– És a mócsing a zokniban mese –

Pár napja mutattam egy képet, amin a lányom éppen nagyon utálja a tökfőzeléket. Az az igazság, hogy nem is a tököt, hanem a kaprot nem szereti, ugyanúgy, mint ahogy az apja se szerette.
Annyira haragszanak a kaporra, hogy még az illatát se tudják elviselni. Úgyhogy mindegy is nekik, hogy milyen tökfőzelék készül, ha egyszer van benne kapor. Márpedig nekem a tökfőzelék a kaporról szól. 
Szerencsére mindig teszek a tetejére valamit, valami olyat, amit ez a  két finnyás is hajlandó megenni, így csak elfogy. A klasszikus marhapörköt-tökfőzelék kombó mellett a marhasült is nagyon megy nálunk.
Most egy 80 dekás darabot kaptam a hentestől a piacon, miután megkérdeztem mit vigyek. Mondott is hozzá egy receptet, de amikor megláttam a húst, én már láttam mellé a hideg tökfőzeléket is. Ennek a húsdarabnak a fele fogyott el feltétként, a másik része felszeletelve végezte pár zsömlében.
Tudom, hogy sokan nem igazán értékelik a marhanyakat, de szerintem az egyik legjobb része az állatnak. Kellően zsíros ahhoz – hogy miután megsült a hús – finom, szaftos legyen a végeredmény. Nem szárad ki, de nem is mócsingos, ami most nálunk nagy mumus, mióta a lányom megtanulta a mócsing szót.
Pedig szerintem ők nem is igazán találkoznak mócsinggal már. Azért biztos ami biztos, a férjem elmesélte neki a mócsing sztorit.
Amikor még ovis volt a férjem, és nem Gábor, hanem Gabi névre hallgatott, az óvódában csak akkor mehettek játszani, ha mindent megettek, amit az óvónénik a tányérjukra szedtek. Azt viszont, hogy mi és mennyi kerül a tányérjukra nem ők maguk, hanem természetesen az óvónénik döntötték el.
Így aztán minden húsétellel jó pár hatalmas mócsing is érkezett a tányérba, Szegény Gabi úgy érzete, hogy ha neki le kell nyelnie egy nagy remegős mócsingot, akkor meghal. Én ezt teljesen meg tudom érteni, és egyszerűen nem is értem, hogy miért erőlködtek ilyen szörnyűségekkel az óvónénik, akiknek elvileg az lett volna a munkájuk, hogy szeretik a gyerekeket. Persze, gyerekeket szeretni nyolc órában naponta nem lehet csak a fizetésért, annak az érzésnek nyilván belülről kéne érkeznie.
Egy szó, mint száz, Gabinak szuper ötlete támadt: a mócsingokat mindig elrejtette a zoknijába az asztal alatt, és az vagy a kertben került ki onnan alvás után, vagy ötkor, amikor végre hazamehetett. 
Remélem értékelik a gyerekeink, hogy milyen csodálatos az életük a hetvenes évekhez viszonyítva, amikor ilyeneket mesélünk nekik. De nem, azt se tudják mi a mócsing, mondjuk azt elég durvának találják, hogy egy pörköltdarabbal kellett régen aludniuk a szegény gyerekeknek. Hihihi.

Hozzávalók:
80 dkg szürkemarha nyak
3 ek libazsír
1,5 dl savanyított gyöngyhagyma a levével együtt
2 babérlevél
só, bors
1 gerezd fokhagyma

A húst alaposan besózom, beborsozom. Bele is dörzsölöm amennyire lehet. 
Egy lábosba teszek pár kanál libazsírt, két babérlevelet, olyan másfél deci gyöngyhagymát a levével együtt és egy gerezd vékonyan felszeletelt fokhagymát, majd belerakom a húst. Lefedve 150 fokon sütöm kb. 4,5-5 órát úgy, hogy félidőben megfordítom.
A fedőt végig rajta tartom, így is szépen megpirul ennyi idő alatt, és a végére vaj puha lesz.

Hozzávalók a tökfőzelékhez:
1 kg friss tök
5 dkg vaj
1 fej hagyma
1 ek cukor
só
1 csokor kapor
2 ek fehérbor ecet
2 dl tejszín

A tökhöz veszek egy kiló friss, zsenge tököt. Vajon megfonnyasztok egy közepes hagymát, amit megszórok egy evőkanál cukorral. Amíg a hagyma puhul, a cukor is karamellizálódik. 
Amikor kész, rádobom a tök kétharmadát. Picit sózom, és lefedve megpárolom. Botmixerrel pépesítem, ecettel, kaporral ízesítem, majd felöntöm két deci tejszínnel. Felforralom és beledobom a maradék tököt. Azonnal elzárom alatta a lángot, égy lefedve hagyom picit pihenni, amíg a tök megpuhul.

A szürke marhát a Fény utcai piacon a Martonyi ÖKO-AGRO üzletben kaptam, az emeleten.