Ezt már olyan régen meg akartam írni, de aztán mindig kimaradt, hiszen ez egy szuper mami blog, ahol láthatjátok, hogy én aztán minden nap hatfogásos ebédet főzők a gyerekeimnek. Csakhogy ez nem igaz.
Van amikor három napig is olyan étel van, amit nem szeretnek, mert épp válogatnak. Van amikor nem is főzök, hanem lemegyünk valahova enni (azt bezzeg mindig szeretik!), és olyan is van, amikor nagyon sajnálják magukat, mert vajaskiflit kell enniük vacsorára (mindjárt jön a recept).
Sőt, el szoktam engedni a fiam hamburgerezni a barátaival, és szokott kapni a lányom is néha olyan rettenetes jégkrémet, amit én nem ennék meg, mert tuti semmi normális alapanyag nincs benne, és a hupikék törpikék szín is csak valami rettenetes és meglehetősen túltolt ételfesték eredménye, de most miért harcoljak mindig?
Az oviban úgy is csak rettenetes szülinapi tortákat esznek ünneplés gyanánt (nem lehet házit bevinni), a nagyszülők úgy is megveszik a vattacukrot ha nem vagyok ott (mert én is kaptam, és akkor miért akarom megvonni a gyerektől…) és a menzára se vagyok befolyással. Jó lett volna, ha jó és egészséges a menza, de hát nem az. Rossz. Persze igyekszem itthon pótolni mindent, meg azért nem mindig engedek, de nem leszek én a sárkányanyu, aki 18 éves koráig eldugja a kólát a gyerektől, és azt mondja, hogy a hamburger méreg.
Nem volt mindig így, Dávid például hároméves koráig annyira szuperegészséges ételeket evett csak, hogy a legdurvább életmód Instagrammer is megirigyelte volna, de akkor még csak egyke volt, és komoly elveink voltak a gyereknevelésben. Hogy csak egyet említsek: a gyerek soha nem fog tévézni.
Mondjuk ez se jött be, 4 évesen Thomas a gőzmozdony rajongó lett, majd jött a Pókember.
Záli már könnyített pályáról indult, tudom például, hogy Dávid ad neki néha egy-egy korty kólát. Különben Dáci se nagy kólás, de ha van, akkor titokban ad a húgának. 5 éves, havonta mondjuk 2 korty kólát iszik. Rettenetes, tudom. De elfordulok.
Amiért ezt a posztot megírtam, annak az az oka, hogy több barátnőmnek is most kezdi az iskolát a gyereke, úgy, hogy közben a kistesó még ovis, és az anyukák kezdenek megőrülni.
Mi legyen az uzsonna, mi a tízórai? Milyen dobozba csomagoljon? Kell-e kis terítő a tízórais doboz alá? (Mi van??? Bocs Kati!) Mi lesz, ha nem eszi meg az ebédeset a suliban?
Szerintem arra érdemes gondolni, hogy amikor mi iskolások voltunk, akkor sem a dobozon múlt a tízórai. Kinek mi, de alufólia és papírszalvéta volt maximum a csomagolás. Sőt, leginkább egy üres kifli és egy doboz kakaó volt az tízórai a sarki kisboltból. Jó napokon kakaós csiga. Rossz napokon semmi.
A menza emlékeim szerint ehető volt, a férjem teljesen másra emlékszik, de az biztos, hogy se éhen nem haltunk, se nem álltunk meg a fejlődésben. Aztán otthon vacsoráztunk mi is valami finomat, amit anyukánk készített. De leginkább nálunk hét közben csak leves volt, vagy hideg vacsora. Vagy melegszendvics, gondolom az volt a korabeli pizza.
Én teljesen megértem, hogy mindenki a legjobbat akarja a gyerekének, de szerintem az is szép lassan felnőtté válás (oké, hét éves, ne rohanjunk) egyik lépcsőfoka, hogy nem tudunk arról mindig, hogy mit evett a nap huszonnégy órájában.
Ha hiszitek ha nem, ismerek olyat, aki annak ellenére csomagol a gyereknek ebédet, hogy be van fizetve a napközibe. Mert mi van akkor, ha nem ízlik neki? Én nem tudom. Mi lehet akkor?
Jobban mondva tudom, mert hetente legalább kétszer Dávid is így jön haza a suliból.
Kinyitja az ajtót, leveszi a cipőjét, és egy szuszra mondja: Sziaanyumiavacsoranagyonéhesvagyokrettenetesvoltazebéd!
De szerintem nem járhat ezen egész nap a fejünk! Így nem lehet dolgozni, nem lehet élni!
Egyszer, amikor egy nagyon klassz ebédmenüt ettem, eszembe jutott a lányom, hogy szegény mit ehet az oviban, és komolyan lelkiismeret furdalásom lett, amiért én ilyen finomat eszek, szegény Záli meg biztosan kelkáposztafőzeléket kap rántott májjal az oviban. Mondtam is a kolléganőmnek, aki olyan hangosan kezdett nevetni, hogy a szomszéd asztaltól is átbámultak hozzánk. Hagyd már békén azt a gyereket, legalább lehessen olyan étel, amit utál! Minden gyereknek van ilyen! Az a kedvenc időtöltésük néha, hogy ezeket sorolják borzongva és grimaszolva egymásnak. Azt akarod, hogy Záli ne vehessen részt a világ legjobb óvodásoknak kitalált játékában, a mit utálunk a legjobban, fúúúúújban?!
Én akkor ezen nagyon nevettem, és be kell látnom, tökéletesen igaza van!
Emlékszem is egy ilyenre az “én időmből”. Néha volt az oviban sárgarépalé. Utáltuk. Büdös volt, íztelen, a sárgarépára csak a színe emlékeztetett. És azt játszottuk, hogy sorban mindenkinek innia kell belőle egy korttyal, de tilos kiköpni. Közben fújoltunk. Imádtuk ezt a játékot.
Szerintem hagyjuk kicsit lazábban a gyerekeinket is!
Azért persze a következő kiflireceptet süssétek majd meg, jól fagyasztható, és szuper uzsonnák készíthetőek belőle. Hahaha.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: