Volt már a blogon zsidó tojás, de annyit beszélgettem mostanában erről az ételről sokakkal, hogy muszáj írnom róla pár szót.
Mi leginkább szombat reggelire esszük, de ha későn kezdünk vacsorázni pénteken (amikor bejön a szombat) akkor is "elővacsorázunk" belőle, és különben is imádjuk.
Mitől zsidó?
Attól, hogy kóser alapanyagokból készül eredetileg. Vagyis leginkább libazsírral, de persze lehet kacsa vagy tyúkzsírral is keverni a főtt tyúktojást. Van, aki majonézzel is keveri, de ez már csak úri huncutság, sokkal finomabb zsírral.
Mitől más, mint egy tojáskrém?
Pont a zsír ízétől. És persze a liba, kacsa, vagy csirkemájtól, sőt, a hízott libamájtól és a hízott kacsamájtól mindenképp. Igen, nem éppen olcsó étel, és annak ellenére, hogy meglehetősen laktató, egyszerűen eteti magát. Sok zsidó tojás, hatalmas halomban, vagy inkább hegyben a pirítós tetején a legjobb a világon.
Tavasszal újhagymával, de télen simán vörös, vagy lilahagymával.
Ha van kedvem, teszek hozzá egy csipetnyi piros paprikát, esetleg egy egészen kicsi szerecsendiót, de szinte felesleges is. Sőt, mustár nélkül is működik, de azt csak akkor hagyom ki, ha véletlen nincs a hűtőben.
Tehát:
- nem étolajjal
- nem majonézzel
- nem vajjal
- nem sertészsírral
Viszont:
- libazsírral
- kacsazsírral
- tyúkzsírral
- hízott baromfimájjal (vagy anélkül)
És ami még fontos: a tojást soha nem pépesítjük teljesen, hanem vagy villával törjük össze, vagy késsel vágjuk egy deszkán, de a nagy lyukú reszelőn lereszelve is jó eredményt lehet elérni. Fontos, hogy darabos legyen a végeredmény, és ne krémes.
10 keményre főtt tojás
1 nagy csokor újhagyma vagy 2 közepes vöröshagyma apróra vágva
libazsír (3 tojásnak megfelelő mennyiség)
1 kk só (ha marad másnapra, akkor valószínűleg utána kell sózni)
1 kk durvára őrölt bors
És ami elmaradhat, de mehet is bele:
50 dkg egyben sült libamáj, ugyanakkora darabokban, mint a tojás
2 ek mustár
1 kk piros paprika
1 csipetnyi szerecsendió

