Fűszer és Lélek

Gyömbéres lencseragu

food lencse szilveszter3.jpg
Eljött ez a nap is, ebben az évben az utolsó. Mi most elindulunk Mádra szilveszterezni, de gyorsan még megosztom az újévi lencsereceptemet. Közel ötvenen leszünk, aminek persze majdnem a fele gyerek. Valami olyat szerettem volna főzni, amit a srácok is megesznek minden morgás nélkül, de mégse a szokásos lencseleves vagy lencsefőzelék. Nem mintha azzal bármi baj lenne, szerintem pl. a mi családunk birtokolja a legjobb lencsefőzelék receptet, köszönhetően nagyanyámnak, de most egy picit extrábbat gondoltam.
Dávid nagyon izgatott, ugyanis Zálit a nagymamához vittük “bulizni”, és most újra egyke lehet három napig, ő ugyanis jön velünk, sok hasonlókorú gyerek lesz Mádon, jól fogja érezni magát. Ha sikerül túlpörögnie, márpedig ennyi gyerek között erre meglesz minden esélye, akkor ébren lehet még éjfélkor és koccinthat velünk valódi pohárral, gyerekpezsgővel. Kemény év volt neki nagyon, talán mostanra sikerült megszoknia, hogy testvére van. Zálit szereti, a helyzetet nem annyira. Azt hiszem, ettől csak 2014 lesz keményebb mindnyájunknak, de még ne rohanjunk ennyire előre, erről majd lesz idő mesélni jövőre.
Ilyenkor szokás fogadalmakat tenni, nekem is van egy Dácival kapcsolatban. Megpróbálok kicsit lazább lenni. Azt hiszem vannak dolgok, amiket túl komolyan veszek, és egyszerűen nem tudok elengedni, pedig hülyeség. Na, majd kiderül mennyire megy a nagy lazaság 🙂

És akkor a recept. Ez most nem lesz valami precíz, mert nagyon nagy adagot főztem, és teljesen felesleges adagokra osztani, csak olyan váncsás laza stílusban leírom kb, hogy mit és hogyan. Gondolatébresztőnek megfelel.

 

Hozzávalók:
Füstölt libamell vagy bacon az enyhén füstös íz miatt
hagyma félkraikára vágva
lapocka felkockázva
fokhagyma lereszelve
gyömbér lereszelve
őrölt kardamom
szerecsendió
méz
thai citromfű
fehér bors
babérlevél
reszelt citromhéj
citromlé
fehérbor
lencse
kókusztej
(chili külön, aki szeretne bele)

Tehát, a libamellet kiolvasztottam, majd megdinszteltem a hagymát. ezen fehéredésig sütöttem a lapockát, a sok fűszerrel fűszereztem, majd rászórtam a lencsét és puhára főztem annyi vízben, amennyi ellepte. Amikor kész lett, kókusztejjel selymesítettem az ízén, és egy pici fehérbort is főztem bele. Megszórtam petrezselyemmel is.

Boldog új esztendőt kívánok, köszönöm, hogy itt voltatok, gyertek jövőre is!
Addig is, üljetek még la családdal és a barátokkal Együtt Egy Asztalnál. A legdrágább, legfontosabb idő!

zalidacibuek.jpg

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!