Fűszer és Lélek

Lassabb leírni, mint elkészíteni-hűsítő leves forró napokra

Múlt hétre terveztem ez a posztot, de amikor megláttam az időjárás előrejelzést, akkor áttoltam mára, és holnapra is egy hasonlóan gyors, főzés nélkül összedobható ételt.Vágás nélkül forgattuk, vagyis valóban megvan maximum 3 perc alatt ez a leves, mert hőség ide-vagy oda, enni azért valamit mégiscsak muszáj. Szerintem reggelire jéghideg natúr joghurt málnával, ebédre az a leves,… Tovább »

Jéghideg levesek forró napokra

A nyári konyha úgy tűnik egy zseniális találmány, kár, hogy már alig használják valahol. Pedig ebben a kánikulában egyáltalán nem elvetendő ötlet, hogy egy külön kis épületben főzzünk, és egyáltalán ne fűtsük a lakóterünket. Pláne, ha épp most érik be valami, aminek nem lehet halogatni a befőzését… Nagyszüleink bölcsek voltak, ma meg itt a légkondi… Tovább »

Almás-mandulás zellerkrémleves

Dávid utolsó videóreceptje, és a videóban leginkább csak beharangozza a nagy művet, nem megfőzi. Vicces volt, hogy a paradicsomos húsgombócok mellett ez volt a nagy ötlete, amit főzni akart. Kicsit csodálkoztam, mert még soha nem mondta, hogy különösebben kedvelné a zellerkrémlevest, de aztán kiderült, hogy ő már az operatőr fejével is gondolkodik, és ez szuper… Tovább »

Nagyanyám zöldborsó levese

Tavaly ilyenkor már szedtük az első zöldborsót a kertben, idén még van egy-két hete. Arról beszélgettünk múlt héten, hogy van-e magyarabb leves a zöldborsó levesnél? Tudom, tudom, a gulyás. De valahogy mégis, ha egy nyári ebédre gondolok, akkor az biztos, hogy zöldborsó levessel kezdődik. Vagy inkább úgy, hogy nagyanyám lemegy a kertbe, szed egy nagy tálnyi… Tovább »

Gyors vacsora: két leves egy tányérban

Bevallom, ezt a levest a gyerekek miatt találtam ki, de ennek ellenére a felnőttek a legnagyobb rajongói. Talán mi már annyira elszoktunk a játékos tálalástól, hogy sokkal jobban tudjuk szeretni az ilyesmit, mint a srácok. Tulajdonképpen bármiből elkészíthető, fontos, hogy az egyik része piros legyen, a másik pedig zöld vagy fehér. Nincs is hozzá másra szükség,… Tovább »

Sült zöldség leves

Amikor kilencre jártam dolgozni, és csak este estem haza, mindig arról álmodtam, hogy egyszer majd otthonról dolgozhatok, és az milyen hatékony lesz, és minden szempontból jó. Nos, azóta belátom, nem mindenkinek való a home office, többek között nekem se. Azzal persze nincs problémám egyáltalán, hogy gond nélkül el tudok menni Záliért 4-re a bölcsibe, vagy… Tovább »

Egy alapanyag, három leves

Ezzel a címmel főztem a Konyha kiállításon a hétvégén. De csak miután majdnem megfulladtam, mert letüdőztem a chilit, végül aztén mégis egész jól sikerült a kis fellépésünk. Könnyű dolgom volt, Dávid kuktáskodott a színpadon. Érdemes néha venni egy nagyobb levegőt, és szó nélkül hagyni, hogy a gyerekek segítsenek a konyhában, akkor is, ha közben úszik… Tovább »

Csípős pasztinákleves 20 perc alatt

Tudom, hogy sokan amolyan pesti úri huncutságnak gondolják a pasztinák iránti rajongásomat, de remélem azért sokan osztoztok velem a lelkesedésemben. Röviden, a pasztinák jó. A leves se akármi, és most hús sincs benne. Legyen ez egy vega hétfő. Húsz perc alatt összedobható leves, igazi hétköznapi sietős vacsora. Hozzávalók 4 tányérhoz: 4 közepes pasztinák 1 ek… Tovább »

Gyors, fűszeres krumplileves

Kész, végre teljes lett a laktózmentes paletta. Itt a laktózmentes Philadelphia. 
Örülhetnek a laktózérzékenyek, semmi sem állja az útjukat, ha egy jó cheesecake-et szeretnének sütni. Nálunk is ez lesz hétvégén, de még nem döntötte a fiatalabb laktózérzékeny, hogy bogyós gyümölcsös, lemon curd-ös, vaníliás, vagy karamellás változat készüljön. Én a citromosra szavazok, de majd meglátjátok, ha… Tovább »

Lazacos spenótkrémleves

Remélem, ez a poszt is nagyon boldoggá tesz majd valakit, valaki olyat, aki most decemberben annyit dolgozik, hogy elképzelni se tudja, hogy lesz ebből bármilyen ünnepi vacsora majd. Egy leves mindig életmentő lehet, de télen semmi se tud versenyezni vele, az biztos.Volt a hűtőmben fél zacskó bébispenót, ami már kicsit fonnyadásnak indult, így abból szerettem… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!