Ezt olvastam a nyáron

Kértétek, hát leírom mit olvastam én a nyáron gyerekek nélkül. (Velük ezt.)
Hozzáteszem, hogy most, pár hónapja kezdtem újra olvasni, előtte volt két év kihagyásom Záli miatt, és bár erősen próbálkoztam, sokszor azt vettem észre, hogy már a huszadik oldalnál tartok, de fogalmam sincs mit olvastam. Így gyakran egy hónap volt, mire átrágtam magam egy könyvön, és élményt egyáltalán nem okozott, csak letudtam. Nem is volt értelme.
Nagyon hiányzott az olvasás, az a fél, egy óra magány, amikor kikapcsolhat teljesen az agyam, és átadhatom magam a könyvnek. Érdekes, hogy ekkora hiányra nem emlékszem Dávidnál, persze az is igaz, hogy az esti rutinban vele sokkal jobbak voltunk, ő tényleg minden este nyolckor önként elment aludni, és ha nem aludtam be én is egy pillanat alatt, akkor lehetett olvasni. Zálinál más a helyzet, örülök, ha végre tízkor tényleg elalszik, és nem kell meteor becsapódásról beszélgetni vele. Hozzáteszem, hogy múlt héten fotóztuk az új könyvem – mindenképp vegyétek majd meg ősszel –  és Záli magára csukta az ajtót, hogy a beszédünk ne zavarja, igaz, olyat tehetett, amit különben nem: egész nap meséket nézhetett 🙂
A nyarat a Péterfy Gergely Kitömött barbárjával kezdtem, amikor végre megjelent a második kiadás, amit annyira vártam. Kazinczy Ferenc barátságát Angelo Soliman “udvari négerével” számomra a helyszínek is különösen izgalmassá tették. Minden nyáron órákat töltünk ugyanis Kazinczy széphalmi birtokán, nagyokat sétálunk a parkban, de szeretjük a sátoraljaújhelyi levéltárat is. Ha arrafelé jártok, feltétlen kérjetek idegenvezetést, ha szerencsétek lesz, akkor a levéltár igazgatója tartja majd, és igazán megér egy órát! Persze a regény a helyszínek ismerete nélkül is nagyon fontos, aktuális, izgalmas, és persze szórakoztató. Remélem kötelező olvasmánnyá teszik középiskolában, és a diákok nem utálják majd meg emiatt, de mindenképp érdemes elolvasni már csak a felvilágosodás kori történet miatt is. A történetet Kazinczy felesége, Török Sophie meséli, aki számomra már régebben nagyon izgalmas nőalakja volt a magyar irodalomnak, és történelemnek, úgyhogy tényleg az utolsó sorig élveztem a regényt. Azt hiszem, tipikusan az a darab, amit pár év múlva újraolvasok majd!
A második könyv egy igazán szórakoztató darab, az a fajta, amiből – legalábbis én – folyamatos felolvasást tartok, de előtte hangosan nevetgélek rajta. Idegesítő szokás, de csak a szűken vett családomat fárasztom vele. Bill Bryson: Egyik lábam itt című könyve egy európai körutazás regény formában. Magyarul szegény Brysont, az útikönyvírás fenegyerekeként szokás emlegetni, pedig a többi útikönyve sajnos még nem jelent meg magyarul. Ez viszont legalább egy jó fordítás, külön gratulálok érte Pék Zoltánnak érte. Azt hiszem az összes poént sikerült adaptálnia. 
Amit különösen imádok ebben a könyvben, az az a fajta gonosz kis cinizmus, ami persze mindnyájunkban megvan, de hát ugye nem illik másokról csúnyákat mondani, különben is éljen a píszíség, ne cikizzük más nemzetek tagjait, mi sem vagyunk tökéletesek. Na de mégis! Titokban olyan jó ezeken a nyilvánvaló különbségeket nyeríteni! Úgy tűnik, mintha a helyiekkel egyszer sem került volna kapcsolatba az utazásai során, mégis önfeledten tud gúnyolódni bármin, ami eltér a számára megszokottól. Utazgatnék vele szívesen, bár azt gondolom, igazi magányos farkas, és inkább mégsem örülnék, ha a következő könyvében rajtam nevetne az egész világ, mert hogy megírná az összes rossz szokásom, az biztos!
A harmadik könyvnek csupán a felénél járok, de mentségemre szóljon, hogy egy kétkötetes hatalmas műről beszélünk. Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert című regénye valamikor a könyvespolcunkon volt, alighanem nagyanyámtól örököltük, de mire elolvastam volna, már eltűnt. Elő is jegyeztem több antikváriumnál, mire pár ónapja felbukkant valahol. A két kötetet – aminek már töredeztek a lignintől megsárgult lapjai, közel húszezer forintér adták volna. Annyira dühös lettem, hogy újra rákerestem, és nem akartam hinni a szememnek, amikor kiderült, hogy pár hónapja újra megjelent a Múlt és jövő kiadónál. Azonnal lecsaptam rá. 
1700 oldal magyar történelem, egy család történetén keresztül. “A magyar irodalom egyik legnagyobb vállalkozását, tarthatjuk a kezünkben – s ugyanakkor az egyik leghányattatottabb sorsú regényt, ami enyhén szólva nincs benne sem az irodalmi kánonban, sem a köztudatban, s ennél fogva a diskurzusban sem. Az elbeszélés a 19. század közepétől indul, a megformálása és ábrázolásmódja, ritmusa, széles társadalmi tablója a teljességre tör. Az erőteljesen önéletrajzi ihletésű mű a nagy átalakulások és ellentmondások lázában égő magyar társadalom mikroszkopikus pontosságú analízise – de mikor? Ugyanis ezt az elkésett Bildungregényt, amely a reformkortól a trianoni katasztrófáig jeleníti meg Magyarország sorsát, már egy felgyorsult korban a huszadik század húszas-harmincas éveiben kezdte írni Lesznai Anna, és az ábrázolt történelmi időt követő újabb katasztrófák és kontinensek vízválasztói után csak 1967-ben láthatott napvilágot, több korszaknyi távolságban a tapasztalatoktól és problémáktól.  
Eltelt újabb fél évszázad, és a rendszerváltás után eredeti gyökereihez – bűneihez és bűnhődéseihez – visszatért mai olvasó nagyobb érzékenységgel fogadja ezt a regényt, mint amikor először megjelent. Lesznai bensőséges barátja és harcostársa, Ady Endre írta korukról, hogy „minden egész eltörött.” 
Az elbeszélés érdekes a női (gender)irodalom számára is.” Zempléni Lesznai Anna (szül. Moscovitz Amália) (Alsókörtvélyes, 1885. január 3. – New York, 1966. október 2. ) magyar költő, író, grafikus, iparművész, a Nyolcak vendégtagja. Moscovitz Geyza jogász és Deutsch Hermina leánya a körtvélyesi birtokon már gyermekként magába szívta a kert, a táj, a föld szeretetét. Apja egyetlen zsidó tagja volt a Magyar Kaszinónak, gyakorolta falujuk kegyúri jogait. Nagyapja, Moscovitz Mór orvos az 1831-es zempléni kolerajárvány idején nagy hírnévre tett szert a betegséggel való küzdelemben. Anna a családi vagyonnak köszönhetően gyermekkorában és később sem szenvedett hiányt semmiben. Mivel a plébános gyakran járt a házhoz, tanította a kislányt. Gyermekkora élményvilága egész életében elkísérte, apja birtokán a parasztasszonyoktól tanulta meg a népi hímzést, majd iparművészeti tanulmányokat folytatott Budapesten Bihari Sándor, Párizsban Lucien Simon tanítványaként. Unokatestvére, Hatvany Lajos helyezte el első verseit a Nyugatnál. Első kötetére (Hazajáró versek) felfigyelt, és kritikájában méltatta Ady Endre is.
1913 és 1918 között Jászi Oszkár felesége volt.
Közel állt a Nyolcak művészeti csoporthoz, tulajdonképpen „kültag” volt. 1911-ben a csoport tárlatán folklorisztikus ornamentikájú textíliákkal szerepelt. Néhány első kiadású Ady-kötet címlapját is ő tervezte. Barátai közé tartozott Ady mellett Kaffka Margit, Balázs Béla és Lukács György. Baráti szálak fűzték a Nyugat, a Huszadik Század és a Vasárnapi Kör legjobbjaihoz.
1919-től bécsi emigrációban élt; Gergely Tibor festőművész felesége lett. 1930-ban hazatértek Budapestre. 1932-ben önálló kiállítása volt az Ernst Múzeumban.
Az 1930-as évek végén megint emigrációba kényszerült, 1939-től az Amerikai Egyesült Államokban élt. New Yorkban művészetet oktatott. Utolsó éveiben gyakran hazalátogatott.
Végakaratát teljesítve hamvait hazahozták.
Hát, hirtelen ennyi, de épp most rendelem a következő adagot…