Fűszer és Lélek

Magyar pörkölt egy francia hölgy szerint a Tátrában

JÁTÉK!
Vörösbor színű szájfény, szőlő illattal, főzzek hozzá valamit. Ez volt a feladat, annyira nem bonyolult, és sokáig biztos voltam benne, hogy desszert lesz belőle, de aztán bekúszott az agyamba egy réges-régi, gyerekkori emlék. A Tátrában nyaraltunk, a zsiguli mellé felállított sátorban aludtunk, mint a többi magyar, aki akkor a kempingben lakott. De voltak ott kelet- és nyugat németek is, sok lengyel, egy-két angol és holland, és egy francia nő, aki a nyár három hónapját egy lakókocsiban töltötte, és egyész nap sétálgatott és festegetett.
Esténként mindig odaült valamelyik családhoz sörözni és beszélgetni. Járt nálunk is, és az volt a kérése, hogy egyik nap engedjük meg, hogy ő készítsen nekünk reggelit. Méghozzá magyar reggelit. Nem szívesen cseréltem fel a napi füstölt sajt adagomat valami magyar reggelire, főleg, hogy elképzelni se tudtam, hogy mi lesz az: kolbászos rántotta, vagy körözött?
Aztán egyik reggel fél hétkor, megütögette a sátor oldalát, és bekiabált, hogy reggööööli!
Kimásztunk a hidegbe, és nem hittünk a szemünknek: szarvaspörkölt volt fehér kenyérrel és vörösborral. Nem éppen szokásos reggeli étel, pláne nem egy franciától. Betoltuk, aztán egész nap csak szuszogtunk. Más volt, mint a magyar, de elképesztően finom!


 

Hozzávalók:
1 kg szarvascomb
20 dkg húsos szalonna
1 nagy fej hagyma
3 ek zsír
2 ek füstölt piros paprika
4 szem borókabogyó kicsit ellapítva
1 paprika
1 paradicsom
só, bors
1 ek őrölt köménymag
2 ek cukor
2 gerezd fokhagyma
2 dl száraz vörösbor
1/2 narancs héja
1 szelet barna kenyér

A combot 2X2 cm-es kockákra, a szalonnát apró kockákra vágjuk, a hagymát pedig felkarikázzuk. Egyszerre tesszük a lábosba a zsírral együtt, és erős tűzön megpörköljük a húst. Visszavesszük a lángot, meghintjük a paprikával, beletesszük a fűszereket és a felkockázott paprikát és paradicsomot is. A fokhagymát csak ellapítjuk a késsel, úgy dobjuk bele. Már az elején beleöntjük a bort, és belereszeljük a narancs héját is.
A legkisebb lángon, néha kevergetve puhára pároljuk úgy, hogy az elpárolgott folyadékot folyamatosan vízzel pótoljuk. Akkor jó, ha van egy kis leve, a vágén ugyanis a levét az elmorzsolt kenyérbéllel sűrítjük be.
Hát ennyi a franci-magyar pörkölt a Tátrában.

És akkor jöjjön a játék!
“Kedves olvasó! Üdvözlünk a Max Factor, a Fűszer és Lélek, a Lila Füge és a Talpig Nő közös játékában! Ha szeretnél részt venni játékunkban, nem kell mást tenned, csak egyetlen kérdésre megadni a helyes választ.
A nyeremény 10 darab csodás gourmet sminkcsomag a Max Factortól, darabonként 25 ezer forint értékben. ( A Gourmet sminkszett tartalma: szájfény –  bor, ajakfilc – pillecukor, ajakrúzs – chilli, szemhéjfesték kávé, lime és pizsama party, valamint szemceruza karamell árnyalatban)
A kérdés, amelyre a választ várjuk, a következő:
Ki a Max Factor magyarországi vezető sminkese? Ha segítségre van szükséged, a Max Factor Facebook oldalán megtalálod, amit keresel.:)

Amennyiben tudod a helyes választ, kérünk, regisztrálj, mert szükségünk van az emailcímedre, hogy értesíteni tudjuk a nyereményedről. Ide kattints, ha regisztrálni szeretnél!
Jó játékot és további jó böngészést az oldalon!
Ha már regisztráltál, ide kattins, hogy válaszolni tudj kérdésünkre!
A Max Factor gourmet sminkcsomag játék keretében Fűszeres Eszter és Lila Füge a termékek által is ihletett  recepteket is alkotott.”
Hajrá lányok, sok sikert!!!

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. @m e o w: De, ezt is főztem, csak olyan kevés maradt belőle, hogy alig látszik a bor mögött.

  2. m e o w says:

    Eszter, te már sosem szoktál főzni? 🙁


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!