Fűszer és Lélek

Mire költünk?

Tudtátok, hogy az előre megtervezett háztartás, és a kéthetenkénti szigorúan listáról vásárlással akár 30% konyhapénzt is lehet spórolni? Igen, mi próbáltuk, amikor nagyon meg kellett szorítani a kiadásainkat. Furcsa, de egészen addig, amíg valóban ki nem próbálja az ember, el sem hiszi, hogy mi mindenre költ “fölöslegesen”. Persze, nem fölösleges az a kakaós csiga, amit a gyerek kér bevásárlás közben, de egészen biztosan nem hal éhen, ha nem kapja meg.
Havonta egyszer összeültünk, és megterveztük a menüt. Nem volt kibúvó, hiába kívántunk meg valami egészen mást, azt kellett enni ami a listán volt, amihez be volt vásárolva és kész. Legfeljebb annyiban tértünk le az útról, hogy hétvégén nem voltunk otthon, vagy anyu csomagolt valamit, amivel napokig kiváltottuk a listát.
Mihelyt megtehettük, abbahagytuk, pedig nagyon hasznos volt. Azért kb. lehet tudni, hogy a következő héten mi lesz a piacon, mire jut majd időnk, és mire, nem, mikor jönnek vendégek, és mikor eszünk csak ketten. 
De hiányzott az életünkből a spontaneitás. Nem volt olyan, hogy úgy megennénk egy steaket, és rohanjuk a henteshez. Pedig sokkal élvezetesebb így élni, és pont ilyenkor nehéz ellentmondani a csábításnak. 
Most valami hasonlón gondolkodom, ha nem is havi, de kétheti listával, szigorúan kétheti bevásárlással, kiéve a zöldség-gyümölcs, de abból is csak az amit muszáj frissen venni.
Tudnom kell, mit eszünk reggelire, mit csomagolok a férjemnek, mit ebédelek, mit viszek az iskolába az éhen halni akaró fiamnak, és mit vacsorázunk. Ehhez hány kiló lisztből kell kenyeret és kalácsot sütnöm, jön-e valaki szombaton, vagy mi megyünk-e valahova? Sikerül-e annyit főznöm, amennyi egyszerre vagy kétszerre pont elfogy? Mire költsem azt a rengeteg pénzt amit megspórolok? 😉 Na jó, ez csak vicc volt.
Szerintetek van értelme az ilyen alapos tervezésnek?

Segítsüti, licitálj és támogasd a Down egyesületet!

Idén is segítsüti, idén is arra kérünk benneteket, hogy nyúljatok a pénztárcátokban, és licitáljatok a süteményekre. Egy régi, családi máktortát sütöttem, a neve Róthchild szelet (igen, így hosszú ó-val). Tele mákkal, kevés borral és konyakkal. Imádni való! Azt tudom elképzelni, hogy csak a drágasága miatt kapta a nevét, mert sajnos nem állunk rokonságban a Rothchild családdal 🙂
Az idei Segítsüti licittel a Down szindrómás gyerekeket támogatjuk, az adományokat a Down Egyesület számára gyűjtjük. Licitáljatok a Segítsüti oldalán!
A 27 gasztroblogger által felajánlott süteményekre 2011. március 30.- április 2. 23:59-ig lehet. Idei újdonságunk, hogy céges támogatók részére három külön süteménycsomagot bocsátunk licitre. Az árverést követően megint lesz receptfüzet és egyéb tárgyi ajándékok is, amelyek kisebb összegért megvásárolhatók.
Hozzávalók:
30 dkg liszt
20 dkg vaj
5 dkg porcukor
2 tojás sárgája
1 ek víz
Késes robotgéppel tésztát készítek, amit fóliába csomagolok, és egy órára a hűtőbe teszem, majd kinyújtom, és kibélelem vele a kapcsos tortaformát.
Hozzávalók a mákhoz:
50 dkg darált mák
4 ek cukor
2 dl fehérbor
1 késhegynyi őrölt  szegfűszeg
1 kk őrölt fehéj
5 ek házi baracklekvár
3 dl tejszín
1 ek cukor
5 ek konyak
2 tojás sárgája
A mákot felfőzőm a borral és a fűszerekkel, hagyom kihűlni, majd a lekvárral megkent tésztára borítom. Negyven perc alatt megsütöm. 
1,5 dl tejszínt elkeverek két tojás sárgájával és a cukorral, majd lassan, alacsony lángon addig kevergetem, amíg besűrűsödik. Ekkor belekeverem a konyakot. Teljesen lehűtöm.
A maradék tejszínt felverem, és elkeverem a konyakos krémmel. Ezzel a krémmel tálalom a tortát.

Birka helyett

 

Elutaztunk vasárnap, és  senki más nem akart birkát enni rajtam kívül. Finnyás egy társaság, lássuk be, bár megértem őket, egy rosszul elkészített birkánál ugyanis kevés olyan étel van, amitől hetekig rázza az embert a hideg, ha csak ételre gondol. Sajnos nekem is volt részem már ilyenben, így hiába győzködtem a társaságot, hogy higgyék el, nem lesz ázott birkabunda ízű a vacsora, inkább leszavazták. Aztán már nekem se volt kedvem semmilyen húst enni, addig-addig magyaráztak, hogy végül gnocchit ettünk, méghozzá úgy, hogy a gnocchit nem is nekem kellett elkészítenem. Hurrá, mégis csak tudok nyomást gyakorolni az emberekre 🙂 Bevallom, minden hozzávalót a szomszédos szupermarketben vettünk, kivéve a juhsajtot és a kakukkfüvet, amit nyáron közösen gyűjtöttünk. Remélem nem felejtem el nyáron is elkészíteni, amikor van friss paradicsom és cukkini is!
A cukkinit előre megpirítottam, ettől kicsit karakteresebb lett az íze, így már sajt sem kívánkozott a tetejére, bár a fiúk morzsoltak rá egy kevés juhsajtot. A gnocchi így készült.
 
Hozzávalók:
2 konzerv paradicsom
2 csomó újhagyma
4 kisebb cukkini
2 kk kakukkfű
4 gerezd fokhagyma
olívaolaj
só, bors
 
A cukkinit felkarikáztam, és forró grillserpenyőben szépen megpirítottam az egyik oldalukat. Nem sóztam, és nem is olajoztam. Az újhagymát felszeleteltem a zöldjével együtt, és olívaolajban megfuttattam kicsit. Erre öntöttem a paradicsomkonzerveket, amit fűszereztem, fokhagymáztam, majd hozzáadtam a cukkinit is.

 

Tavaszi krumplisaláta

 

Ilyen egyszerű, mégis minden ízében elképesztően finom ételekre szokták mondani, hogy jaj milyen jó is az egyszerű vidéki konyha. És tényleg! Semmi extra nincs benne, még is olyan ebédet rittyentettem fél óra alatt, hogy csak na. Tele az erdő széle turbolyával és ibolyával, ez pedig azt kell hogy jelentse, hogy valahol már a kucsmagomba is kidugja lassan a fejét.
Kaptam kétkilónyi kiflikrumplit. Ilyenkor is finom, de szerintem nyáron az igazi, amikor még egészen aprónak kikerül a földből, frissen, földszagúan, és csak kicsit meg kell sikálni, már lehet is főzni, és csak egy kanál vajjal enni a napsütésben.
Téli krumpli ide vagy oda, a turbolya, medvehagyma és hagyma teljesen feldobja, friss, tavaszi étellé teszi. Ha most nem az ötven éves diétát csinálnám, akkor biztosan olívaolajat tettem volna a salátához, és milyen rosszul tettem volna! Így kacsazsírral kevertem, mit ne mondjak, a kacsazsír Isten igazi ajándéka! Kár, hogy nem használjuk gyakrabban.
Turbolya volt ötven éve is, de medvehagymát nem ettek Észak-Magyarországon, az biztos. Mindegy, ettől még belefér szerintem, de mondjátok, ha nem! 🙂
 
Hozzávalók:
50 dkg kifliburgonya
1 pici fej hagyma apróra összevégva
10 levél medvehagyma
1 csokor turbolya
3 ek tokaji tárkonyos ecet
3 ek kacsazsír
nagy szemű só
frissen őrölt bors
 
A krumplit héjában megfőztem, és felszeleteltem. Még melegen elkevertem a többi hozzávalóval. fontos, hogy a krumpli forró legyen, így sokkal jobban magába szívja a fűszerek és az eset ízét. Jó lenne hozzá egy pohár könnyű fehérbor.

 

Nehéz ügy a reggeli

Nem bukhatok el rögtön az ötvenéves diéta első napjának reggelén, de be kell valljam, gondban vagyok a reggelivel.
Nem fektettem le ugyanis a szabályokat, de legalábbis nem rendesen adtam meg az utat magamnak. Mert ha csak olyat ehetek, amit ettek ötven-hatvan évvel ezelőtt, és csak abban a formában, vagyis a krabeli receptek szerint, akkor a reggeli igazi nehéz üggyé minősül. 
Ha főzhetek magamnak mindent, akár egy szuvidolt báránylapockát is, a lényeg csupán annyi, hogy azokból az alapanyagokból kell dolgoznom, amik akkor is voltak, akkor csodálatos reggelijeim lesznek.
Mi a bajom?

Az, hogy bizony hatvan éve, igencsak nagy volt a szegénység erre felé, és a reggelik mai szemmel nézve igencsak bizarak voltak. Hiába tojt a tyúk finom tojásokat, egy tojás sokkal értékesebb volt annál, mintsem csak úgy 2-3 darabot megegyen fejenként belőle valaki reggelire. Kellett a tésztagyúráshoz, a buktához, vagy a nokedlihez, de rántottába drága volt. Oké, már a bevezetőben láttam a kis gondokat, ezért is írtam, hogy inkább egy módosabb menyecske lennék az ötvenes években, ha lehet ilyet állítani az időgépen. Utánaolvastam ugyanis a reggeliknek: gyakori volt a rántottleves, hajába főtt krumpli, sült krumpli, sült tök, felvert galuska leves, krumplizsámiska íróval, aludttejjel. Ez utóbbit kipróbálom, addig is sütöttem egy teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret, amit kicsit megpirítottam, és juhtúróval ettem.

Ebből következik, hogy azt az utat fogom járni, miszerint az alapanyagok számítanak, a receptek nem.
Sokan írtátok, hogy a nagymamátoknak nem volt szakácskönyve. Nálunk is hasonló a helyzet, leginkább azt főzték, amit a saját anyjuktól tanultak, ahhoz jött még pár recept az évek során, vagy az anyóstól, vagy  a szomszédasszonytól, de attól nem kellett félni, hogy valami olyan lesz ebédre, amit valaki nem ismer, az biztos. 
A rozskenyér receptje:
40 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
10 dkg simaliszt
1 kk sikér (a búzafehérje vagy benne volt az akkori gabonában, vagy nem, de én most tettem a kenyérhez, így is, nehéz, sűrű kenyerem lett)
2 ek lenmag
1 kk tört köménymag (nagyanyám szedte minden ősszel)
1 ek libazsír
7 g szárított élesztő (na igen, erre nincs mentségem)
3 dl langyos víz
2 kk cukor
A hozzávalókból tésztát dagasztottam, amit hagytam duplájára kelni. Megformáztam, újra kelesztettem, és 300 fokra előmelegített sütőbe tettem, amit rögtön visszavettem 240 fokra. Kicsit túlsült a héja, elég lett volna először is a 240 fok, sok volt neki a 300. 40 perc alatt sült meg.

50 évvel ezelőtt

Budapest-fotók az 1950-60-as évekből. Fekete Sas kiadó, 2005
Valahogy nem hagy nyugodni ez az ötven kilométeres diéta dolog, de több okból nem csinálom, először is nem akarom magam becsapni, nem akarok engedményeket tenni magamnak, és nem akarok bosszankodni a hazug kofákon. De ennek ellenére tetszik a dolog, mindenképp elgondolkodtató egy-két ilyen hetet tartani, ezért arra gondoltam, hogy megpróbálok inkább egy ötven (hatvan) évvel ezelőtti diétát tartani.
Akkor se ettek télen marokkói paradicsomot, és nem sütöttek a gyerekek Marshmallowt unalmukban. Tehát volt, ha Rákosinak köszönhetően nem is hatalmas mennyiségben, de zöldség és gyümölcs, voltak baromfiak, maradt otthon kevés tej és tojás is a leadás után, sőt, Regina néni utazóládájából minden szombaton előkerült egy kocka csokoládé is. Regina néni egyébként a fáskamrában lakott a férjével addig, amíg mégis sikerült Bécsbe szökniük.
Előtte egyik Belgrád rakparti ház volt az övék, de miután azt államosították, őket egy ládányi ruhával felrakták a vonatra, amiről csak Erdőbényén szállhattak le, innen egy szekér vitte őket a faluba, ahol lerakták őket a falu közepén. Nagyanyám megsajnálta az idős házaspárt és hazavitte őket magukhoz, és lakhattak a fáskamrában, apám nagy szerencséjére, aki így ehetett csokoládét hetente egyszer. Érdekes lenne tudni, mi lett a családdal azóta, de sajnos tíz év levélváltás után a múltba vesztek. 
Ezt csak azért írom, mert valószínűleg nem fogok csokoládé mousse-t készíteni, de ha mégis, akkor meg tudom majd indokolni. Ha jól sikerül a próbahét, megpróbálom akkor is, amikor már tele lesz a piac tavaszi zöldségekkel, mert most még inkább téli menü fog következni.
Ha van kedvetek, kommenteljétek be a nagymamák, dédanyák kedvenc korabeli receptjeit, szerintem sok izgalmas lesz közöttük.
Tehát a jövő héten éljen az ötvenes évek magyar konyhája, mondjuk azt, hogy egy szerencsés, kicsit jobbmódú család receptjeiből. Nem csak korabeli receptek lesznek, de az alapanyagok mind beszerezhetőek voltak akkoriban.

Boeuf en Daube

 Boeuf en Daube
Úgy tűnik, ez a március sajnos nem az én hónapom. Jobban örülnék, ha vagy április lenne már, vagy újra február vége. Igaz most legalább egy gyönyörű napsütéses hosszú hétvégén vagyunk túl, amit jó kis kirándulásokkal töltöttünk, de valahogy az se volt olyan, mint amilyennek terveztem. Ipolytarnócra mentünk, ahol megnéztük az ősmaradványokat, és Dávid nagyon lelkes volt mind a miocén erdő, mind a geológiai túra alatt. Estére aztán Egerben kötöttünk ki, sétáltunk egy jót, végre igazi sétaidő volt, elcsitult a szél, de a madarak még daloltak, szinte már romantikus volt a belváros. Hárman is ajánlottak mostanában egy regényt, hogy olvassam el, igazán nekem való a téma is, a stílus is, imádni fogom. Megvettem, két nap alatt el is olvastam, valahogy letehetetlen volt, és egyben utálatos. Nem szerettem, inkább frusztrált, mint feltöltött, sőt néhol határozottan bosszantott. Úgy tűnik igazi agresszív kismalac lettem. Valaki ajánlhatna már valami igazi pozitív, könnyű, inspiráló olvasmányt a jövő hétre!
Komolyan azt terveztem, hogy nem főzők semmit négy napig. Ez pedig már tényleg valami tél végi depresszió komoly jele lehet, de felhívott Dóra barátnőm, hogy képzeljem el, annyira szétszórt az utóbbi napokban, hogy hétfőn vett egy kilónyi gyönyörű borjú fehérpecsenyét, de mindig az iroda hűtőjében felejti, és pénteken már nem megy oda, ha járok ott, és még hibátlan a hús, főzzem meg.
Én is majdnem ott felejtettem, mert bár ottlétem alatt többször is kinyitottam a hűtőt, a hús az alsó fiókban pihent, és nem láttam. Végül már a földszinten jutott eszembe, de hős voltam, visszamentem érte, pedig aki már járt nálunk nagyon jól tudja, többször is meggondoljuk, hogy újra megmásszuk-e azt az elvileg három, gyakorlatilag hat emeletet a hűtőig. Szerencsére a hús hibátlan volt, így főztem belőle egy Boeuf en Daubet.
Dóra biztosan csuklott a hétvégén, mert annyira jól sikerült az étel, hogy minden egyes evésnél imába foglaltuk a nevét.
Hozzávalók:
  • 1 kg borjú fehérpecsenye
  • 3 ek zsír
  • 2 nagy fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 marék szárított erdei gomba
  • 2 dl száraz fehérbor
  • 4 babérlevél
  • 1 szál sárgarépa
  • 1 ek narancslekvár
  • 10 szem kaprigyümölcs, vagy 1,5 ek kapribogyó
  • 2 marék fekete olajbogyó
  • só, bors
 A marhahúst be szokták pácolni húsleves és bor keverékébe egy éjszakára, de én a borjút nem pácoltam.
 A hagymát karikákra vágtam, a fokhagymát lereszeltem. Mindkettőt megdinszteltem a zsíron, rádobtam a lereszelt sárgarépát is. Végül szűrőkanállal kivettem a zsírból mindent, körbesütöttem benne a hús minden oldalát, majd visszatettem a hagymát, felöntöttem a borral, és beleszórtam a fűszereket és a lekvárt. Lefedtem, és 150 fokos sütőben négy órát sütöttem. A hús vajpuha lett.
 Felszeleteltem, és visszaraktam a szószba. Nem árt neki, ha fogyasztás előtt áll egy éjszakát, és újra felforraljuk.

Nincs választási lehetőségünk, eltűnnek az ízek

Döbbenetes, de az utóbbi száz évben eltűnt a növények 75%-a. Az ENSZ adatai szerint az emberiség élelmezését 12 növényfaj, és öt állatfaj biztosítja. 
Nincs választási lehetőségünk, legalábbis akkor, ha mi szeretnénk eldönteni, hogy mit ültessünk a kertünkbe. Erre már régen rájöhetett az, aki valami mást szeretne a piacon venni, mint amit a standok összességén árulnak. Ha valahol feltűnik a padlizsán, akkor az bizony mindenhol van, de csak ugyanazt a fajta krumplit árulják, és mindenhol ugyanaz a vacak lilahagyma kapható. Semmiben se jobb a kofák választéka se, talán néha a biopiacon van egy-két érdekesebb zöldféle, de nagyon ritkán.
Először fordult elő kis zöld rovatunk életében, hogy bejelentkezett valaki, és megkért minket, hogy tegyük ki az anyagukat. A Zöld Pók alapítvány filmjéről van szó, azt hiszem mindenkinek érdekes témát boncolgat: a vetőmag lobbiét. 
Eltűntek a tájfajták! Tájfajták azok a növények, amik hosszú, gyakran nem teljesen tudatos nemesítés folytán alkalmazkodtak egy adott táj jellegzetességeihez, a föld minőségéhez, a klímához, méghozzá úgy, hogy növényvédő szerek használata nélkül is jó hozammal termeszthetőek.
A tájfajták nem el fognak tűnni, hanem már végük. A vetőmag boltokban  ugyanis csak olyan, engedélyezett fajtákat lehet kapni, amihez érdekes módon a vetőmag gyárak rögtön gyártanak növényvédő szereket is, műtrágyát is. Ezeknek a magoknak szabadalmi védettsége van, vagyis megtiltják a gazdáknak hogy saját maguk szaporítsák a növényeket, de ennek a hibrideknél nincs is sok értelme, ugyanis ezek újravetésénél már a következő évben kevesebb, mint felére csökken a termés mennyisége. 
Mi a baj ezzel? Először is korlátoznak bennünket, megszabják, hogy mit ültessünk, és mit együnk. Így eltűnnek a különleges ízek. A filmben példaként említik a sárgadinnyét. Igen, gondolom mindenki észrevette, hogy évek óta egyre tökízűbb a sárgadinnye. Tökízű, de legalább sok növényvédő szerrel van kezelve…
Szerencsére egy maroknyi ember ragaszkodik még a növénykultúrák változatosságához, ezért vetőmagbörzéken csereberélik magjaikat, vagy génbankokból szerzik be a régi fajtákat.
Nézzétek végig ezt a tizenöt perces kisfilmet, ha a munkahelyen nem is tudjátok  ezt megtenni, érdemes otthon befejezni, és elkezdeni utánaolvasni a tájfajtáknak, keresni őket a piacon, hátha az igény megteremti a kínálatot!
A témáért, és filmét köszönet Papp Réka Kingának és a Zöld Pók Alapítványnak.

Desszert tavaszi estékre

Tegnap pancake day volt annak akit illet, és nőnap is, annak aki ezt ünnepli. Bár nincs semmi közöm az angolszász keresztény hagyományokhoz, azért rendszeresen sütök ilyenkor valami palacsinta félét. Különben is szeretjük, és ha már itt egy ilyen remek alakalom, kár lenne kihagyni, nem?
Egyébként tegnap a River Cottage facebook oldalán kérték, hogy töltsük fel a palacsintáinkat, és meglepő módon nem sok fotó érkezett, de abból hárman magyarok voltunk, egyik a Vegasztrománia 🙂
Idei palacsintám erősen hasonlít a túrófánk receptjéhez, van itthon ugyanis sok-sok túróm.
Hozzávalók:
25 dkg túró
3 tojás
1 citrom reszel héja
4 ek cukor
6 ek liszt
3 kk sütőpor
csipet só
vaj és olaj a sütéshez
A tetejére:
15 dkg túró
2 dl tejszín
cukor ízlés szerint
szederlekvár
A palacsintához összekevertem a hozzávalókat. Nokedlitészta sűrűségű masszát kell kapnunk. Közepes lángon sütöttem meg ujjnyi olajban mindkét oldalát. A tetejére botmixerrel pépesítettem a túrót a cukorral és két kanálnyi tejszínnel, majd a maradék tejszínt kemény habbá vertem. Összekevertem a kettőt, és a palacsinta tetejére halmoztam a szederlekvárral együtt.

Csokifagyi erdei gyömölcsökkel

A hétvégénk lázméréssel és leköszönő legendákkal telt.
Váratlanul nem ért, hogy Dávidot ledöntötte a lábáról valami influenza szerű megbetegedés (a rádióban használt szókapcsolat az influenzára), ugyanis az összes osztálytársa megbetegedett. Januárban már elkaptuk, de azt mondják egy másik törzs támad, remélem most nem leszünk két hétig lázasak egytől egyig, főleg úgy, hogy Gábor be is van oltva. 
Egy szó, mint száz, a betegség mindent felborított, az összes programot törölni kellett, amit hétvégére terveztünk. Ha még ez nem lenne elég, kiderült, hogy nincs fogtündér. És ha nincs fogtündér, igazán megtehetnénk, hogy nem kétszáz, hanem ötszáz forintot teszünk a párna alá, ugyanis még annyira lenne szükség a Bakugan gyűjtemény legújabb darabjához. Kérem jelentkezzen nálam a Bakugan kitalálója két nagy pofonért. 
Vasárnap úgy éreztem, igazán megérdemlem, hogy valamilyen jó kis édességgel kényeztessem a családot, és mivel gyönyörű napsütést láttam az ablakból, a fagyira esett a választásom. A recept simán elbírt volna nyolc tojást is, de csak három volt itthon, és különben se akartam a rengeteg lefagyasztott tojásfehérjém mennyiségét szaporítani, így csak három került bele.
Hozzávalók 2 liter fagyihoz:
1,5 dl tejszín
6,5 dl tej
3 tojás sárgája
20 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé (Szántó Tibi madagaszkári csokoládéját használtam)
8 ek cukor
20 dkg fagyasztott erdei gyümölcs
3 ek konyak
A tejet egy decinyi mennyiség híján, a tejszínt, a csokoládét, és a cukrot  gőz fölött elkezdtem melegíteni. Amikor a csokoládé elkezdett olvadni, botmixerrel összedolgoztam az egészet. Közben elkevertem a tojások sárgáját a maradék tejjel. Amikor a csokoládés massza 83 fokos lett, belecsurgattam a tojást is, és továbbra is botmixerrel kevertem. Így már most rengeteg levegő került a fagyiba. Még a gőzön tartottam öt percig, aztán két fémkancsóba tettem és teljesen lehűtöttem. Amikor szoba hőmérsékletű lett, betettem a hűtőbe. 
Felhasználás előtt kevertem bele a konyakot. Végül fagyigépben elkészítettem a fagyit. A gyümölcsöt csak a végén kevertem bele, műanyag dobozba töltöttem, és betettem a fagyasztóba.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!