Paradicsomos pitét sütök, mindjárt fel is teszem, De közben szól a rádió: idén nagyon mélyen a zsebükbe kell nyúlnia a szülőknek, mert a táborok nagyon drágák. A nyári szünet pedig hosszú, és a szülők általában csak két hetet tudnak szabadságra menni, amikor együtt nyaral a család.
Nekem úgy rémlik, hogy tavaly is pont ilyen drágák voltak, és esküszöm, hogy ezt a hírt szóról szóra elmondták tavaly is. Na nem mintha akkor nem lett volna igaz.
Én nem voltam egy kifejezett Szomszédok rajongó, inkább idegesített, mint szórakoztatott, de egy részre határozottan emlékszem: Julcsi anyja aggodalmaskodik  – mint az összes részben, amit láttam – hogy mennyire sokba kerül a nyaralás, pedig mennyire ráférne a családra a kikapcsolódás.
Bűbájoskodó Etus nagymama azonnal ott terem, és pénzt ajánl fel a családnak, amit vagy elfogadnak, vagy nem, de a lényeg, hogy Kulka – akarom mondani nagy fehér Maganheim doki inkább vállal pár extra műszakot.
És megszületik a nagy terv, biciklivel nyaralnak belföldön. Talán autóval is mennek és kempingeznek, ezt már nem tudom, hogy csak beleképzelem vagy valóban így volt, de  arra határozottan emlékszem, amikor a film végi szokásos narrációban megdicsérik önmagukat, és boldogok, hogy milyen olcsón nyaraltak.

Régen volt, mert azt is épp most olvasom, hogy a magyar családok 35%-a „gondol nyaralásra” és ők is csak nagyon keveset költenek. Na, vajon miért lehet ez? Biztosan nem szeretnek nyaralni. Komolyan van képük leírni, hogy a családok 13 százaléka NEM IS IGÉNYLI A NYARALÁST, sőt az év más szakaszában sem mennek sehová.
Aki mégis „nyaral” az vagy rokonokhoz utazik a nyáron (30% körül) vagy saját nyaralóban vagy telken pihennek.
2015-ben a gyerekek átlagosan 4,7 napot töltöttek tanulmányi kirándulással és táborozással összesen. Ez a szám, ha azt vesszük, hogy sok felsős, vagy középiskolai osztály részt vesz 2 vagy 3 napos osztálykiránduláson a tanév folyamán, szinte egyenlő a nullával. A magyar gyerekek nem utaznak, és nincsenek már olcsó, önkormányzatilag támogatott ottalvós táborok, mint a mi gyerekkorunkban.
Pedig igazán pihenni csak akkor lehet, ha kiszakadunk a mindennapi környezetünkből, máshol ébredünk, mást csinálunk mint amit hétköznap is szoktunk.
Nem nyafogni akarok, csak egyszerűen nem értem, hogy miért kell minden évben csodálkozni azon a hírekben, hogy idén is 10 hét a vakáció, a szülőknek idén se adnak ennyi szabadságot, a táborok idén is elképesztően drágák, és családi nyaralásról sokan nem is álmodnak már.
Aztán persze idén se történik semmi, a legszegényebb gyerekek a szomszéd kisvárosba se jutnak el, sőt pont így lesz jövőre is. A mi szüleink is megoldották valahogy, mondják sokan, és végülis igen. De azért szerintem csak nem jó ez így.