

A tökhöz veszek egy kiló friss, zsenge tököt. Vajon megfonnyasztok egy közepes hagymát, amit megszórok egy evőkanál cukorral. Amíg a hagyma puhul, a cukor is karamellizálódik. 
Amikor kész, rádobom a tök kétharmadát. Picit sózom, és lefedve megpárolom. Botmixerrel pépesítem, ecettel, kaporral ízesítem, majd felöntöm két deci tejszínnel. Felforralom és beledobom a maradék tököt. Azonnal elzárom alatta a lángot, égy lefedve hagyom picit pihenni, amíg a tök megpuhul.

A szürke marhát a Fény utcai piacon a Martonyi ÖKO-AGRO üzletben kaptam, az emeleten.

Jerk padlizsán

Imádjuk a jamaicai jerk csirke csípős, fűszeres ízét, de azt vettem észre, hogy legalább egy éve nem készítettem. Ez is csak arról jutott eszembe, hogy egyik hajnalban, ahogy az Instagarm falam tekertem fel-le, észrevettem egy jerk fűszerezésű padlizsánt. 

Koriander zöldet kivéve minden volt hozzá itthon, gyorsan meg is csináltam. Tudom én, hogy volt már ezen a blogon a “a legjobb padlizsán”, meg mindenféle hasonló dolgok, de azt hiszem, most ezek mind mehetnek a süllyesztőbe, itt van ugyanis az új trónkövetelő.

Ha Jamaica, akkor természetesen kell bele rum, meg chili, na és jóféle ecet, barna cukor, gyömbér, ez, meg az, de a lényeg, hogy a végén egy nagyon pikáns, csípős pác legyen, de olyan, amit soha nem akarunk abbahagyni. Én a csirkénél is mindig ezt érzem, de talán a padlizsánnál jobban kijönnek az ízek. Sajnálom, hogy csak egy padlizsán volt itthonígy nem tudom napokig enni, de garantáltan jön majd a sorozatgyártás. 
Úgy gondoltam, hogy jó lenne mellé egy kis hús is, de teljesen feleslegesnek bizonyult, csak rontotta a jó kis vegán vacsoránk végeredményén, pedig azért a mellet is igyekeztem klassz szaftosra megsütni.

Szerintem grillen is jól működhet, de most csak egyszerűen betoltam egy jénaiban a tepsibe.

A receptbe beírom a koriander zöldet is zárójelben, azért ha van otthon, akkor tegyetek bele, csak még jobb lesz tőle a végeredmény!

Hozzávalók 2 főre:
1 közepes padlizsán

4 ek olívaolaj
4 ek fehér rum
4 ek fehérbor ecet
2 ek barna cukor
2 ek frissen reszelt gyömbér
2 szál újhagyma felkarikázva
2-3 pici csípős chili, apróra vágva
2 gerezd fokhagyma lereszelve
2 friss, esetleg szárított babérlevél
só, bors
(1 csokor friss koriander zöld)

A pác hozzávalóit összekeverjük, és megvárjuk, míg a só és a cukor is elolvad. A padlizsánt vékony, 3 mm-es szeletekre vágjuk, majd a páclébe forgatjuk, és egy órára félretesszük.
Előmelegítjük a sütőt 220 fokra, légkeveréssel.
Egy nagy, tűzálló tálba fektetjük a padlizsánokat, és 15-20 perc alatt megsütjük.





Paradicsomos, kecskesajtos pite

Lassan jönnek a jóízű, lédús, édes paradicsomok! Alig várom a szezont!
Kaptam egy szem hatalmas, édes Pantano Romanesco féle paradicsomot. Szerintem ez a fajta salátának a legjobb, de 3 szem alatt neki se állok ilyesminek. 
Pár napja láttam az Instagramon egy klassz paradicsomos pitét, igaz, ott cukkinivel rétegezték a paradicsomkarikákat, nekem meg cukkinim nem volt itthon, ellentétben a kecskesajttal. 
A lágy kecskesajt kicsit olyan, mint a szabad tűzön főzés: minden jobb lesz tőle. 
Egy szelet ebből a pitéből egy salátával akár komplett ebéd is lehet, de miközben ettem, arra gondoltam, hogy milyen klassz lenne egy tányér jéghideg gazpacho után! 

Addig is íme a recept:

37 dkg liszt
1 ek frissen reszelt parmezán
2 ek porcukor
4 g só
20 dkg hideg vaj
75 g tojás (ez egy xl-es tojás kb.)

A tetejére:
20 dkg lágy kecskesajt
2 gerezd fokhagyma
só, bors
50 dkg paradicsom
2-3 ek olívaolaj
majoránna
zataar fűszerkeverék

A tojás kivételével a tészta minden hozzávalójátt a dagasztógép táljába teszek, és a habverővel addig keverem nagy fokozaton, míg teljesen apró morzsássá válik a tészta.
Hozzáadom a felvert tojást, majd egy percig lassan, végül három percig turbó fokozaton keverem, míg a tészta összeáll. 
Lisztezett lapon kissé kinyújtom, majd 10 percre a hűtőbe teszem.
Újra nyújtom, most már a megfelelő nagyságúra és alakúra, hogy jó legyen a piteformába.
Újabb 10 perc hűtés következik.
Közben vékonyan kivajazom a piteformát és nagyon enyhén ki is lisztezem.
Belesimítom a hűtőből kivett tésztát. Óvatosan kell dolgozni, hogy ne szakadjon, ne törjön. Nyugodtan tehetjük mini piteformákba is, ha az van otthon!
A tésztát a formával együtt a fagyasztóba teszem, amíg felmelegedik a sütő 180 fokra.
Közben a fokhagymát belereszelem a kecskesajtba. Ha túl kemény lenne, keverek hozzá pár evőkanálnyi tejfölt. A paradicsomot felkarikázom. 
Kiveszem a fagyasztóból a pitetésztát, és 15 percig légkeveréssel sütöm.
Belesimítom a kecskesajtot, majd kirakom a tetejét a paradicsommal. Megszórom majoránnával, és a zataarral, visszatolom a sütőbe, és további 15 percig sütöm. 
Mikor kész, meglocsolom egy kis olívaolajjal.

Szigorúan húsevőknek – videó

Avagy a velős csont dicsérete
Nagyon vágytam egy jó marhapörköltre, pedig nem is szakácskönyvet olvastam, hanem Yuval Noah Harari, Sapiens című könyvét.
“A tűz tett minket veszedelmessé. A pletyka együttműködővé. A mezőgazdaság még éhesebbé. A mitológia tartotta fenn a törvényt és a rendet. A pénz adott valamit, amiben mind bízhatunk. Az ellentmondások teremtették meg a kultúrát. A tudomány tett minket a teremtés urává. De egyik sem tett boldoggá… 
A világhírű jeruzsálemi egyetemi tanár szerint így foglalható össze annak története, ahogyan jelentéktelen majmokból a világ uraivá váltunk.”
Konkrétan ez a bekezdés tett éhessé:

Valahogy megkívántam a velős csontot. Ősi ösztön.
Annyi ételt tesz jobbá egy darab velős csont. Jobb vele a sólet, és el se képzelhető nélküle az Osso Bucco, hogy a táfelspiccről ne is beszéljünk. 
Én a marhapörköltbe is teszek, sokkal jobb lesz tőle  a pörkölt. 
Libazsírral indítom a hagymát, majd picit meg is pirítom. Ez persze opcionális, de szeretjük ezt az ízt.
Amikor a hagyma puha, mehet bele a felkockázott libamell, és a darabka jóféle velős csont. Hús, pár szem paradicsom, kömény, pirospaprika, só és bors. Felöntöm kis borral, majd a folyadékot mindig vízzel pótolom, amikor szükséges.
Akkor jó, ha vajpuha a hús. Általában 3 óra alatt készül el.
Néha teszek bele a fokhagymát, néha babérlevelet és kevés friss kakukkfüvet is.
Bort inni kötelező hozzá, és csípős almapaprikával a legfinomabb.

A húst a Fény utcai piacon a Martonyi Öko-Agro szürkemarhástól kaptam.
Érdemes a velős csontot is ott venni!

Nem igénylik a nyaralást

Paradicsomos pitét sütök, mindjárt fel is teszem, De közben szól a rádió: idén nagyon mélyen a zsebükbe kell nyúlnia a szülőknek, mert a táborok nagyon drágák. A nyári szünet pedig hosszú, és a szülők általában csak két hetet tudnak szabadságra menni, amikor együtt nyaral a család.
Nekem úgy rémlik, hogy tavaly is pont ilyen drágák voltak, és esküszöm, hogy ezt a hírt szóról szóra elmondták tavaly is. Na nem mintha akkor nem lett volna igaz.
Én nem voltam egy kifejezett Szomszédok rajongó, inkább idegesített, mint szórakoztatott, de egy részre határozottan emlékszem: Julcsi anyja aggodalmaskodik  – mint az összes részben, amit láttam – hogy mennyire sokba kerül a nyaralás, pedig mennyire ráférne a családra a kikapcsolódás.
Bűbájoskodó Etus nagymama azonnal ott terem, és pénzt ajánl fel a családnak, amit vagy elfogadnak, vagy nem, de a lényeg, hogy Kulka – akarom mondani nagy fehér Maganheim doki inkább vállal pár extra műszakot.
És megszületik a nagy terv, biciklivel nyaralnak belföldön. Talán autóval is mennek és kempingeznek, ezt már nem tudom, hogy csak beleképzelem vagy valóban így volt, de  arra határozottan emlékszem, amikor a film végi szokásos narrációban megdicsérik önmagukat, és boldogok, hogy milyen olcsón nyaraltak.

Régen volt, mert azt is épp most olvasom, hogy a magyar családok 35%-a „gondol nyaralásra” és ők is csak nagyon keveset költenek. Na, vajon miért lehet ez? Biztosan nem szeretnek nyaralni. Komolyan van képük leírni, hogy a családok 13 százaléka NEM IS IGÉNYLI A NYARALÁST, sőt az év más szakaszában sem mennek sehová.
Aki mégis „nyaral” az vagy rokonokhoz utazik a nyáron (30% körül) vagy saját nyaralóban vagy telken pihennek.
2015-ben a gyerekek átlagosan 4,7 napot töltöttek tanulmányi kirándulással és táborozással összesen. Ez a szám, ha azt vesszük, hogy sok felsős, vagy középiskolai osztály részt vesz 2 vagy 3 napos osztálykiránduláson a tanév folyamán, szinte egyenlő a nullával. A magyar gyerekek nem utaznak, és nincsenek már olcsó, önkormányzatilag támogatott ottalvós táborok, mint a mi gyerekkorunkban.
Pedig igazán pihenni csak akkor lehet, ha kiszakadunk a mindennapi környezetünkből, máshol ébredünk, mást csinálunk mint amit hétköznap is szoktunk.
Nem nyafogni akarok, csak egyszerűen nem értem, hogy miért kell minden évben csodálkozni azon a hírekben, hogy idén is 10 hét a vakáció, a szülőknek idén se adnak ennyi szabadságot, a táborok idén is elképesztően drágák, és családi nyaralásról sokan nem is álmodnak már.
Aztán persze idén se történik semmi, a legszegényebb gyerekek a szomszéd kisvárosba se jutnak el, sőt pont így lesz jövőre is. A mi szüleink is megoldották valahogy, mondják sokan, és végülis igen. De azért szerintem csak nem jó ez így.

Folyton éhes kamasz mindenre hajlandó


Nem vagyok egy mintaanya, ha nem lenne mindenki menzára befizetve, akkor mostanában a költözés miatt igencsak silány kosztban részesülnének, de szerencsére itt van nekünk a borzalmas ovimenza, és a kevésbé rettenetes sulimenza. A héten viszont nincs se ovi, se suli, enniük mégis kell. Zálit tegnap eladtam a barátnőjéhez, ott szerencsére gondoskodtak róla, csak szegény fiam maradt itthon segíteni a pakolásban. 

Hol tartok? Sehol! Olyan, mintha semmit nem csinálnék. A csomagok, és dobozok fogynak, legalábbis szaporodnak az üres dobozok, de még mindig egy talpalatnyi föld sincs szabadon, ahova mondjuk betehetnénk az ebédlőasztalt, és normális körülmények között megvacsorázhatnánk. 
Namost, a kamasz állandóan éhes. Reggel leszaladtam vele a kávézóba, rendes reggelit kapott. Délben nem volt neki elég a grízgaluska leves, zöldbabfőzelék menü az étteremben, kért egy jó nagy szelet sajttortát is. Pontban délben. 

Nem túlzok, kettőkor már ételért könyörgött. Valami normális ételért. 

Hát fiam, akkor bizony neked kell kimenned a piacra, és húst hozni, mert én most nem érek rá. Marhapörkölt jó lesz? Nem, most nem tudok hozzá nokedlit főzni, de kenyérrel. Na jó, krumplival. 
Nem uborkasaláta se lesz hozzá, igen, azért mert ilyen anyád vagyok. Elhanyagollak. De ha veszel csemegeuborkát, akkor azt lehet enni mellé. 

Na látod, milyen jófej vagyok, pénzt adok, és nem a zsebpézedet kell elkölteni.

Vegyél egy kiló marhalábszárat a hentesnél és újkrumplit is!

És kimegy a piacra. Most nem azért, de még nincs 13 éves! Hogy miért vagyok büszke rá? 

Mert emlékszem, amikor a férjemmel összeköltöztünk, és megkértem, hogy vegyen egy öblítőt. 
Rémülten hívott a hipermarkertből: Tudod te hány féle öblítő létezik? Itt állok egy sorban és legalább 30 féle van! Mi alapján válasszak? 

Ehhez képest, Dávid simán elmegy a henteshez is. Egyáltalán nem zavarja, hogy nem tudja mi is az, amit vennie kell, ugyanis nagyon jól bánik az emberekkel. A legszebbet kéri, hagyja, hogy segítsenek neki, és bezsebeli a dicséreteket, amiért ilyen szorgalmasan segít az anyukájának. Én pedig soha nem árulom be.
A piacon kiderült, hogy egy étteremnek is az az ötlete támadt, hogy lábszárat vásárolnak, csak hát náluk nagyobb a mérték, így nekünk pont nem maradt.

Rostélyos jó lesz? Mire kell? 

Így történt, hogy egy kiló rostélyossal és újkrumplival találtam szemben magam. 
És hát az az igazság, hogy olyan, de olyan finom vacsorát rittyentettünk belőle, hogy az sem zavart, hogy az íróasztalnál és az ágyon kuporogva eszünk belőle, miközben a vágódeszka a gyerekfellépőn egyensúlyozik a hús alatt.

Hozzávalók:
1 kg szürkemarha rostélyos
1 szál póréhagyma
3 ek libazsír
1/2 füstölt libamell, vagy bármi más füstölt hús
2 gerezd fokhagyma
1 kk kakukkfű
só, bors
1 babérlevél
3 dl fehérbor

A rostélyost felhasználás előtt másfél órával kivesszük a hűtőből. Alaposan besózzuk, borsozzuk, majd egy minden oldalát jól megpirítjuk a libazsíron. Ha van otthon öntöttvas edény, akkor használjuk azt, ha nincs, akkor egy vastagtalpú edényt. Mikor a hús mindenhol megpirult, mellé szórjuk a vékony csíkokra vágott libamellet, a felkarikázott pórét, és az összezúzott fokhagymát. Felöntjük a borral, babérlevéllel és kakukkfűvel fűszerezzük, majd lefedve a legkisebb lángon 3,5 órát pároljuk. 
Amikor már vajpuha, levesszük róla a fedőt, és pár perc alatt hagyjuk besűrűsödni a szaftját. 
A húst felszeleteljük, és visszatesszük a szaftba.
Így a hús elképesztően lesz, a bortól és a füstölt libától fűszeres, de mégis megmarad a klassz marhahús íz is.
A szürkemarha rostélyost a Martonyi Öko-Agro üzlettől kaptuk a Fény utcai csarnokban, ahova bátran küldhetitek a gyerekeket is!

Kakukkfüves eperlekvár kempingezésre

Kemping és befőzős hét van a Tchibo webshopban, erről jut eszembe, hogy mi,  ha nem is gyakran, de igencsak rendszeresen kempingezünk. A rendszeresség évi egy alkalmat jelent, de azt már 14 éve megtesszük. Vadkemping a kedvencünk, amikor senki nincs a közelünkben, és olyan nagy a csend, hogy szinte hallani lehet a csillagokat. Más is ismeri ezt az érzést? Olyan, mintha a csillagok fényének lenne valamilyen hangja. Imádom!

Ha nem lenne ilyenkor eperszezon, én már teljesen kifordulnék magamból. Ahhoz képest, hogy nem is én járok iskolába és óvodába, május közepére már nagyon unom az egészet.
Vakációt akarok! (Igen, augusztusban már iskolát és óvodát akarok majd a lehető leggyorsabban!)
De ezek a hetek még a boldog tervezéssel telnek. Például a évi két napos kempingezés megtervezésével.
Augusztusban szoktunk menni, kifejezetten a hulló csillagok miatt, na és persze azért is, hogy megmutassuk a gyerekeinknek, hogy milyen is kint aludni a természetben, éjjel mesélni a tábortűznél (ha már énekelni nem tudunk), majd  a sátorba bújva aludni, és igen, kicsit félni is a megreccsenő ágaktól, a bagolytól, a denevértől, az épp arra sétáló, kíváncsi őztől.
Be kell valljam, annak ellenére, hogy sokat kirándulunk, igencsak városi emberek vagyunk.
Fontos, hogy jó legyen a matrac a sátorban, ne fázzak a hálózsákban, legyen némi világítás, sőt, idén már egy kis kempingasztalt is vettünk székekkel, mert eljött az idő, amikor nem mindent képesek vagyunk a földön csinálni.

Jó ott heverészni, olvasni, napozni és kártyázni, de enni már azért inkább egy kicsit kényelmesebben szeretnénk.
Reggelire ilyenkor lekvároskenyeret eszünk, a lekvár ugyanis nem romlik meg, napokig jól elvan a kocsi csomagtartójában felbontatlanul, és egy igazi házilekvárnál kevés jobb dolog létezik a világon!
A kakukkfüves eperlekvárnak a kakukkfüvet tulajdonképpen elég csak megmutatni, éppen csak olyan picit kell bele tenni, hogy aki kóstolja, érezze, hogy valami különleges van benne, de gondolkodnia kelljen, hogy mi is az. Csak egy pici kakukkfű illat, és szinte semmi íz.

Kakukkfüves eperlekvár:

1,2 kg eper
35 dkg cukor
1 ág kakukkfű
1 kk jó minőségű balzsamecet

Az epret megtisztítjuk, félbevágjuk, majd összekeverjük a cukorral, balzsemecettel, és a kakukkfűágról lehúzogatott kakukkfűlevélkékkel.
Egy éjszakára a hűtőbe tesszük.
Másnap hozzákeverünk egy csomag befőzőcukrot, majd 5 percig forraljuk. Sterilizált üvegekbe töltjük, és szárazdunsztban kihűtjük.
Érdemes kis üvegekben készíteni, így mindig friss lekvárt ehetünk, és többféleképpen fűszerezhetjük. Az eperlekvár nagyon finom bodzavirággal vagy rózsaborssal is, sőt, egy-egy üveg chilis változatot is készítek minden éven, ezt főleg szarvashús mellé szeretjük enni.

Marhahúsleves, mert megérdemlem

A konyharuhákat nem találom egyelőre, pedig abból aztán nincs hiány. A só sincs meg, hiába írtam rá a dobozokra, hogy mi van bennük, a végén már csak a “konyhai vegyes” vagy az “óvatosan” feliratra futotta. Hogy mégis mi a fene lehet benne, azt sűrű homály fedi. Örülök, hogy beszélni tudok, annyira fáradt vagyok. Tegnap egyszerűen nem jött a számra az a szó, hogy Madách tér.
Mondtam már, hogy utálok költözködni?! Mondjuk legalább előkerül a legalsó fehérneműs fiókból fél kiló csokipénz, amit még hanukára vettem a gyerekeknek, majd jól eldugtam, hogy ne egyék meg idő előtt, aztán nyilván elfelejtettem, hogy hova tettem. 
De találtam a tárolóban egy nagyon klassz lámpát bontatlan csomagolásban. Hogy mióta lehet ott, arról fogalmunk sincs, se a férjem, se én nem emlékszünk arra, hogy valaha megvettük volna, de legalább tetszik.
Na, ilyen körülmények között élünk most. Napok óta szendvicset eszünk, vagy rendelünk egy pizzát. Tegnap elmentünk enni egy hamburgert, komolyan mondom, szinte ünnepnap volt.
De ma már muszáj valamit ennünk, hogy érezzük, hogy egy család vagyunk, nem csak egy lakásba járó sikerősök. Valami olyanra gondoltam, amivel nincs sok  gond, mégis nagyon otthonos lesz a végeredmény. És nem utolsó sorban megvan hozzá minden edény. Vagyis a húszliteres fazék. Mert azt látom legalább. 
Tehát húsleves lesz. Sok hússal, kevés zöldséggel, mert a zöldséghámozó még nem bukkant fel, késsel meg nem szeretek pucolni. Sót vettem a kisközértben, húsért a szürkemarháshoz, a Martonyihoz,  zöldségért pedig az egyik kofához kiszaladtam a Fény utcai piacra.
Írtam már, hogy mennyire félek tőle, hogy a  húsleves eltűnik majd a családok repertoárjából. Pedig attól egyszerűbb étel egyszerűen nincs. Ha megfelelő sorrendbe tesszük bele a hozzávalókat, jó minőségű alapanyagot használunk, és kis lángon sokáig – akarom mondani nagyon sokáig – főzzük, akkor annak a húslevesnek tökéletesnek kell lennie. Nem lehet másmilyen. Vagyis ez az, ami elronthatatlan.
Kértem egy kiló lábszárat, hogy belefőzzem a levesbe azt is, majd felszeletelem, és paradicsomszósszal megesszük holnap. Záli nincs itthon, mi hárman pedig krumpli nélkül is igazán értékelni tudjuk az ilyesmit. 
A fazékba tettem a lábszárat, egy jó kilónyi leveshúst, mikor felforrt, leöntöttem a vizet, majd újra felöntöttem, és hagytam olyan másfél órát gyöngyözni. Pont felpakoltam addig a könyveket a polcra. 
Ezután hozzáadtam öt sárgarépát, két gyökeret, a csokor petrezselyemzöldet, egy kis zellert zöldjével együtt, egy karalábét, két szép vöröshagymát, pár gerezd fokhagymát, egy darabka gyömbért, sót, és pár szem borsot. 
Ezzel is főtt olyan három órát, mire igazán aranyszín, erős húsleves készült belőle. 
Leszűrtem a levest, a zeller sajnos nálunk megy a kukába, senki nem eszi így meg, a többi zöldséget pedig még a tálból megettük, lecsipegetve mellé a csontról a húst. 
Én nem is tudom, hogy létezik-e ennél finomabb étel. A forró, gőzőlgő, levesből éppen csak kivett marhahúsnál. Utána még maradt hely egy tényér levesre, de igazából már jól laktunk.

Nem adom fel!

Költözünk. Itt már nincs konyhám, ott még nincs. Majd mutatok képeket, hogy ti soha ne akarjatok költözni. 
De ez a poszt most szerencsére nem erről szól. Azt majd holnap, oké?
A Szűz és a Magdolna utca sarkán már tavaly megnyílt a Nem adom fel kávézó,ahol fogyatékkal élő emberek dolgoznak. Többféle fogyatékkal élő ember is  dolgozik az étteremben, ami egy skandináv országban például egyáltalán nem annyira különleges mint errefelé, de szerencsére Magyarországon sincsenek már egyedül. Amikor kislánykoromban először jártam Angliában, megdöbbentem, hogy mennyi kerekesszékes ember él ott. Meséltem is a szüleimnek, hogy milyen érdekes, hogy ott az iskolába is többen jártak, meg vakok is, és siketek is, mire anyukán felvilágosított, hogy valószínűleg egyáltalán nem él több sérült ember ott, mint itt, csak ott nincsenek a négy fal közé zárva, nem külön iskolába járnak, és minden akadálymentesítve van, ezért könnyebb velük az utcán is találkozni.
Nagyon csodálkoztam, de muszáj volt elhinnem, hiszen hét éves létemre soha nem volt még mondjuk kerekesszékes óvoda vagy iskolatársam se. 
Bár sok helyen foglalkoztathatnának sérült embereket, azért lássuk be, nem ez a jellemző. Már az is nagy dolog, hogy néha egy-egy kasszánál látom kiírva, hogy ott nagyothalló munkatárs dolgozik, de azt hiszem, ezzel ki is fújt a munkák sora, ahol találkoztam volna bármilyen fogyatékkal élő emberrel.
Pedig dolgozni jó. Az embernek önbecsülést ad, hasznos tagja lesz a társadalomnak, sőt, annak is érzi önmagát, ami már önmagában is nagyon nagy dolog, arról nem is beszélve, hogy ha fizetést kap, akkor abból mennyi mindent elérhet a segélyhez képest.
Egyszer pár hónapja be is ugrottam egy kávéra a Nem adom fel kávézóba, ami nagyon jó élmény volt, már csak azért is, mert három kedves emberrel is találkozhattam, ami sajnos egyáltalán nem mindennapi mostanában, de nekem sajnos a hely elég messze van, ritkán visz arra az utam, úgyhogy azóta nem jártam ott.
Egyik este viszont pont ott jártunk, és örömmel láttam, hogy még este kilenckor is nyitva vannak, főleg, hogy esett az eső, és nagyon jól esett volna egy bögre kávé. Beléptünk, és jó hangosan szólt az AC/DC. Gyorsan elnézést kértek és sajnos lehalkították. Pedig nekem akkor ott két dologra volt szükségem: egy kávéra, és a hangos AC/DC-re. Végül mindkettőt megkaptam,úgyhogy el is határoztam, hogy újra benézek majd, ha már ennyire jófejek.
Tegnap előtt pont ebédidőben mentem, mert a facebookon olvastam, hogy van ebédmenü. 
Amiért az ebédmenüről részletesen írok, annak az az oka, hogy ebédelni mindenkinek kell, de jót enni normális áron elég nehéz. Persze van már a városban legalább húsz olyan hely, ahol ár érték arányban nagyon jól járunk, de ezek leginkább érthető okokból a belvárosban találhatóak. 
Sajtkrémleves, sült csirkecomb joghurtos salátával, és bodzaszörp volt, 950 forintért. Azon felül, hogy a csirkecomb is nagyon finom volt, én a joghurtos salátának örültem a legjobban. Nem is emlékszem, hogy valaha ettem-e ilyesmit étteremben, hogy volt-e valaki, aki bevállalta volna ezt az egyszerű, de nagyon finom salátát köretként? Pedig milyen jó!
Az a helyzet, hogy a hely annyira kellemes és barátságos, és az ebéd olyan finom, hogy akkor is egy klassz hely lenne, ha nem fogyatékkal élők dolgoznának benne. Így viszont egyszerűen szuper! És mivel a lábunkkal szavazunk, vagyis inkább a pénztárcánkkal, és a Nem adom fel kávézóra adom a voksom. 
Délutánonként, esténként pedig lehet társasjátékozni, illetve klassz közönségtalálkozókat, felolvasóesteket, kerekasztal-beszélgetéseket, sőt, tangó-tanfolyamot is szerveznek. Június elején pedig Faludy-Villon est lesz, azon pl. tuti ott a helyem.
A két ételfotó az enyém, a többit a hely FB oldaláról vettem.
http://nemadomfelkavezo.hu

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!