Egy nagyon-nagyon finom téli desszert receptjét írom éppen, és közben megvilágosodtam. Mondom:
Egészen biztosan van összefüggés aközött, hogy a gyerekeinket egyre erősebb burokban tartjuk, és aközött, hogy mi magunk meg már reklámfilmeken képesek vagyunk könnyekig hatódni, méghozzá annyira, hogy évről-évre egyre bárgyúbb reklámoktól sírjuk tele az internetet.
Amikor Dávid megszületett – vagyis lassan 12 éve – hallottam először, hogy 6-7 éves gyerekek szülei nem engedik a srácoknak, hogy Disney, vagy Pixar filmeket nézzenek, mert úgy vették észre, hogy azok nagyon felzaklatják a gyerekeket. Ez akkoriban még elég ritka volt, de mire Záli is megszületett, már egyre gyakoribb. Pár éve indult egy mozgalom, ami a Grimm meséket is tiltó listára tette. És nem az eredeti mesékről beszélek, hanem azokról, amiken mi magunk is felnőttük. Ekkor érezte úgy pár szülő, hogy a Jancsi és Juliska szörnyű, és annyira szorongani fog tőle a gyerek, hogy az egész élete tönkremehet attól, ha belegondol, hogy milyen lehet elveszni az erdőben. Kiderült hasonló az Égig érő paszulyról is, majd valaki ledobta a meseatombombát: a magyar népmesék perverzek és szadisták, csak felnőtteknek lenne szabad meghallgatni őket. 
Persze, felnőttként gondolhatunk a hét törpére perverz liliputi bácsikként, akik elcsábították a gyönyörű fiatal lányt, meg tekinthetjük a gonosz mostohát a Báthory Erzsébet legenda egyik változatának, de miért erőltetnénk ezeket a beteg gondolatokat a gyerekeinkre?
Nekem rendszeresen mesélte anyukám a Jancsi és Juliskát, és imádtam borzongani a boszorkányon. Szerintem nagyon jó kis tanmese volt arra, hogy nem szabad idegenekkel szóba állni. Persze abban is van valami, hogy a mai gyerekeknek lehet, hogy nincs is szükségük ezekre a tanmesékre, hiszen soha, sehova nem mehetnek egyedül egészen az érettségiig 😉
Aztán pár éve tört ki a Makacs gyermek botrány, amikor egy valódi Grimm mesét valaki másodikosoknak szóló erkölcstankönyvbe vizionált, amiről persze hamar kiderült, hogy kamu, de addigra már szülők ezrei magukból kikelve kiabáltak mindenhol, hogy mi lesz így szegény gyerekekkel. A mesét csak azért másolom be ide, mert szerintem a Grimm testvérek igazi korabeli trollok lehettek, és el tudom képzelni, mennyire jól szórakoztak, amikor ezeket írták:
„Volt egyszer egy igen makacs gyermek, anyjával örök szófogadatlan. A jó Isten emiatt nem lelte tetszését benne, betegséget hozott rá, senki orvos nem segíthetett rajta, és hamarosan a halálos ágyán feküdt. Mikor pedig leeresztették a sírba, és betakarták földdel, kicsi karja egyszerre csak előbújt, magasra nyúlt, és ha visszadugták, s friss földet terítettek rá, az sem segített, a karocska újra, meg újra előbújt. Végül anyjának kellett a sírhoz mennie, és vesszővel a karocskára ütnie, s amint ezt megtette, a karocska visszahúzódott, a gyermek pedig végre-valahára nyugalmat lelt a föld alatt.”
Aztán jöttek a versek, és szegény költőknek, a gyerekeiknek, sőt, az egész családjuknak kívánták kórusban a halálát az anyukák és nagymamák. Szerencsére a gyerekek okosabbak, mint a felmenőik.
Varró Dániel: Hat jó játék kisbabáknak
Jó játék a cicafarok,
szélte pont egy babamarok.
Én húztam meg, mit akarok?
Jó játék a cicafarok.
Jó játék a mobilteló,
fogalmam sincs, mire való.
Lenyálazom, aztán heló,
jó játék a mobilteló.
Jó játék a laptopkábel,
főleg, ha még nem lopták el.
Négy fogaddal hipp-hopp rágd el,
jó játék a laptopkábel.
Jó játék a lapát,
azzal ütjük apát.
Orrot, fület lapít,
jó játék a lapát.
Jó játék a verseskötet,
van rajta egy teljes köpet.
Átnyálaztam, még egy jöhet,
jó játék a verseskötet.
Jó játék a konektor,
én jöttem rá magamtól.
Beledugom, hol egy toll?
Jó játék a konektor.
Ezzel szemben állnak a karácsonyi megható reklámvideók, amin milliók sírnak, pedig lássuk be, gyerekesek, és bárgyúak is. Nyilván van helye a meghatódásnak, sőt a sírásnak is, de szerintem sokkal jobban viselnénk ezeket, ha gyerekkorunkban kellő mennyiségben megélhetnénk pozitív és negatív érzéseket is, az irodalom, vagy filmek hatására. Csak ezért írom ezt, mert emlékszem, hogy szó szerint zokogva aludtam el tízévesen a Fekete fülü fehér Bim regényen, és mégis imádtam, vagy ugyanígy az Éneklő kutyán, pár évvel később tucatszám olvastam a horrort, mégsem lettem se gyilkos, se leki roncs, viszont helyén tudok kezelni egy reklámot, és nem érzem azt, hogy (idézek): “életem legmeghatóbb pár perce volt ez a kis film, már érzem, hogy van szeretet a világba!!!”
Olvassatok! 😉
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: