Az Európai Unió évtizedek óta nem önellátó mézből, kétszer annyi mézet fogyaszt, mint amit termel. Magyarországon ellenben teljesen más a helyzet, itt túltermelés van, vagyis nem fogyasztjuk el azt a sok jó minőségű mézet, amit a méhészeteink termelnek.
Ennek oka nem a magas termelés, hanem az alacsony fogyasztás. Az egy főre jutó éves mézfogyasztás nálunk 40dkg, míg Németországban 1,6 kg, sőt van olyan ország, ahol 4 kg.
Ezen az adaton nagyon elcsodálkoztam, hiszen azt gondoltam, hogy mi tipikusan sok mézet fogyasztunk. Ezért a megtermelt mézmennyiség kétharmadát kivisszük az országból.
Ez tulajdonképpen akár jó is lehetne, hiszen a méhészetek bevételre tesznek szert. Csakhogy nem arról van szó, hogy Magyarországon mindenki jó minőségű mézet fogyaszt, hanem sokszor olyat vásárolunk, amit valahol kevertek az olcsó, főleg kínából származó mézzel, majd a hipermarketek polcáról olcsóbban juthatunk hozzá, mint a jó minőségű magyar változathoz.
A 200-250 tonnás európai piacon 20 tonnát képvisel a magyar méz. Érdekes momentum, hogy míg a nagy német cégek az európai szabályozás enyhítéséért, azaz a magasabb szintű szermaradvány elfogadásáért lobbiznak, addig a magyar termelők a szabályok szigorításáért tüntettek Brüsszelben.
Jó tudni, hogy a méz soha nem romlik meg, mert baktériumölő hatással rendelkezik. Akár a fáraók sírhelyén talált mézet is meg lehetne enni.
A mézhamisítás legegyszerűbb módja a vizezés. Vásárláskor zárt üveget állítsuk a feje tetejére, és ha a benne lévő buborékok gyorsan haladnak felfelé, a méz túlságosan híg, sok vizet tartalmaz, valószínű, hogy hamisított.
A virágmézként árult “műméz” invertcukorból aromás anyagok (néha zamatos méz) hozzákeverésével és festékanyagok színezésével készül. A hamisítást könnyen felismerhetjük, ha egy kávéskanálnyi mézet tiszta szeszben feloldunk. Amennyiben teljesen oldódik, úgy a méz tiszta. Ellenkező esetben homályos lesz és rövid idő múlva a belekevert anyag leülepedik.
Ha biztosra akarunk menni, és valóban jó minőségű, magyar, termelői mézet szeretnénk vásárolni, akkor járjunk termelői piacokra, beszélgessünk a termelővel, és ha szimpatikus, legyünk a törzsvásárlói!
Egészen biztosan jó minőségű, eredeti mézet kapunk, ha a Termelői Magyar Méz, és az OMME védjelével ellátott üvegben árusított mézeket vásároljuk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: