Ki lettem zárva a konyhámból. Ha nem is a konyhából, de a kamrából teljesen, úgyhogy se főzni, se enni nem nagyon tudok, de remélem holnap már minden visszatér a szokásos útjára.
Felettünk felújítanak. Egy 110 éves házban élünk, és hát a legtöbb cső szerintem pont akkor került a falakba, amikor Rákosi Jenő író és színigazgató felkérte ifj. Nagy István építészt, hogy tervezze meg ezt a gyönyörű szecessziós épületet. 1907 óta jobb nem lett itt semmi, abban sajnos biztos vagyok, de most talán elindult valami, és új lakók költöznek a régiek helyére, beindult a felújítás több lakásban is.
A fenti lakásban is nyár óta dolgoznak, nem éppen egy amerikai stílusú rohammunkának lehetünk fül és szemtanúi, de nagyon bízom benne, hogy egy év alatt csak elkészülnek már.
Most épp az derült ki, hogy ifj. Nagy István építész, aki nem csak a mi csodálatos szecessziós házunkat tervezte több, mint száz éve, hanem például a Thököly úti híres pillangós házat is, az ún. Szenes házat, trehány munkát végzett. Olyan csöveket építtetett be, amik alig bírták száztíz évig, és most gond van velük. Csodálkoznak is házban páran, hogy muszáj ezt-azt felújítani. Egy rendes renoválás persze az egész épületre ráférne, és valami néha történik is, a külső homlokzat például pár éve meg lett csinálva. Úgy tűnik, nem ugyanazok a munkások végezték a feladatot, mint egy évszázaddal ezelőtt, ugyanis a frissebb munka csupán néhány évig tartott ki, majd hatalmas darabokban kezdett a járdára hullani a vakolat. Oda se neki, jó az nekünk.
Felújították az udvart is, szebb, mint eddig, de sajnos nem éppen hozzáértő emberek döntöttek, a felszedett sárga burkolat helyére ronda műkő érkezett, egy paddal és egy furcsa, erdei szemetessel, na és pár fával. Kívánok a fáknak hosszú életet a mély, sötét udvarban, remélem sokára döntenek úgy a földszint koromsötét lakások tulajdonosai, hogy elveszi tőlük azt a kevés fényt is, és ki kell őket vágni. Innen tőlünk, fentről nézve vidám látvány.
Ami igazán izgalmas a házunkban egyébként, hogy ha felnézünk az udvar közepéről az égre, egy hatalmas pillangót látunk. Vicces tervező volt ez az Ifjabb Nagy István, ahova csak tudta, eldugta a pillangó motívumot.
Házunkat Rákosi Jenő építette, akiről talán csak annyit írok ebbe a blogba, hogy a Reform és a Budapesti Hírlap kiadója volt, illetve a Népszínház igazgatói posztját is ellátta. Nem lettünk volna barátok ha ugyanakkor élünk, nem volt például jó véleménnyel Ady-ról és a Nyugatról, de sok minden másban se egyezett volna a véleményünk. Furcsa egy ilyen házban élni, furcsa feljönni a lépcsőn, ami az övé volt valaha.
Na de hogy lesz ebből recept?!
Hát úgy, hogy nem jutottam be a kamrába, nem tudtam lemenni se egy menüre, de nagyon éhes voltam, úgyhogy tényleg abból főztem amit találtam. És nagyon jó lett.
A mélyhűtőben volt leveles spenót.
Azt megfonnyasztottam egy kis vajon sok fokhagymával, majd ráöntöttem a nem egészen fél deci tejszínt, és egy fél zsömlét, amit nagy lyukú reszelőn lereszeltem, picit botmixerrel pépesítettem, de csak úgy éppen hogy, ne zavarjam a mesterurakat a kisszobában a zörgéssel. Majd belemorzsoltam egy olyan hét-nyolc deka juhtúrót. Sóztam, borsoztam, sajnálkoztam, hogy a szerecsendió a kamrában van, végül sütöttem rá egy tükörtojást, és vajon megpirítottam egy fél szelet kenyeret kockákra vágva.
Olyan jól esett, hogy csak na! 🙂
