Fűszer és Lélek

Csokimikulás kisokos és játék (x)

December van, az a hónap, amikor a csokimikulások megkezdik nagy vándorlásukat. Adunk és kapunk, még a felnőttek sem maradnak ki a jóból. Tudtátok, hogy tejcsokoládét 1875-ben Henri Nestlé és Daniel Peter készített először, amikor a csokoládét összeházasította a tejporral? Én pl. azt sem tudtam, hogy a Nestlé egy személynév, mindig egy mozaikszóra gondoltam. És azt tudtátok, hogy a közhiedelemmel ellentétben a csokimikulások több mint 90%-a nem bevonómasszából, hanem valódi csokiból készül a magyar piacon is? És arról hallottatok, hogy hogyan lett a diósgyőri Nestlé-gyár csokimikulás-nagyhatalom? Hogy született az első csokifigura? Honnan ered és hogy érkezett Európába a csokoládé? 
Este nézzetek vissza a facebookra, mert nyereményjáték lesz, ahol mi mást, mint csokoládémikulást nyerhettek, amit még pénteken eljuttatnak hozzátok!

Egy kis csokoládétörténelem

A csokoládé története közel kétezer évre nyúlik vissza. Az Istenek eledeleként számon tartott ínyencséghez a kakaóbabot a maják kezdték termeszteni az időszámításunk előtti harmadik században. Az aztékok „cacahuatl”-ból, azaz kakaóbabból készített „xocolatl”(keserűvíz) nevű ősi italát a Mexikót meghódító spanyol Hernando Cortez fedezte fel Európa számára 1519-ben. A spanyolok forró vízzel készítették. Vaníliával, fahéjjal vagy szegfűszeggel tették élvezhetőbbé, és később cukorral édesítették.

A csokoládéfogyasztást Kolumbusz Kristóf fedezte fel tengerentúli útjai során, de csak később, Corteznak köszönhetően ismerhette meg Európa. Először a spanyol udvarban tett szert rendkívüli népszerűségre, olyannyira, hogy a társasági hölgyek még a mise alatt sem tudtak meglenni nélküle. A kakaóbab csaknem 200 évig a spanyolok kereskedelmi monopóliuma volt, majd 1615-ben XIII. Lajos francia király felesége – aki Madridban nőtt fel – ismertette meg a francia nemesség köreiben a csokoládé italt, amelynek fogyasztása hamarosan divattá és egyben státuszszimbólummá vált.

A csokoládét a 18. század végéig italként fogyasztották, vízzel, tejjel, ritkábban borral hígítva, tojással dúsítva. A csokoládégyártást később a gyógyszerészektől átvették az erre specializálódott, főleg olasz származású csokoládékészítők. Az első csokoládégyárat a bristoli Fry cég alapította 1728-ban. Bonbont Plessis Praslin francia herceg szakács-cukrásza kreált először a 17. században a regensburgi birodalmi gyűlés résztvevőinek. Cukrozott mandulát  mártott csokoládéba, és gazdája után pralinénak nevezte el.

A szilárd étcsokoládé a 19. század vívmánya. Formája kezdetben hengeres volt, ezért az ördög szarvának is nevezték. Gyártásának egy holland vegyész, Conraad Van Houten adott lendületet 1828-ban a kakaópor és a kakaóbabból sajtolt kakaóvaj előállításával.

11335932 Nestlé Tejcsokoládé Mikulás 100gA Nestlé és a tejcsokoládé-forradalom

A kakaómassza, kakaóvaj, cukor, fűszerek és ízesítők összedolgozásán alapuló gyári technológia a gőzgépek munkába állításával teljesedett ki, melyet a svájciak fejlesztettek tovább: 1875-ben Henri Nestlé és Daniel Peter összeházasította a csokoládét a tejporral: megszületett a tejcsokoládé. A Nestlé ma a világ vezető élelmiszeripari, táplálkozás, egészség és életmód vállalata. Központja Svájcban, Veveyben van.

A csokoládéfigurák gyártása az 1920-as évekre nyúlik vissza. A kezdetekben Gerbeaud és Hauer formáltak először csokoládéból figurákat. Ezeket még kézzel készítették. A kezdetek technikája: egy formába kevés csokoládét tettek, a formát lezárták majd megforgatták. Az alufóliára történő nyomtatás technikáját az 1970-es évektől használják a csokoládéfigurák csomagolásához. Ma már a figurákat úgy készítik, hogy a csokoládémasszát felmelegítik és formákba töltik. Magyarországon először a Diósgyőri Édesipari Gyárban kezdődött el a csokoládéfigurák gépesített nagyüzemi gyártása.

Diósgyőr a csokimikulás nagyhatalom

Az idei karácsonyi szezonban rekordszámú, 31 millió darab üreges csokoládéfigura készül a Nestlé diósgyőri gyárában, amelyek 5 kontinens 23 országában kerülnek piacra. Ez a Nestlé egyetlen, kizárólag üreges csokifigurákra specializálódott gyártóegysége a világon. A gyárban több mint 600-an dolgoznak, de ez az intenzív gyártási időszakokban további 100 fővel is megemelkedhet.

*A bevonó masszák aránya a magyar piacon az üreges figurák között évek óta folyamatosan csökken, a valódi csokoládé részaránya 2014-ben már a forgalom 92,6 százalékát adta.

A különböző országok fogyasztóinak íz-preferenciái nagyban különböznek egymástól; ezeket mind szem előtt tartják a diósgyőri gyártás során. Így például míg a német piacra mentolos étcsokoládét szállítanak nagyobb mennyiségben, addig Nagy-Britanniában a fehércsokoládé a kedvenc. 2014-ben Nagy-Britannia volt a diósgyőri csokoládé legnagyobb külföldi felvevő piaca, mintegy 951 tonna csokoládét szállítottak a brit csoki-fogyasztóknak. Ugyancsak jelentős mennyiségű, hazai gyártású üreges csokifigura került a német és cseh boltokba. A gyár a tengeren túlra is szállít, Chilébe, sőt Ausztráliába is.

A poszt elkészültét a Nestlé támogatta.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!