Fűszer és Lélek

Nyár a télben, fűszeres paprikakrémleves

paprikakrémleves1Tele vannak a boltok azzal a nagy, piros, csillogóan fényes spanyol paprikával, amit tavaly kóstoltam előszőr, és semmi bizalmam nem volt hozzá először, mert teljesen úgy néz ki, mintha műanyag lenne. Viszont tényleg elképesztően jó ízű, és már 600 forint/kiló áron lehet kapni, ami januárban meglehetősen baráti. (Ennyit az idén sok helyi terméket vásárolok fogadalmamról.)
Szóval ha jót akartok, irány a bolt!
Tegnap vendégeink voltak, és nyilván mindenki tartja még a szokásos újévi fogadalmát, miszerint idén végre és tényleg, na és persze véglegesen lefogyunk, úgyhogy nem főzhettem akármit. Csirke satay volt salátával, és előtte ez a leves. Volt, akinek utána is volt egy kis leves, mert még nem szokott hozzá a kis adagokhoz. Hihi. Énekem extra az is, hogy két napja enyhe, de igencsak jellegzetes sültpaprika illat van a lakásban, ami engem mindig a nyárra emlékeztet, így sokkal jobb kedvem lesz ha belépek az ajtón.
Főzzétek meg, jó lesz! 

Hozzávalók 8 tányérhoz:
10 piros húsú  paprika
1 padlizsán
1 doboz paradicsomkonzerv (hámozott, darabolt)
2 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
4 ek olívaolaj
2 ek balzsamecet
1 kk őrölt rómaikömény
1 kk őrölt koriander mag
1 kk kakukkfű

2 ek harissa paszta (minden török boltban kapható a körúton, érdemes megvenni, nagyon finom)
10 dkg dió, száraz serpenyőben megpirítva
1 csomó újhagyma

Előmelegítem a sütőt 200 fokra, plusz grillfunkció. Beteszem a paprikákat, az előzőleg megpucolt, és negyedbe vágott hagymát, és a szintén előzőleg mikróban 7 perc alatt egészben a legnagyobb fokozaton “megsütött” padlizsánt. Amikor a paprikák egyik fele már jó fekete, akkor megfordítom óvatosan(!) csipesszel az összes zöldséget, és a másik felét is megsütöm. Ha kész, azonnal mehet minden egy nagy műanyag dobozba, 10 percre. Ha megpuhult a saját gőzében, lehúzom a paprikát és a padlizsán héját, a paprikák magját is kidobom. Majd az egészet leturmixolom a hagymával, az olívaolajjal, az ecettel, rómaiköménnyel, korianderrel, sóval, harissával és az összezúzott fokhagymával együtt. Beleborítom a paradicsomkonzervet is, azt is kicsit turmixolom. Én szeretem, ha nem teljesen sima, de ez ízlés kérdése.
1,5-2 liter forró vízzel felöntöm. Ha szükséges, utánafűszerezem. 
Tetejére a darabolt diót és a felkarikázott újhagymát szórom.
Ha van otthon, akkor ezért elbír egy kis reszelt kecskesajtot is.paprikakrémleves2

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!