Először is egy vallomással tartozom: félek a marháktól. A lovaktól is félek egyébként, és a tevéktől rettegek. Viszont érdekel honnan érkezik az étel a tányéromra, és ha van rá lehetőségem, akkor szívesen meg is nézem. Amikor elhívtak Martonyiba, ahol a szürkemarhák élnek, nem tudtam ellenállni, és milyen jól tettem!
A Bükkfennsíkra tartottunk, pont az első olyan hétvégén, amikor végre már több zöld volt a fákon, mint kopaszság. Ha csak egy nagyot sétáltunk volna, én azzal is nagyon boldog lettem volna, de ettől azért sokkal több történt.
A fiúk, vagyis a bikák telephelyére érkeztünk, és számomra biztonságos kerítések mögül meg is nézhettem a legnagyobb tenyészbikákat. Nem lettem sokkal bátrabb, amikor kiderült, hogy a szürkemarhák nem éppen békés jószágok, ha be vannak zárva, és gyakran összeverekednek. Szerencsére Martonyiban a hatalmas legelőkön múlatják az időt, és csak néha kell az istállókba bejönniük. Nem hiába, szabad lelkek.
Ennek ellenére láthattunk egy kis kakaskodást, ami állítólag nem volt komoly, minden esetre a hangok, és a hatalmas méretek miatt meglehetősen ijesztőnek számított.
Talán mert mai napig élénken él bennem első találkozásom egy marhával kis cuki borjúval. Óvodás voltam, és heteket töltöttem nagyanyámnál, untam magam. Mama kitalálta, hogy egy ilyen pesti kislánynak biztosan jót tenne a szomszéd faluban Bodrogkeresztúron egy pár nap, ahol láthat állatokat.
Meg is érkeztem, örültem a kiscicának, a kiskutyának, és akkor megjelent a borjú.
Pár napos volt csupán, annyira kicsi, hogy cumisüvegből etették. Odajött, és megnyalta az arcomat. Én ettől annyira megijedtem, hogy se szólni, se mozdulni nem mertem. Szörnyű hetem volt: a háziak mindenáron össze akartak barátkoztatni a borjúval. Egyik reggel még a házba is behozták, hogy ő keltsen. Végül nem lettünk barátok.
Hát így indultam a szürkemarhákkal is. Szerencsére nem kellett barátkoznunk, viszont kellő távolságból csodálhattam őket. Mert a látvány az elképesztő! Ilyen szép állatokat ritkán lát az ember, csak úgy dagadnak az erőtől, az egészségtől! Nagyon bátor is voltam addig, amíg a bikák meg nem jelentek a domb tetején, mint egy középkori csatában. A baj az volt, hogy a domb alján mi álltunk, és ők voltak sokkal többen.
Röviden annyit tudok mondani, hogy nem szaladtam el.
Hittem benne meg nem is, hogy elmennek majd mellettünk, és bemennek a kapun. Nem akarnak majd ismerkedni, ők csak vízre vágynak.
Igaz volt.
Ebéd után, ahol nem mellesleg szürkemarha pörkölt és barnasörös ragu készült, autóba ültünk, és megnéztük a lányok, vagyis a tehenek lakhelyét Rakacán. Köztük több borjú is volt, többen is voltak, mint a bikák, és addigra kicsit fel is bátorodtam, kár, hogy a telefonom viszont lemerült, és ezt nem láthatjátok.
Ami a legnagyobb hatást tett rám, az az, hogy micsoda környezetben élnek ezek a marhák!
Zöld, harsogósan friss fű, jó levegő, madárcsicsergés. Esküszöm, pár hetet eltöltenék közöttük.
Megnyugtató tudni, hogy ebből a húsból készül a vacsoránk.
Ha tehetitek, kiránduljatok el arra ti is,és nézzétek meg őket! 🙂
Ha csak ennétek belőlük, akkor pedig a Fény utcai piacon keressétek a Martonyi ÖKO-AGRO standon!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: