Fűszer és Lélek

Gyors vacsora: két leves egy tányérban

ket leves3Bevallom, ezt a levest a gyerekek miatt találtam ki, de ennek ellenére a felnőttek a legnagyobb rajongói. Talán mi már annyira elszoktunk a játékos tálalástól, hogy sokkal jobban tudjuk szeretni az ilyesmit, mint a srácok. 
Tulajdonképpen bármiből elkészíthető, fontos, hogy az egyik része piros legyen, a másik pedig zöld vagy fehér. Nincs is hozzá másra szükség, mint egy tepsinyi zöldségre, ami minél többféle annál jobb. 
A megsült zöldségeket szín szerint leturmixoljuk, tejszínnel, vagy nélküle kicsit hígítjuk, sóval, borssal, esetleg curry-val fűszerezzük, majd egyszerre öntjük a tányérba, úgy, hogy kb ugyanannyi kerüljön mind a kettőből bele. Lehet úgy is, hogy előbb az egyiket, majd spirálban belecsorgatni a másikat.
Én szeretem a tetején az olívaolajat és a parmezánt, de ez is opcionális.

Hozzávalók a zöld részhez:
1 brokkoli
1 kicsi cukkini
1 fej hagyma
olívaolaj
só, bors, szerecsendió
esetleg kevés tejföl

Hozzávalók a piros részhez:
1 kaliforniai paprika
3 sárgarépa
1 édesburgonya
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors, chili, curry
olívaolaj
kókusztej

parmezán és olívaolaj a tetejére is
A zöldségeket tisztítás után feldaraboljuk, olajjal meglocsoljuk, sózzuk, borsozzuk, és 220 fokon 20 percig sütjük, majd leturmixoljuk, kicsit hígítjuk, és fűszerezzük. 

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!