Fűszer és Lélek

Magyarországot választották hazájuknak

Az Akácfa utca Budapesten alighanem a bangladesi éttermek utcája, hiszen alig pár háznyira kettő is található belőle. A Bangla büfé már régóta az egyik kedvence hasonló témában a pestieknek, de a másikat még kevesen ismerik. Ez utóbbiban, a Begum All Modina Büfében jártunk egy eseményen, ugyanis  az ENSZ menekültügyi főbiztossága, az UNHCR plakátkampányában az éttermet… Tovább »

Jó a nagy korkülönbség!

Kicsit több, mint nyolc év. Ennyi van a két gyerekünk között. Vicces, mert ez már olyan szokatlannak számít némelyeknél, hogy többször elhangzott a kérdés: és a nagyfiúnak ki az apukája? Hát kérem, ugyanaz mint a kislánynak. Mi már csak ilyen furcsa jószágok vagyunk, nehezen szántuk el magunkat egy második gyerekre. Dávid elképesztően intenzív kis srác volt,… Tovább »

10 fantasztikus ötlet, amire a robotgépet használhatod

Késes robotgép a hivatalos neve ennek a fajta kis konyhai gépnek. Kapható  nagy, kétliteres változat, és kicsi félliteres is. Én a nagyot szinte soha, míg ezt a kicsit naponta akár többször is használom. Ha vásárláson gondolkodtok, akkor olyat válasszatok, aminek kicsi beöntőnyílás van a tetején, ahol olajat, vizet, vagy más folyadékot lehet lassan, akár cseppenként adagolni…. Tovább »

Hasznos, és felesleges konyhai kisgépek

Egyszer lesz egy húsz méter hosszú konyhapultom. Nem is húsz, hanem kétszer húsz. Ezen a pulton minden el fog férni, amit csak szeretnék használni, akkor is, ha havonta csak egyszer teszem majd. Én ugyanis inkább a mindent a pulton tartók csoportját erősíteném, ha lenne elég helyem. Nincs, így amit csak elehet, elteszek a polcok, szekrények,… Tovább »

Valóra vált csokoládé illatú álom

Imádok sikertörténeteket írni és olvasni is. Az írás mindig izgalmas, mert mit szóltok majd hozzá ti, szeretitek-e, ihletet ad-e,feltölt-e benneteket. Az olvasás pedig mindig élmény. Vannak olyan történetek, amik hetekig elkísérnek, sokszor eszembe jutnak napközben, és mindig örömmel gondolok vissza a történetre. Már kedvenc sikertörténetféléim is vannak, az egyik, amikor közösség formálódik az addig idegen emberekből,… Tovább »

Éhezz és sokáig fogsz élni!

Nagyon érdekes dolgokat feszeget Michael Mosley a BBC orvos újságírója a diétázással, sőt az éhezéssel kapcsolatban. Nem kevesebbet állít, mint hogy éhezni igenis egészséges, olyannyira, hogy komolyan megnövelheti a várható élettartamot. Állítását komoly orvosi vizsgálatokkal is igazolja, amit az Eat, Fast ang Live Longer című műsorában mutat be. Az életmód lényege, hogy a hét öt napján nyugodtan… Tovább »

Figyelmeztet az ENSZ: éhínség jöhet

A Föld napja alkalmából érdemes ma ezen is elgondolkodni.Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének elnöke, José Graziano da Silva figyelmeztette a világot, hogy hatalmas gondban van a mezőgazdaság, és ha nem teszünk valamit a termelés szerkezetének átalakításáért, akkor még sokkal többen fognak éhezni a világon, mint manapság. Food and Agriculture Organisation elnöke szerint azonnal neki… Tovább »

Anyu, mi lesz a vacsora? Semmi.

Ciki hogy néha nincs kedvem főzni? Szerencsére nem arról van szó, hogy nem telik vacsorára, vagy ne jutna időm összedobni valamit, csak egyszerűen nincs kedvem hozzá. Kicsit se.Különben se kéne meleg ételt tennem minden este az asztalra, de így szoktattam őket, már sértésnek érzik, ha vajas kenyér van. Vagy ami még rosszabb, annyira kiművelték magukat, hogy… Tovább »

Kiürült a kamra – március a legszegényebb hónap

Március a legszegényebb hónap lenne gasztronómiai szempontból, ha nem a XXI. században élnénk. Dédszüleink már szerencsésebbek voltak, pláne ha kicsit módosabb családba születtek, de az ő szüleik bizony márciusban elég egyhangú, szegényes étrenden éltek ilyenkor. De édesapám, aki a háború után nem sokkal, 1948-ban született Erdőbényén, ő is sokat tud arról mesélni, hogy a beszolgáltatás… Tovább »

A piac illata

Reggel kilencre volt időpontom, egykor még itt várakozom… De legalább jót beszélgetünk Julikával, aki szerintem néni, szerinte csak Julika, és 91 éves. A piac illata hiányzik neki az utóbbi tíz évben a legjobban és a férje. Csak összeszedtem pár régi piacos fotót. Nekem is hiányzik, de szerencsére pont piacból Budapest még egész jól áll. Köszönöm,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!