Fűszer és Lélek

Nem harap a spenót

RV-AF862_BEBE_G_20120203002501.jpgEgy ilyen címen természetes, hogy megakad a szemem, főleg, mert annak ellenére, hogy már mindent hajlandó megenni a fiam, azért volt jó pár év nagyon kemény harcunk az asztalnál, és ha hagynám, most is inkább a rántott hús krumplipürével-paradicsomos spagetti sajt nélkül-margaritha pizza szentháromság kerülne a gyomrába. És ugye, most itt van Záli, tökéletes alkalom egy tökéletesen franciául evő gyerek nevelésére!
Melyik szülő ne örülne annak, ha a gyereke imádná a zöldségeket, halat kérne vacsorára, vagy nem szeretné a szörpöt, viszont rajongana az ásványvízért? Persze, vannak szerencsés, és tudatos szülők, de azért a gyerekek errefelé inkább ritkaság számba megy.
A könyv viszont nem csak az étkezésről szól, sőt, az csak egy kis része. Inkább egy rácsodálkozás arra, hogy pár évtized alatt miként lettek a gyerekeink a főnökeink, és ez az angolszász országokban mennyire természetes, míg a szerző szerint Franciaországban egészen máshogy van. Azt kell mondjam, mi szerintem valahol félúton vagyunk a két gyereknevelési elmélet között, de határozottan a francia tetszik jobban.
Nálunk is van például “felnőtt idő” minden este, még ha eddig ennek nem is volt neve: én is ragaszkodom hozzá, hogy a gyerekek legkésőbb fél kilenckor ágyban legyenek a saját szobájukban, hogy végre tudjak pár szót váltani a férjemmel, meg tudjunk inni egy pohár bort, vagy csak valami sorozatot nézzünk, amiben mondjuk elhangzik pár csúnya szó is. Vagy egyszerűen csak olvassunk, bámuljunk ki a fejünkből CSENDBEN.
Úgyhogy ezzel a résszel határozottan elégedett voltam, úgy éreztem szinte meg vagyok dicsérve. Mondjuk a napközbeni önálló játék nem megy annyira, ok, semennyire se megy, sőt! Folyamatosan ott kell lennem, ha kimegyek a konyhába, már jön utánam, csak “parancsra” hajlandó önállóan feltalálni magát, vagyis sehogy. Igaz, akinek nyolc éves koráig nincs testvére, annál természetes, hogy  a szülein lóg, egyedül játszani a saját szobában is igencsak furcsa lenne órákon keresztül.
Úgy tűnik, a francia gyerek nem csak azért különbözik egy amerikaitól, mert már kétévesen is tud viselkedni egy étteremben, hanem ezért is, mert a szülei teljesen másként gondolkodnak a családról. Én is úgy érzem, hogy kell két hét évente a gyerekek nélkül, mert nem csak édesanya vagyok, de egy felnőtt nő is, akinek jó elutaznia kettesben a férjével. Éppen ezért annyira azért nem lep meg a nagy francia nevelési módszer, mint a szerzőt, de azt kell mondanom, mindenképp jó irány, amit a könyv bemutat. Mert ha továbbra is azon az úton megyünk tovább, ami mostanában divatos, miszerint megszervezzük a gyerekeink mind a 24 óráját, majd érettségiig nem hagyjuk őket egyedül átmenni a zebrán, akkor könnyen azok között találhatjuk magunkat, akik szerint felelőtlen az a szülő, aki felsőben egyedül engedi iskolába a gyerekét. Pár éve olvastam/vagy láttam a tévében, de már nem tudom hol, egy amerikai családról, akiket szinte gyerekgyilkosnak kiáltottak ki, amikor egyedül engedték metróval a gyereket iskolába. Ennek kapcsán mutattak olyan szülőket, ahol az édesanya az egyetemi felvételire is elkísérte a gyerekét, és amikor a stáb miatt mégis otthon kellett volna megvárnia a fiát, hisztérikus rohamot kapott, hogy mit fog enni a gyerek, és nem tudott uralkodni magán, inkább kamerák előtt is elkísérte a 19 éves fiát.
Nos, remélem ez egy elég ritka szélsőség, de azt hiszem egyik szülőnek sem árt, ha elolvassa ezt a kicsit családregénynek is beillő könyvet. Egy kis francia extra a végére a könyvből: nőgyógyász szülés után megkérdezi, hogy boldog-e az apuka=milyen a szex? És ha bármi gond lenne, felírja a TB finanszírozott gátizom erősítő tornabérletet, vagy felszólít a fogyókúrára. Családban gondolkodik.
Nagyon szórakoztató volt, ajánlom!
French-baby-636.jpg

115830.jpgPamela Druckerman újságírónő Párizsban töltött néhány évet. Nem tervezte, hogy francia anya legyen belőle, hisz francia konyha, francia divat ugyan van, de francia gyereknevelésről nem volt tudomása. Ráadásul a franciák szerint ő k nem csinálnak semmi különöset gyermekeikkel. A francia gyerekek mégis 2-3 hónapos kortól átalusszák az éjszakát, míg az amerikai gyerekeknél az első év az éjszakázásé. A francia gyerekek rendesen esznek, még a zöldségeket is vígan behabzsolják. Mindennek tetejébe pedig, az amerikai szülők azzal töltik az idejüket, hogy szétválasszák veszekedő gyerekeiket, míg a franciák kávé mellett beszélgetnek, míg gyermekeik rendben játszanak. Az anyaság teljesen más Franciaországban. Nincsenek szerepmodellek, követendő szuperanyák, mint Amerikában, a francia nők pedig nem gondolják, hogy 24 órás szolgálat az anyaság, hanem mindig szakítanak időt magukra is. Van tekintélyük a gyermekek előtt és irigylésre méltóan nyugodtak.

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. bl4ze says:

    Húú az utolsó fotón a gyerek ahogy néz nagyon Chucky-s 🙂 🙂

  2. zsuzsibuvar says:

    Sztem ehhez nem kell francia anyanak lenni, cseppnyi jozan esz is eleg. Ha a csalad sosem ul asztalnal h a felkesz v keszkajat a tv elott fogyassza el, akkor a gyerek sem fog szepen enni kessel-villaval. Ha otthon senki sem valogat, frissen fozott, egeszseges etel van, akkor a gyerek sem fog valogati, azt eszi amit kap. A kozossegbe kerules okozhat nemi valtozast ezugyben, de ha a valogatas nem opcio otthon, akkor a gyerek nem ehenhal, hanem megeszi. Es en anya vagyok, tapasztalatbol beszelek, a gyerekem mindent megeszik gyakorlatilag. Ha vmi nem tetszik, akkor opcio a vajaskenyer es a viz.
    Es nem eltem Froban de ismeros elt es amiket meselt, az sztem nem kovetendo. Pl a kb zero anyatejes taplalas es az ez utan kovetkezo, ehhez hasonlo attitudok.
    Meghat egy 60millios orszagrol beszelunk ugye…

  3. Krisztina_B says:

    Csak annyit tennék hozza, hogy 20 éve élek Franciaorszagban, tehat egy kicsivel mar több ideje, mint amennyit a könyv szerzöje összesen itt töltött, és ha nem is lehet teljesen hamisnak mondani ezt a véleményt, ez azért a valosagnak csak egy kis szelete. Az példaul, hogy a francia gyerekek rendesen esznek, imadjak a zöldségeket, egyenesen tévedés. Vannak ilyen gyerekek is, de itt is ez a kisebbség. Olvastam mar egy cikket erröl a könyvröl, akkor is felbosszantottam magam az altalanositasoknak ezen a halmazan!

  4. zsurzsenka says:

    Csak nem megtalálta a hölgy a csőben a lyukat? 🙂
    Nem vagyok anya, csak egy fiatal pedagógus, aki már a harmadik országban, második kontinensen tanítja/neveli a felnövekvő generációt alkalmazkodva – néha pókerarccal elképedve- a helyi szokásokhoz. Eddig a magyar vezet. Most a franciába is belekukkantok egy angolszász szemével, ha meg tudom szerezni a könyvet. 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!