Fűszer és Lélek

Tanszerpazarlás

1449900_origTegnap vettem pár dolgot a fiamnak a suliba, szerencsére hetedikben ez már nem annyira komoly dolog, kb. lehet tudni, hogy matekra idén is kockás (bocs, négyzethálós) füzet kell majd, irodalomra meg csíkos, akarom mondani vonalas.

De láttam pár, az idegösszeomlás határán lévő családot is, akik több A/4-es lapnyi tanszerlistán próbáltak kiigazodni, és jelölni, amit sikerült a kosárba betenni, és amit nem. 
Nem csak sima grafitceruza, hanem HB-s, 2B-s, radíros, kifejezetten radír mentes, toll, töltőtoll, radírozható toll, 24 színű festék, szigorúan egyszínű gyurma,  papír vagy műanyag vonalzó, spirál, vagy nem spirál füzet, és a többi.

Látom a fészbukon is, hogy a rendes anyukák már mind kivágták a gumis betűtartóba való betűket, és szépen bele is pakolták őket.
Ők még nem tudják, hogy most vannak azok a betűk ott utoljára, ugyanis az elsős kis ujjak egyáltalán nem tudják majd visszatenni őket, és pár ónap alatt az utolsó is elveszik belőle, jobb esetben egy nagy kupacban mégis meglesz valahol.
Különben meg, miért nem lehet ezt kivágva kapni, műanyag lapocskákra nyomtatva, ami nem szakad, nem gyűrődik? Az árán talán egy picit változtatna, de megvehetné az iskola, és minden óra után elrakhatná a tanítónéni, a következő osztálynak. Alig használják!

A másik kedvencem a játékpénz. Persze ez is kartonlapra nyomtatva, amit a szülőnek kell kivágni, bár sok helyen megírja a tanítónéni, hogy nyugodtan vághatják a gyerekek, de én, aki nem szeretek minden feladatot elvégezni a fiam helyett, ezt azért nem bíztam rá. Nekem sincs türelmem 50 darab pici kört kivágni, honnan lenne a gyereknek?! 
Kérdésem ugyanaz. Miért nem kapható filléres műanyag pénz, amit az iskola vásárol meg, és adja oda azon a két matematika órán, amikor kell? Mondanám még az igazi pénzt is, mint alternatívát, de sokan nem tudnak, vagy nem szívesen adnak a gyerek kezébe valódi pénzt, és ezt elfogadom. 

Logikai készlet.
Kizárólag olyan dobozban forgalmazzák, ami nem zárható. Vagy ragasztószalaggal kell leragasztani, vagy széthullik. Az meg biztosan csak az én kekeckedésem, hogy amit mostanában árulnak, az elképesztően gagyi minőség: hullámos, ferde kis lapok, sorjás szélek, puha műanyag. Bezzeg a mi időnkben ez is sokkal jobb volt. 😀 Tényleg.

Olcsó félfamentes rajzlap. A hipermarketben csak olyan volt, ami annyira újrahasznosított volt, hogy már festeni se lehetett rá, legalábbis vízfestékkel tuti nem, mert nem látszott volna rajta. Tudom, hogy sok a szegény gyerek, akiknek a szülei nem engedhetik meg a minőségi tanszereket, de van olyan minőség, ami alá már nem szabadna mennie a forgalmazóknak sem, mert nem nevezhető pl rajzlapnak az adott termék.
Ugyanez zsírkrétával, ami alig hagy nyomot, vízfestékkel, amiben nincsenek pigmentek, ragasztóval, ami nem ragad, és grafitceruzával, aminek annyira rossz a bélése, hogy lehetetlenség kihegyezni. 
Így aztán ezekből nyilván gyakrabban kell, és több, de el is veszi a gyerek kedvét a rajzolástól, és a tanulástól is. 

Megnéztem, grafitceruza kapható 25-455 forintig. Nyilván a legdrágább inkább rajzoláshoz, a legolcsóbb meg jó lesz az elhagyni-hoz.

És akkor a végére hagyom a füzeteket, abból is a legolcsóbb olyan vékony lapokból áll, amin átüt a ceruza is, és a toll is, vagyis mindkét oldalára írni nem lehet, vagy legalábbis felesleges. 

Mi a megoldás? Nem tudom. Én mondjuk díjaznám, ha főleg a szegényebb régiókban az önkormányzat vásárolná meg a minőségi, de legalábbis használható tanszereket azoknak a diákoknak, akinek a szüleik nem tehetik ezt meg, mert már becsengetés előtt sok minden el is dőlhet ilyesmik miatt. Illetve ha volna kedvetek, lehetőségetek másokat támogatni, akkor pl. itt megtehetitek:

Túlélő szendvics esős napokra

tuleloszendvicsPont hajnali négykor kezdett el esni, épp az erkélyen álltam. Azt észrevettétek, hogy szinte eltűntek a nyári záporok? Olyanok, amikor leesik egy nagyobb mennyiségű eső, de egy fél óra múlva már süt is a nap. Kétségtelen a klímaváltozás, hogy ilyenkor ha nem is egy hétre, de két napra biztos rendesen lehűl a levegő, ősz lesz a nyárban. Augusztus 20 után nem is bánom, jó kis felkészítés az iskolára.

Azért persze, ez, ami ma van, mégsem esik túl jól, a maximum 17 fokos hőmérséklet mára nem sok jót jósol, ráadásul még a játszótérre se tudunk lemenni, de remélem dél körül vége lesz, és akkor legalább egy nagyot sétálhatunk a ligetben.

A reggelit minden esetre kényeztetőre terveztem, és mire a srácok felkeltek, meg is született az ötlet: egy remek melegszendvics biztosan jókedvűvé teszi őket. Vagy engem.
Volt itthon pár szelet füstölt lazac, sok sajt, némi krémsajt, hagyma, ecetes jalapeno, egy pici fügés chutney, sok petrezselyem vagy bazsalikom, és pár szikkadt zsemle.
Akkor jó, ha olyan sok benne a sajt, hogy garantáltan kifolyik belőle. Ez kipipálva.

Kicsit féltem, hogy a füstölt lazacot, és a csípős jalapenot hogy fogadják majd együtt a srácok, de el voltak ájulva. Ha nekik bejött, akkor garantálom, hogy nektek is tetszeni fog. Ebédre is, vacsorára is.

Hozzávalók 2 főre:
4 szelet kenyér vagy zsemle
kevés olívaolaj
2 ek natúr krémsajt
10 dkg reszelt cheddar
10 dkg füstölt lazac
1/3 hagyma hajszálvékonyra vágva
1 csokor friss petrezselyem vagy bazsalikom
5-10 karika jalapeno (ecetes)
2 ek chutney

Olajjal vékonyan megkentem kívülről a zsemleszeleteket, minden mást pedig két szelet közé tettem belülre.
Előre felforrósított serpenyőben, közepes lángon, súllyal lenyomva sütöttem meg a szendvicset, gyakran forgatva, hogy a belseje is teljesen átforrósodjon, de kívülről ne égjen meg.

Legjobb, ami a sárgarépával történhet

Szezámmag malom Jeruzsálemben

Szezámmag malom Jeruzsálemben

Azt hiszem, a zsidó konyha kihozta a legjobbat a sárgarépából a zsidó újév kapcsán. A cimesz, vagy czimesz mindenhogy nagyon finom, akkor is, ha főtt répából készül, és mazsolával, vagy más aszalt gyümölccsel ízesítik, és akkor is, sok mézes dióval készül, mint ahogy nagyanyám készítette.

De ez a mostani változat felülmúlja az eddigieket, legalábbis nekünk annyira bejött, hogy gyerekek is falták, hiba csípett. Oké, a spriálvágóval vágott rép nem kötelező, az a női osztag mániája nálunk, vagyis a lányomé és az enyém. Pont ennyire megteszi, ha nagy lukú reszelőn reszeljük le a répát, vagy épp kis lukún, ha ahhoz van kedvünk, de igazából a hajszálvékonyra gyalult karikák is megteszik.

Nem leszek soha salátablog sajnos, ez is még mindig a kecskéhez készült, ugyanúgy, mint az előző, de biztos, hogy az elkövetkező hónapokban lesz belőle még jópár változat. 
Először a sárgarépákat kell lereszelni, és a hagymát egészen apróra vágni. Majd a  mák és a szezámmag pirításával folytatjuk egy száraz serpenyőben. Ha kész, akkor félretesszük a magokat, és a forró serpenyőbe öntjük a mézet, az olívaolajat, a citromlevet, és a felkarikázott chilit is. Ha nincs otthon chili, nyugodtan mehet bele Tabasco is.

czimesz - 8Amikor már bugyborékolva fő a mézes keverék, óvatosan borítsuk a répára, és forgassuk át benne, majd szórjuk rá a magokat is. Én csak tálalásnál szoktam sópelyhet szórni a tetejére, de ez ízlés kérdése.
Ami mindenképp kell hozzá, az pár kanál thina a tetejére.
A thina nem más, mint szezámmag paszta, citromlé, víz, fokhagyma, só, és petrezselyem keveréke. 
Alapból pici citromlé, víz, és só van benne, amivel dupla mennyiségűre egészítjük ki a szezámmag pasztát. Ezt aztán lehet bármivel turbózni, én soha nem hagyom ki belőle a fokhagymát, de szeretem azt is, ha zöld fűszer van benne.

Ezt a képet a jeruzsálemi piacon készítettem, ott helyben dobozolják a frissen kicsurgó szezámmagpasztát a malomból. Szerencsére a bőröndöm mérete véges, így nem tudtam mind a húszféléből hozni, csak az előre pirított szezámmagból készült változatból. 

czimesz - 3Hozzávalók:
4 nagy sárgarépa
1 dl méz
1 dl citromlé
1 pici chili (ízlés szerint)
1,5 ek szezámmag
1,5 ek mák

1,5 dl tahini (szezámmagpaszta)
1 citrom leve
kb. 1 dl víz
1-2 gerezd fokhagyma

1 csokor petrezselyem

thina2

Sokféle thina (tahina) és mind kóstolható

Sült zöldséges tabulé

tabule - 1Ezt a köretet egy csodás kecskecomb mellé készítettem, hogy ha esetleg a fiam szomorú lenne, akkor feldobják a színek.  Oké, egyáltalán nem azért csináltam, hanem csak úgy, de olyan jól hangzana, ha azért készítettem volna, nem? Milyen csodálatosan jófej anya lennék már, nem igaz?! 

Vagy írhattam volna azt is, hogy a gyönyörű színek remélem a tűzijátékra emlékeztetik majd azokat, akik nem lehetnek ott, de az is hülyeség.

Dávidot  épp mindenki sajnálja, mert nemsokára kezdődik a suli.
Most komolyan, volt köztetek olyan, aki hetedikes korában a szíve mélyén nem várta az iskolakezdést? 

Nem azt mondom, hogy stréber voltam, de a szeptembert igenis mindig vártam. Addigra már épp eleget unatkoztam, valóban kipihentem magam, voltam két táborban legalább, nagymamánál, a játszótéren, csavarogni a Ligetben, mindenhol. Épp ideje volt egy kis szervezett programnak az osztálytársaimmal. Na és persze köztük a barátaimmal. Oké, a lelkesedésem hamar alábbhagyott, novemberben egészen biztosan, de az is rendben van. 

Különben én elég furcsa kislány voltam, imádtam a szeptemberi készülődést: a tolltartót, az új ceruzákat, filceket, a füzeteket. 
Emlékszem, hatodik után Angliában jártunk, ahol egy papírboltban kinéztem magamnak egy fekete szív alakú radírt, benne egy szivárvánnyal. Minek mentem egyáltalán be egy papírboltba London közepén?!

Sok fontba került, és hiába mondtam, hogy én majd fél évig nem kérek zsebpénzt, sőt, esküszöm, hogy enni se, meg meg se szólalok, csak vegyék meg azt a radírt, nem kaptam meg. Napokig gyászoltam, többször sírtam is. Még most is emlékszem, és ha látnék hasonlót, tuti megvenném.

Kicsit vigasztalt csak, hogy azon a szeptemberen egészen jópofa illatos, kínai radírok lepték el az ápiszokat, amiből én MINDEGYIKET megvásároltam. Legalább húszfélét. 

Nyárvégi tabulé

Hozzávalók:
1/2 sonkatök
3 közepes cékla
1 karalábé
4 ek olívaolaj
1 fej hagyma
2 citrom leve (vagy kevesebb)
2-3 nagy csokor petrezselyem
1 csokor menta (aki nem szereti, hagyja ki)
1 pici chili
1 csésze búzatöret (bulgur) forró vízbe áztatva

Ha főételként fogyasztjátok akkor a tetejére amit akartok: magok, pirított mák, még több zöld fűszer, feta, tahini, stb. Ha köret, akkor nem kell jobban cifrázni.

A zöldségeket a hagyma kivételével apró, 1×1 centis kockákra vágjuk. Egy nagy tepsibe szórjuk, olívaolajjal meglocsoljuk, majd 200 fokon hőkeveréssel addig sütjük, amíg picit megbarnul némelyik teteje. Lásd itt. 
Közben nagyon apróra vágjuk a hagymát, és a zöld fűszereket.
A megsült zöldségeket picit hagyjuk hűlni, hogy egy kevés pára még távozzon belőle, majd összekeverjük a bulgurral, a zöld fűszerekkel, a citromlével, a chilivel, és sóval.
Esetleg egy pici extra olívaolaj jöhet még rá. 
tabule2 - 1

Mangós marha curry

IMG_1364Aranyosak vagytok, hogy aggódtatok, és az az igazság, hogy volna is mit mesélnem, de mivel ez nem egy orvos-beteg blog, megkíméllek titeket az utóbbi másfél héttől. A lényeg, hogy minden oké, pláne, hogy ma végre három hét után hazaérkezik a fiam a táborból.
Emlékszem, amikor először ment ilyen hosszú nyaralásra, mennyire aggódtam, és nem igazán hittem a táborvezető szövegében, hogy ez a 21 nap csak a szülőknek hosszú, a gyerekek nagyon jól érik magukat. De a tapasztalat azt mutatja, hogy tényleg így van. Idén csak egy levéllel örvendeztetett meg bennünket Dávid, ebből kiderült, hogy jól van, és küldjek egy regényt, meg hogy majd ír még, de persze erre már nem jutott ideje.

Én nagyon rendesen viselkedem, és betartom a táborvezetők utasítását, vagyis csak levélben kommunikálok a gyerekkel (a telefont amúgy is elveszik tőlük, szóval hiába próbálkoznék), de múlthéten már elég nagy Dávid hiányom támadt, úgyhogy el is határoztam, hogy “ha már itt vagyunk, viszek neki csokit”. Az itt Erdőbénye, az ott pedig Hejce, ami igaz, hogy egy hegységben belül, vagyis a Zemplénben helyezkedik el, de akkor is 70 kilométer oda-vissza. Persze látogatni tilos, és nincs is értelme felzaklatni magunkat, így csak összevásároltam egy pakkot, amit egy a táborvezető által megadott helyen hagytam titokban. Mégis megcsapott a tábor nyugalma, ugyanis amikor leparkoltunk a kocsival a megadott hely előtt, épp délutáni pihenő lehetett, és azt hallottam, hogy gyerekek valami boszrkányinvázióról beszélgetnek a patak túloldalán. Gyorsan szaladtam vissza a kocsihoz, nehogy Dávid is köztük legyen és észrevegyen, bár szerintem akkor se kapcsolt volna, ha konkrétan megpillant, hiszen nem számított ránk, mi a fenét kerestünk volna ott, nem igaz? 

Hazafelé pedig megcsípte a hátam mérteni közepét egy darázs. Pont ott, ahol egészen biztosan nem érem el, csak ha orángután kezeket növesztek. Valahogy berepült az ablakon, az ülésemre szállt, én pedig jól rádőltem. Mögöttünk éppen egy traktor jött, biztosan csodálkozott, hogy miért kapom le magamról a polót, majd miért húzódunk le az útszélére, de mennie kellett tovább, nem láthatta amikor  a férjem közli, hogy nincs is ott semmi, majd egy perc múlva, hogy ja, de mégis. Valami megharapott, hú de csúnya. Végül a darázs is meglett, és csak kicsit vigasztalt, hogy elpusztult. Főleg éjjel gondoltam sokszor rá, amikor felébredtem az elképesztő viszketésre, és próbáltam valahogy megoldani a dolgot. Azt mondtam már, hogy enyhe allergiám van a darázscsípésre? Kéttenyérnyire duzzad, és egy hétig viszket…

Visszatérve a fiamra, épp most telefonált, a szeretlek szót hagyta elsuhanni a füle mellett, de megkért, hogy vegyek mára mozijegyet, és naan legyen a csirke curry mellé amit ígértem, majd morgott egy kicsit, amikor mondtam, hogy marha lesz és rizs. Alig várom, hogy hazaérjen 😀
Most süssek naant, vagy ne? 

Hozzávalók a marha curry-höz

80 dkg marhalábszár, felkockázva
3 szárított chili
5 centis friss gyömbér , meghámozva
3 gerezd fokhagyma
1 db 5 centis fahéj
1 teáskanál kardamom mag
5 egész szegfűszeg
2 tk római kömény
1,5 ek koriander mag
2 dl víz, esetleg alaplé
1 közepes hagyma, felaprítva
4 ek olívaolaj
1/2 tk sáfrány szál
1 ek  limelé
3 dl kókusztej

1 nagy, érett mangó apró kockákra vágva
10 dkg aszalt sárgabarack apró kockákra vágva

pirított mandula, kesudió és fenyőmag a tetejére

A száraz fűszereket enyhén megpirítottam egy száraz serpenyőben, majd az összes fűszert összeturmixoltam a vízzel, és összekevertem a hússal. A sáfrányt egy kis forró vízbe áztattam, majd félre tettem.
Megpirítottam a hagymát az olajban, amíg aranybarna nem lett. Hozzáadtam a húst, a sáfrányt, majd nagyon lassan elkezdtem párolni.
Kb 2 óra alatt lett tökéletesen puha, és addigra főtte el a levét is.

Ekkor kevertem hozzá a mangót, az aszalt sárgabarackot és kókusztejet is. Akkor lesz igazán jó, ha hagyjuk állni egy egész napot, de akkor a friss mangót csak tálalás előtt adjuk hozzá. 

Na jó, lesz naan. (Most hívtak, hogy 1,5 órával később indultak)IMG_1365

Dupla szilvás galette

IMG_1257Végre, nemsokára újra itt a szilva!
Annyira szeretem a szilvát, hogy még azon is túlteszem magam, hogy ez bizony már igencsak a nyár végét jelenti. Jó szilvához jutni kétféleképpen lehet. Vagy van az ember kertjében egy szilvafa, ami olyat terem, amit sehol máshol egyik sem. Vagy ismer olyan vad szilvásokat  a vidéken, ahova érdemes elkirándulni, és állni a fák alatt, és vizsgálni a szilvaszemeket, melyikben nincs kukac, hogy aztán megehesse. 
Végülis létezik egy harmadik módszer is, az pedig a piac, de én annyi rossz szilvába futottam bele az utóbbi években, hogy már nem bízom mások szilvájában. Értem én, hogy ugyanaz a baj a szilvával, mint a paradicsommal és barackkal, hogy ami finom, lédús, édes, és puha az tulajdonképpen szállíthatatlan, és az élelmiszeripar kemény, nagy , vagyis íztelen, és éretlen gyümölcsöket akar, de én annyira szeretem a szilvát, hogy szeptemberben képes vagyok nagyon sok kilométert is utazni, hogy a kedvenc szilvafám alatt szilvázhassak.
Azért ha van nagyon jó forrásotok Pesten, ne tartsátok magatokban, de csak egy-egy kilóra gondolok, és nem olyanra, ahol pálinka vagy lekvárfőzés céljából érdemes bevásárolni, ugyanis én a szilvát magáért szeretem, és pálinkának pl. kifejezetten nem kedvelem. A szilvalekvárral más a helyzet, de azt meg venni szoktam.
Egyik kedvenc szilvás sütim ez a galette. Süssétek meg hétvégén, ti is szeretni fogjátok! Őszibarackból is remek. (Hehehe, pont két éve is feltettem egy szilvás galette-t a blogra, ez annak a továbbfejlesztett változata, és van egy másik, igazán extra receptem is, azt pedig az új könyvbe írtam bele, de az márt tkp. galette extra, annyi minden finomság van benne.)

160 g simaliszt
115 g hideg vaj
0,5 kk só
1,5 kk cukor
1/2 citrom reszelt héja
0,5 dl tejföl
1 ek jeges víz, ha szükséges

20 dkg sűrű szilvalekvár
1 rúd fahéj
1 rúd vanília
40 dkg szilva
3 ek nádcukor 
1 ek kukorica keményítő

1 egész tojás

1 marék mandula

A vajat nagy lyukú reszelőn lereszeljük, elmorzsoljuk a liszttel, végül gyorsan beledolgozzuk a többi hozzávalót. Fontos, hogy nem szabad túlgyúrni, mert ha a vaj nagyon megolvad, nem lesz jó a tészta. Két perc az egész. 
A kész tésztát fóliába csomagoljuk, és betesszük a hűtőbe 30-60 percre.
A szilvát kimagozzuk, és hacsak nem nagyon puha, egy lábosban összeforraljuk a cukorral, kikapart vaníliával és a fahéjjal. Amikor az első buborék megjelenik a lábosban, már el is zárjuk alatta a lángot. Nem megfőzni kell! 
Ekkor keverjük hozzá a keményítőt is. Hagyjuk kihűlni.
Közben a sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tésztát lisztezett lapon kinyújtjuk kb. 3 mm vastagságúra.

Az alján elkenjük a szilvalekvárt, majd  a közepére halmozzuk a szilvát úgy, hogy körben 7-8 centis peremet hagyunk. Ezt a peremet hajtogatjuk fel 5-6 részben. Nem kell se egyformának, se túl szépnek lennie, ez egy valódi házi süti, nem cukrászda. Ha Jamie Oliver lenneék, szórnám a  rusztikus jelzőket. Csak semmi faxni! A tészta tetejét megkenjük tojással, megszórjuk mandulával, és 20 perc alatt szép pirosra sütjük. Langyosan a legfinomabb.

Aggódhatok más miatt

80819222“Küldjetek légyszi egy könyvet, mondjuk valami olyat, mint A nyár a szigeten!”
Múlt héten ez a pár szó tett igazán boldoggá.
Biztosan minden szülőnek van valamilyen félelme a saját gyerekével kapcsolatban, amitől azért titokban tart. Persze nem akkor, amikor azt mondja, hogy legyen bármilyen, ő az én gyerekem, hanem akkor, amikor már kiderült, hogy ez a gyerek bizony a legszebb, a legokosabb, és leglegleg, és már van min aggódni, ha meghallgatjuk a többi anyukát a játszótéren.

Én attól féltem, hogy a gyerekem majd, nem szeret olvasni, vagy – ne adj Isten – kifejezetten utál majd olvasni.  Több ilyen történetet is hallottam, és most nem a dyslexiáról beszélek, hanem arról, amikor nincs zavara az olvasástanulásnak, mégsem lesz az olvasás élmény. 
Annyira féltem ettől, hogy különböző fórumokat bújtam a témában, hogy szülők hogyan voltak képesek olvasóvá tenni a gyerekeiket. Bevallom, nekem tetszett, amikor az egyik anyuka azt írta, hogy ő bizony fizetett az oldalakért. Nem kellett sokáig csinálnia, és ügyesen választott olyan könyvet, ami beszippantotta a gyereket, de eleinte, amíg függő nem lett a gyerek, igenis muszáj volt így is jutalmazni. 

Legjobban persze azzal értettem egyet, hogyha majd a gyerek sokat lát minket szülőket olvasni, akkor ezt is, mint minden mást eltanulja tőlünk, és egyszerűen olvasni fog.
Végül nem tudom mitől, de olvasó lett a fiam. Azért én ebben nagy szerepét látom az elsős-másodikos tanítónéninek is, aki jól megtanította olvasni. Mi mutattuk a jó példát, igyekeztem folyamatosan jó regényekkel ellátni (ez azóta is a hobbim, a jó gyerekkönyvek felkutatása, beszerzése, könyves blogok, vélemények, recenziók olvasása).

Tavaly a suliban volt egy olvasós kihívás, 25 könyv, megadott témában egy tanév alatt. Dávid nyert, de azt azért el kell mondanom, hogy a könyvek kiválasztásával egyáltalán nem volt hajlandó foglalkozni, ezt rám bízta. Egyedül a fekete borítójú könyv izgatta, azokkal egy órát is elszöszmötölt a könyvesboltban, mire megszületett a győztes. Különben csak morgott, ha valami nem tetszett neki annyira, mint elsőre gondolta. Viszont a 25-ből négy olyan is akadt, ami annyira beszippantotta, hogy olvasott az utcán menet közben, vacsora alatt, sőt, a számítógép idő helyett is. 

Apropó, számítógép! Azt mondják az okosok, hogy azért a kevesebb olvasó gyerek, mert nagyon gyors világban élünk, a szupergyors ingerekhez szokott agyuk nem képes élvezni egy olvasott történetet. 
Szerintem ebben van valami, és úgy gondolom, hiába teremtünk az óvoda kezdetéig szuper bababarát környezetet a gyereknek, végül úgy is beszippantja a XXI. század, és ez ellen teljesen feleslegesen tiltakozunk. Én, aki mondjuk könyvmoly vagyok, és a legtöbb filmnél sokkal élvezetesebbnek találom az olvasást, azért ugyanúgy érzékelem ezt a sebesség változást: egy csomó olyan film, amit a hetvenes, vagy akár a kilencvenes években is jónak találtam, egyszerűen untat a lassúságával. A mai filmek pörgősek lettek, akkor is, ha nem akciófilmről beszélünk. Ennek ellenére egy-egy régi beszélgetős műsor meglepően üdítő tud lenni – amikor olyanom van, és vicces belegondolni, hogy mit szólnának a mostani fiatalok, ha mondjuk a Kepes vagy a Vitray beszélgetései mennének a tévében főműsoridőben. 

Az olvasásparát azt hiszem sikerült kipipálnom a fiamnál, a lányommal kapcsolatban pedig már sokkal kevesebb dolog miatt aggasztom magam. Ha nyolc gyerekem lenne, azt hiszem egyáltalán fel se vetődne bennem ez az olvasás dolog – pláne, hogy olvasni egyáltalán nem jutna időm, minek aggódnék mások miatt nem igaz? De Záli már most képes egy-egy szép oldalpár felett félórákat elücsörögni, biztos vagyok benne, hogy ő is olvasó ember lesz.

Ilyen hosszú bevezetés után pedig le kell írnom, hogy amerikai mamiblogon olvastam, hogy annyi fantasztikus film született az utóbbi 50 évben, hogy aki nem szeret olvasni, az is hozzájuthat azokhoz a történetekhez, katarzishoz, izgalomhoz és szomorúsághoz, amikhez az olvasó társaik, hogy kicsit meg is ijedtem, mert filmekkel teljesen el vagyunk maradva. Pedig a 12 éves már komoly filmeket is képes, és szeret nézni, jó is lenne vele ezekről többet beszélgetni, úgyhogy belekezdtem egy 52-es listába, amit szeretnék, ha közösen, egy “családi filmklub” keretében megnéznénk, megbeszélnénk, végiggondolnánk. Lesz benne persze sok romantika, vígjáték, sci-fi és komoly dráma is. 

Vannak filmes ötleteitek?

Türelmem végén

zaligorkori- 2Még három hét van ovikezdésig, ugyanennyin vagyunk túl a vakációból, de nekem tegnap azt hiszem elfogyott az utolsó csepp türelmem is.

Dávid táborról táborra jár, jóformán csak mosatni esik haza kéthetente, de szegény Záli kénytelen velem beérni, mindezt úgy, hogy ráadásul egy egész hétig a barátnőimmel utaztam, és nem is voltam itthon.
Viszont amikor itthon vagyok, hiába vagyok jelen, és hiába kelek minden nap hajnali négykor, hogy nyolcig, amíg felébred haladjak a munkával, mégsem tudok mindent elvégezni. (Nem házimunkáról beszélek, hanem itthon dolgozom.)

Már akkor őrült lelkiismeret furdalásom volt, amikor kitaláltam, hogy nézzen tévét, amíg én befejezek valamit, de persze nem húsz percről beszélünk. Majd ebéd után – amit eredetileg valahol máshol szerettem volna megenni, hogy az is valamilyen programféle legyen, végül mégis csak itthon sikerült, – megpróbáltam elaltatni, de nem sikerült, akkor nálam is elszakadt a cérna. Estig, amíg a férjem haza nem jött a munkából, félóránként volt valami konfliktusunk a lányommal, pedig szegény csak unatkozott, majd lementünk a ligetbe egy jó kis esti sétára, amit már az Abonyi utcában végig bőgött, végül félúton, amikor kiderült, hogy nem hoztunk magunkkal pénzt, és nem tudunk beülni a Kertembe egy limonádéra, duzzogva hazamentünk.

Addigra a férjem is felvette a tempót, és itthon összefont karral összeszorított szájjal feküdt az ágyon, amíg el nem álmosodott. 

Holnap kénytelen leszek Zálit magammal vinni egy egész napos munkára, és már előre tudom, hogy nem fogja jólérezni magát, ő ugyanis nem az a könnyen barátkozó, önmagát pillanatok alatt otthonérző típus, mint a bátyja. 

Nem tudom mások hogy képesek a hathetes óvodai szünetet túlélni, békés, türelmes, jó anyák lenni, de bevallom, alig várom már a szeptembert! Lelkiismeret furdalásom csak azért nincs, mert tudom, hogy a lányom is szívesebben játszik az óvodában a sok gyerekkel, mint hetekig velem. 

Amikor én voltam ovis, kicsit más volt a helyzet, mert anyuék elvittek a mamához Erdőbényére, és három hétig nem is hallottam róluk mobiltelefon, sőt egyáltalán telefon hiányában. Nagyanyám már rég nyugdíjas volt akkor, egyszem lány unokájaként mindenre volt ideje, amit csak kigondoltam. Sünit, és madarat fogott nekem, amit a fáskamrában gyógyítottunk, strandra mentünk vonattal, vagy a Tenkes kapitányát néztük a tévében, majd elbáboztuk. Olyan hét is volt, amikor csirkéket tanítottam repülni, viszonylag kis sikerrel, de időtöltésnek nem volt rossz. 

Ehhez képest Zálinak nyilván nincs jó dolga, de ma kipróbálom, hogy mennyire lehet dolgozni a játszótéren, miközben ő homokozik.
Majd referálok, de attól tartok nem lesz túl sikeres a projekt. 

A szoptatás világnapjára

Breast-Feeding-BabySoha nem gondoltam volna, hogy erről írok majd, én ugyanis valahol középen állok a szoptatás körüli őrületben. Ez kb. azt jelenti, hogy egyáltalán nem érdekel, hogy más anyák szoptatták-e a gyerekeiket, és ha igen, akkor meddig. Nekem ez nem harc, én azt is megértem, ha valaki nem tudja, nem akarja szpotatni, és azt is, aki a hároméves gyereket is szoptatja. 

Mindig is furcsállottam, hogy ez a téma is képes vérre menő vitákba, személyeskedésbe, sőt káromkodásba fordulni. De hogy valami személyeset is mondjak, Dávid kilenc hónaposan magától hagyta abba a szopást, Záli tíz hónaposan egy egyhetes különlét után döntött úgy, hogy ő már ezt inkább nem csinálja tovább. 

Múlt héten egy kisbabával és édesanyjával utaztam, és bevallom, nekem olyan jó érzés volt látni, amikor a nyűgős, éhes kisbaba ellazult szoptatás közben, és utána szinte újjászületve, mosolygósan folytatta a napot. 
Egyszerűen nem is értem a cirkuszt és még a vitát sem arról, hogy szoptathat-e egy anyuka akárhol, vagy sem. 

Én még csak olyat láttam eddig, amikor valaki a legdiszkrétebben etette a kisbabáját, szinte elbújva, de legalábbis nem önmagát mutogatva. 
Vagyis az édesanya melle nem látszik, hiszen eltakarja minimum a baba feje. De ha látszana se látnám, mert egyszerűen nem érzem kötelességemnek, hogy bámuljam. Nyilván ha folyamatosan és szándékosan figyelném, akkor észrevehetnék valamit, de akkor sem az anyukával lenne baj, hanem velem, ugyanés én lennék a kukkoló.

Különben sem értem, hogy abban az országban, ahol szabad a férfiaknak az utcasarkon pisilni, a parkban pisilni, az utcán pisilni, vagy csak félmeztelenül járkálni a piacon ha meleg van, miért baj, ha egy édesanya szoptat?

Miért nem szól a biztonsági őr soha a plázában szemetelőkre, azokra, akik ellopják a táskaakasztót a vécéből, vagy letörik a mosdót, és miért találja meg a szoptató anyát? 
Miért nem zavar senkit a hatalmas mocsok a város közterein, a térdig érő gaz a városi utak, és a villamossínek mentén, és közben miért bántja a szemét pont egy szoptató nő? 

Persze tudom a választ, sokkal könnyebb egy anyukát szekálni, mint mondjuk részeg férfiakat megszólítani, hogy nincs egészen rendben amit tesznek. 
Sajnálom.

Összezárva kétszáz amerikai nővel

amerikaKétszáz nővel vagyok egy hete egy tanulmányúton.
Hogy őszinte legyek, azt hittem sokkal rosszabbul viselem majd, de egészen jól szórakozom. Azért azt hozzáteszem, hogy magyarok csak tízen vagyunk, a többiek amerikaiak.
Miben különbözünk?

Minden amerikai kapásból, hatalmas lelkesedéssel képes magáról és a családjáról beszélni vadidegenek előtt öt percen keresztül, állva, hogy mindenki jól láthassa és hallhassa. (Próbáld ki, nagyon hosszú az öt perc!)

Amerikai barátnőink két perc alatt felállnak az asztaltól, ha zenét hallanak, és őrült táncba kezdenek. A mi asztalunknál senki se mozdul az első szám végéig. Utána nem vagyunk ünneprontók, de kell egy pici idő, hogy megbizonyosodjuk, valóban jól látjuk-e, hogy táncolni kell, és nem csak a mosdóba vonulnak hosszú sorokban tánclépésben.

Amerikai barátnőink képesek pillanatok alatt könnyekig hatódni mindenen, mi inkább picit cinikusak vagyunk, de a könnyeinket semmiképp nem nagyon szeretnénk mutogatni.

Kötelezőnek érzik, hogy megszólítsanak akár a liftben is tudniuk kell, hogy aludtam, és ugye milyen fantasztikus volt az esténk. Egyáltalán nem értik miért kell a liftben csöndben mindenkinek a másik sarokba bámulnia, és várni, hogy kiszabadulhasson.

Szabad a testi kontaktus, persze csak finoman: simán megölel, ha olyanja van, méghozzá ötpercenként, és hosszan. Nem érdekli őket a mentegetőzés, hogy negyvennégy fok van, muszáj tíz másodpercig szoros emberfogásban maradni.

Nem finomkodnak. Úgy kicsavarják a kezedből a zászlót, amivel épp fotózkodsz, ha úgy érzik eljött az ő idejük, hogy még felháborodni sincs időd, már ott pózol mindegyik a kamera előtt, ami egy másodperce még téged fényképezett. Az is igaz viszont, hogy lépten-nyomon felajánlják, hogy majd ők csinálnak rólunk egy csoportképet, akkor is, ha mi egyáltalán nem akartuk megörökíteni a pillanatot.

Reggelinél örömmel ülnek oda hozzánk, nem keresik folyamatosan a saját ismerőseiket, hiszen ez is egy remek alkalom, hogy mesélhessenek magukról, és megkérjenek, hogy te is tedd ugyanezt. Nincs reggeli kávéba bámulás némán!

Tanultam tőlük, kíváncsi vagyok meddig tart majd ki a munícióm.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!