
És mit ad Isten, nem ez is válogatós? Jobb eset mint az előző, de azért válogat.
Engem viszont már egyáltalán nem hoz ki a sodromból, tudom, hogy elmúlik ez is. Most épp a darált hús korszak fut, illetve a lyukas sajt utálata. Előbbi könnyű, mert bolognai ragu, fasírt, svéd húsgolyó, és még ezerféle golyó létezik, és ezeket egyébként mi is mind szeretjük.
Utóbbi – mármint a lyukas sajt fóbia – már csak azért is furcsa, mert a lányom egy igazai kisegér, szinte születése óta rajongója mindenféle sajtnak, különösen kedveli a “büdös” sajtokat, vagyis az igencsak érett camemberteket és a kéksajtokat. Pár hete viszont gyanakodni kezdett a lyukra a sajtban. Hiába mondom neki, hogy ott csak nincs sajt, vagyis sajthiány a sajtban, valamiért nem akarja megenni.
Na de most a darált húsról, közelebbről a darált marhacombról lesz szó. Arról, hogy mennyire könnyű ebből az óvodásoknak való vacsorából igazán izgalmas, felnőtteknek való fogást készíteni, ráadásul úgy, hogy nem is kell duplán dolgozni.
A lányom leginkább mustárt kér mellé, úgyhogy azt kap.
Mi pedig egy nagyon klassz, pikáns hagymás ragut szórunk a tetejére.
Kirándulásra is nagyon finom, a hagymás ragut lehet vinni külön kis dobozban, és abba mártogatni a húsgolyót.
A szürke marha darált húst ismét a Martonyi Öko-Agro-tól kaptam a Fény utcai piacon.
Hozzávalók a húsgolyóhoz:
50 dkg darált szürke marha comb
só
2 szál újhagyma
1 gerezd fokhagyma
2 ek paradicsompüré
csipet őrölt fahéj
csipet őrölt kardamom
csipet őrölt szegfűszeg
csipet őrölt fekete bors
csipet őrölt koriander
A tetejére:
1 fehér salátahagyma nagyon apróra vágva
2 ek kapribogyó apróra vágva
1 lime leve
1 lime reszelt héja
1 pici, zöld chili, hajszálvékonyra karikázva
3 ek olívaolaj
2 ek koriander zöld, ha utálod, mehet a petrezselyem
4 db menta levélke, nagyon apróra vágva
A húst előb a sóval összekeverjük, majd hagyjuk húsz percet letakarva pihenni. Hozzákeverjük az összes hozzávalót, és vizes kézzel diónyi gombócokat formázunk belőle.
Forró olajban szép pirosra sütjük.
Közben a hagymát, a kaprit, a lime levét és héját összekeverjük a chilivel és az olajjal.
A kész húsgolyókra kanalazzuk, majd megszórjuk a mentával és a korianderrel.


Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: