Barátnőimnek, akik nem tudnak főzni

Nekem van a legtöbb olyan barátnőm, aki nem tud főzni. Legalábbis, akik ezt állítják magukról. 
Ők azok, akik mindig azzal indítanak, hogy jaj, csak egy kis leves van itthon, meg lehet hogy összedobok egy tésztát, és remélem nem vagytok nagyon éhesek, de ha igen, akkor mi lenne, hogy rendelnénk egy pizzát?
És aztán amikor kimeri a tányérokba a levest, vagy megmelegíti a csakegykistésztát, akkor kiderül, hogy az annyira, de annyira finom, hogy egy hétig ellenék velük. 

Mire ez az önbizalomhiány lányok?!
Kihez méritek magatokat? A menő séfekhez? A gasztroblogger barátnőkhöz? Jamie Oliverhez?
Annyira felesleges, de tényleg!

Először is, minden házi koszt jó, mert együtt eszi meg a család, vagyis jó kis csapatépítő tréning.
Másodszor, ha nem is a hobbid a főzés, hanem csak egy kötelező kör, akkor meg pláne szuper, hogy hajlandó vagy rá a munkád mellett. Sokan nem teszik meg, hogy még hét közben is főzzenek, de akkor se dől össze a ház, ha csak hévégén van házi koszt az asztalon. 
Harmadszor, szerintem igenis mindenki hálás, ha egy hosszú nap után megkínálják valamivel, és nem neki kell aznap vacsorát készíteni.
Negyedszer, ez aztán tényleg nem egy verseny. Soha nem megy végig az utcán egy döntőbíróság, hogy megszavazza, Tóthéknál, vagy Kovácséknál lett-e jobb a lecsó.

Éva barátnőmtől tanultam a világ legjobb vega paradicsomos tésztáját elkészíteni. Holnap fel is teszem a blogra, csak hogy lássátok, nem csak udvariaskodom. Éva saját bevallása szerint egyáltalán nem tud főzni. Pké, a töltött csirkét keni-vágja, de az nem ér, mert azt az anyukájától tanulta. 
Aha, mert más az anyatejjel szopta magába az ilyesmit.

Bea barátnőm olyanokat süt, amire én soha az életben nem lennék képes. 12 rétegű citromtorta, pillekönnyű habbal és krémmel, vagy lisztmentes máktorta aszalt meggyel, csak hogy kettőt említsek.

Vagy Mariann, akinek a gorgonzolás tésztája, és a tökfőzeléke zseniális, amihez a cukrot karamellizálja előbb, de a fiamnak miatta kötelező mindenhova kacsamelles szendvicset csomagolnom.
Ugyanis nekem soha nem jutott eszembe ez az egyszerű, de nagyszerű ötlet: kacsamell, majonéz, saláta, zsemle. Dávid enélkül el se indul sehova.

Dóri rakott kelkáposztájából mindig csomagoltatok is magamnak, és hiába állítja, hogy tudja, hogy kidobom. Tévedés kisanyám! Sok-sok tejföllel belapátolom. Bizonyám!

Néha attól tartok, a gasztroblogok, és a csodás magazinok pont olyan rossz hatást is elérhetnek, mint az anorexiás modellek. De ezt nem hagyjuk, igaz?