Fűszer és Lélek

Csak lassan

Sokszor dicsértem már a lassúságot ebben a blogban. Talán a komótosság mégis jobb szó arra, amikor egy egész délelőtt alatt szépen elkészül az ebéd, úgyhogy közben semmi kapkodás, semmi stressz, sőt, közben egy kis olvasgatás is belefér, vagy egy csésze jó tea.
Van egy barátunk, aki kéthetente egyetlen pihenőnapot enged csak magának, de akkor csak lassan készülő ételeket készít, mondhatni aznap a konyhában él. Telefon, tv, számítógép kikapcsolva, sütő be, asztal megterítve. Tizennégy naponta nyolc órányi nyugalom az élet. Igazi slow food. Ezt a receptet tőle tanultuk. Nagyon finom!
Friss, fehér kenyeret érdemes mellé kínálni, amivel lehet tunkolni.
Hozzávalók:
4 nagy fej hagyma
8 gerezd fokhagyma
5 ek kacsazsír
5 ek fehérbor
1 kk köménymag
2 kg malaccomb (jó a felnőtt malacé is 🙂
5 ágacska kakukkfű
só, bors
esetleg chili és babérlevél
A hagymát karikákra vágjuk, és pár percig dinszteljük az olajon, amíg el kezd pirulni. Rászórjuk a vékony szeletekre vágott fokhagymát és a köményt is, majd sózzuk, és betoljuk a sütőbe 80 fokra két órára. Ha szeretjük a csípős ízt, tehetünk bele chilit is. Ha így teszünk, illik hozzá a babérlevél is.
Közben a combot körben besózzuk, borssal bedörzsöljük, és egy serpenyőben minden oldalát körbepirítjuk nagy lángon, vagyis kérget sütünk rá. A hagymára tesszük, beleszórjuk a kakukkfűágat is, és további 3 órát sütjük úgy, hogy közben az edényen van a fedője. Nagyon finom szaftos marad a hús, isteni puha lesz a hagyma. A malac csak azért jobb, mert annak eleve zsírosabb a húsa.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!