E-napló pech

Most olvasom, hogy egy diák feltörte ez e-naplót.  Ejnye-bejnye, nahát, nahát!

Gondolom más osztályokban is ugyanígy mennek az e-mailek mostanában, mint nálunk: osztályfőnök leírja az éveleji tudnivalókat, reggel küld egy emlékeztetőt az esti szülőiről, és egyik kedves apuka kéri a többieket, hogy mindenki frissítse az excel táblában az összes elérhetőségét a szülőknek. 20-30 éve semmi, de tényleg semmi ilyen nem volt. A szülőit mi magunk írtuk be az üzenőnkbe, amit jó esetben megtudtak a szülők. Akkor ott voltak a szülőin.

Manapság a gyerek órarendje az e-naplóban, csakúgy, mint az összes jegye, hiányzása, késése, felszereléshiány, figyelmeztetője.

Esélye sincs semmit elsunnyogni. Próbálkozni persze lehet, hátha épp nem nézem meg aznap a naplót, egy-két nap haladék ez csupán, előbb-utóbb úgy is mindent megtudok.
Nyilván nem vallom be a fiamnak, hogy mennyire más, és mennyire könnyebb volt nekünk annak idején. 
Volt először is ellenőrzőnk, plusz üzenőfüzetünk is.
A piros és fekete pontokat abba kaptuk, az esetleges beírásokkal együtt. Ha valami nagyon durvát csináltunk, mint pl. fém ceruzás dobozzal megütöttük a padtársunkat (esküszöm, hogy ez nem én voltam), akkor jött a “pecsétes intő” az ellenőrőbe az igazgatótól.

Namost, ezeket ugyebár el lehetett veszteni, ha hirtelen túl sok olyasmi került bele, amit inkább nem mutattunk volna be otthon. 
Persze a szülők már akkor sem a falvédőről jöttek le, de ezzel a módszerrel esélyünk volt arra, hogy legalább ne mindenről szerezzenek tudomást.
Később be lehetett próbálkozni egy-egy szülői aláírással, de egy olyanra sem emlékszem, amikor ez bevált volna. Mindig mindenki azonnal lebukott, de legalább ezt is megtanultuk.

Emlékszem, ötödikben kaptunk új osztályfőnököt, akivel én nagyon nehezen jöttem ki. Már az első héten lebuktam, mert kötöttem magyarórán, és észrevett. Pedig ő a tornatanár volt, aki óra helyett a közeli kocsmában múlatta az időt, míg mi partizánoztunk, de épp akkor, amikor a fonott mintát gyakoroltam fehér fonállal a pad alatt, valamiért felette a fene az emeletre, és percekig figyelte a nyitott teremajtóból, milyen szépen haladok a mellényemmel. Egyébként a mellény tényleg szép lett, büszkén hordtam is.
Az ofő mégis annyira kiborult ezen, hogy családlátogatásra akart jönni, először hozzánk az osztályból, aztán mindenki máshoz szép sorban.
Meg is üzente, hogy ott lesz kedden ötkor. Addig ügyeskedtem, amíg aznapra programot csináltunk, és csak késő este értünk haza.
Másnap mikor kérdőre vont, azt mondtam, hogy a nagymamámhoz kellett mennünk. Nem is tudom, mit gondoltam, meddig húzhatom majd a dolgot, de bízhattam abban, hogy nem volt telefonunk. 
Szombat reggel jött el a lebukás ideje, amikor összefutottunk a sarki kisboltban, és ott volt anyám is.

Hétfőn este el is jött meglátogatni minket, és a legnagyobb meglepetésemre, folyamatosan magáról mesélt, többek között azt, hogy ő nem rámenős. Erre azért emlékszem, mert nem értettem ezt a szót, és alig vártam, hogy végre elmenjen, és megtudjam mit is jelent. 
Arra tippeltem, hogy nem rámenős az, aki nem kezd ki minden nővel. Végülis olyan nagyot nem tévedtem.
A kötés szerencsére csak pár mondatig került szóba, és én persze ígéretet tettem, hogy soha többé.

Visszatérve az e-naplós diákhoz, hetedikben már mi is rájöttünk arra, hogy a tanári asztalon felejtett napló elképesztően hívogató. 
Szerencsére a hírekbe nem kerültünk be, sőt, hogy őszinte legyek, arra sem emlékszem, hogy voltunk-e olyan bátrak, vagy csak elképzeltük, hogy mi lenne, ha…
De hogy könnyebb dolgunk volt, az biztos.

(kép innen)