Fűszer és Lélek

Csokis narancsos lékoh

img_1884Idén csokoládés, narancsos lékoh-ot sütöttem, és először azt gondoltam, hogy majd vacsora végén megkérdezem a vendégeket, hogy a kávé mellé kérnek-e egy kis süteményt, és akkor majd ezt adom, de szokás szerint nem kérdeztem meg őket a kávéról.

A másik kávés szokásom, hogy megkérdezem, hogy kérnek-e kávét, majd miután igennel válaszoltak, nem főzök nekik. Nálam elég nehéz kávéhoz jutni, pedig esküszöm, hogy nem sajnálom senkitől.
Eléggé jóllakottnak tűntek egyébként, kivéve a gyerekeket, akik nyilván nem voltak éhesek egész este, aztán meg fintorogtak a menüre, majd kaláccsal laktak jól. 

Főztem gyömbéres sárgarépalevest, datolyamézes csirkét almával és kuszkusszal, extra sárgarépacimeszt (recept holnap), céklát mézzel és tahinivel, mézes-sáfrányos barheszt, volt hummusz és aszalt paradicsomos padlizsánkrém is. No meg a lékoh, ami mellé lágyan felvert tejszínhabot gondoltam mézzel, de ugye ez a kávé miatt elmaradt. Egyébként azért sem hiányzott, mert a barátnőm hozott egy isteni gluténmentes sütit, és azt ettük.

Hozzávalók 2 formához:

1 ¾ csésze méz
1 csésze erős kávé
1 csésze cukor
4 db tojás
6 evőkanál olaj
3 és fél csésze liszt
2 csomag sütőpor
2 narancs reszelt héja
1 csésze kandírozott narancs
1/2  csésze mandula
1 csésze étcsokilencse
1 ek frissen reszelt gyömbér
¼ kávéskanál reszelt szerecsendió
¼ kávéskanál őrölt szegfűszeg
1 kávéskanál őrölt fahéj

2 narancs frissen facsart leve

A mézet a kávéval felmelegítjük, majd félretesszük. A tojást kikeverjük a cukorral és az olajjal.
Aztán hozzáadjuk az átszitált lisztet a belekevert sütőporral. 
Hozzákeverjük az összes fűszert, a mandulát és a csokit is.
A masszát sütőpapírral bélelt sütőformába öntjük, és 70-80 percig sütjük 200 fokon tűpróbáig.
A forró sütikre locsoljuk a narancs levét, de csak lassan, hogy legyen ideje beinnia.
Egy nap állás után lesz jó igazán.

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!