Az asszony és a gomba

Még a nagyanyjától tanulta a gombaleves receptjét. Csirkegombából főzte, és tejfellel savanyította. 

De újabban akkor is gombalevest főzött, ha csak dohos liszt, és tyúkzsír volt otthon. A gombát belehazudta, a gyerekek meg úgy csináltak, mintha benne lenne. Aznap reggel volt benne legalább aludttej. 

Nem értette hová tűnt a gomba az erdőről, de azon az éven mintha még a sárga fejüknek sem akaródzott volna kibújni az avar közül. Amíg a férje élt, csütörtökönként kimentek az erdőre fát gyűjteni, de szinte mindig teleszedték a kosarat gombával is, tavasztól az első fagyokig. 

Lehet, hogy csak a szeme romlik? Ott vannak azok a gombák, csak már nem veszi észre? Nem csodálkozna rajta, télen vette észre, hogy ha jönnek haza a gyerekek nehezen tudja kiválasztani a csoportból a sajátját. Csak amikor közelebb érnek, akkor ismeri meg Samut, messziről pont olyan mint az a kicsi Wohl gyerek, csak hát okosabb nála, hála az istennek!

Ma is gombaleves lesz ebédre, gondolta, biztosan unják már a gyerekek, de ha az apjuk még élne, felmenne egészem a hegy tetejéig, ott terem a sok vargánya, oda nem járnak fel a parasztok a faluból, nincs aki leszedje. A Sanyi, a rongyoscigány néha felment, jobban szerette az erdőt járni, mint a rongyokkal bajlódni. Vitte magával három mezítlábas kisfiát, úgy öntötték a gombát az apjuk puttonyába, így Sanyinak nem kellett hajolgatnia, elég volt csak kicsit megrogyasztani a térdét, hogy beleöntsék a kiskosár tartalmát. Sanyitól érdemes volt gombát venni, nem adta drágán, és őt az özvegyasszonyt mindig megszánta, a legszebbeket adta oda, néha egy-egy madártojással is megajándékozta, amit fent rabolt el valamelyik fészekből.

De Sanyi is eltűnt, talán jobb helyre vitte a sorsa, itt hagyta fiatal feleségét a négy gyerekkel, a negyedik azután született, hogy a Sanyi elment, azóta is siratják. Azt beszélik, az országútnál felborult egy szekér, ott látták mellette utoljára, ahogy próbálta kihúzni a kocsist a kerék alól, de azon már nem volt mit segíteni. 

Holnap reggel neki is fel kell mennie a hegy tetejére, hátha talál ott valamit. Ha hajnalban indul, amikor még sötét van, délben már otthon lesz, mire hazaérnek a fiúk, kész az ebéd. Sikerült lepedővásznat cserélnie lisztre és tojásra, már csak a galuska is nagy boldogság lesz, de ha még a kosara is tele lenne gombával, igazi ünnepet ülhetnének négyecskén. Talán még a gyertyákat is meggyújtaná este.

Hajnalban indult útnak, a legnagyobbnak meghagyta, hogy keltse a kicsiket időben.

Még ki se világosodott, de már nagyon meleg volt. Ez volt az első éjszaka, amikor éjjel se hűlt le az idő. Lassan ment, figyelt mindent, bízott abban a kevés esőben, ami pár napja esett. Mikor úgy érezte, hogy már felért a csúcsra, kicsit megpihent, és akkor látta, hogy ha még egy kicsit feljebb megy a gerincre, akkor ott már a fenyők kezdődnek, arra már nem érdemes keresgélnie.Nem talált semmit. A szeder összemarta  a lábát, a csipke leszakította a szoknyáját, de sehol nem talált egy szem gombát se.

Ha az Akasztó felé menne le, legalább ihatna a forrásból hazafelé, meg az is lehet, hogy van még a vadmeggyen pár szem meggy, azt is összegyűjthetné a kötényébe. Elindult lefelé, és az egyik kanyarban meglátott valami furcsa kis állatot. Mintha giringy lett volna, de nem szaladt el. Visszalépett párat, lehajolt. Egy bőrtarisznya volt, olyan, mint ami a Sanyin lógott mindig. De ebben nem fekete kabátgomb volt, meg fogatlan fésű, hanem pénz. Rengeteg pénz. Ez nem lehetett a Sanyié. Remegett a keze.

A hasára kötötte a tarisznyát, kicsit figyelgette magát, hogy látszik e, aztán szinte szaladt lefelé. A szíve a fülében dobogott, a szeme csillogott mire leért. Még szerencse, hogy a lovat megtartották.  Pedig hábyszor el akarta már adni, a kocsival együtt, de mindig olyan szépen nézett rá az a lovacska! Befogta, és csöndben várt. Nem zokoghatott, pedig legszívesebben azt tette volna. Még megijesztené a gyerekeket, ők is sírnának, vagy kérdezősködnének, és nem tudnának indulni.

Amikor hazaértek felparancsolta őket a kocsira. A Sanyi háza felé kanyarodtak, de nem mentek el odáig, csak bekiabált az asszonykának, hogy mennek-e velük. Az nem kérdezett semmit, feladogatta a gyerekeket, és felmászott maga is hátulra.

Mosolyogva kanyarodtak ki az országútra.

A középső kérdésére, hogy gombaleves lesz-e vacsorára azt felelte, hogy nem. Többé nem lesz gombaleves.