Fűszer és Lélek

A Staféta Kanalat tovább adom

dsc07535Eltelt az idő, amíg nálam volt a Bonduelle  Staféta Kanál, és kicsit közelebb kerültem a konzevekhez is. Aki olvasta a Leves minden napra könyvemet, az tudja, hogy egyáltalán nem gondolom ördögtől valónak a konzervek használatát, hiszen elképesztően megkönnyíti a hétköznapokat, ha van mit leemelni a polcról. 

Gyümölcsöt, lekvárt, és chutney-t én magam teszek el, mert ezeket úgy szeretem, ha a saját szám íze szerint vannak a fűszerezve, arról nem is beszélve, hogy sok gyümölcsöt magunk termelünk.
Viszont mondjuk csicseriborsót, babot, kukoricát, vagy lencsét mindig vásárolok. 

Tudjátok mire lennék még vevő? Csodálkozom is, hogy nem lehet kapni! Olajon üvegesre dinsztelt hagymára. Nem arról van szó, hogy ne tudnám magam megcsinálni, csak arról, hogy amikor munka után nagyon éhesen érünk haza, az szintén lerövidítené a vacsorakészítés idejét. 

Viszont például, ha nem létezne konzerv, akkor csak 1-2 alkalommal ehetnénk kukorica-krémlevest egy évben, mert addig finom édes amit a piacon veszek. Márpedig a gyerekek hatalmas rajongói a kukoricának.
Úgyhogy most fogom is kanalat, és továbbadom Lillának, aki stylist a konyhában 😉
Hajrá!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!