Esett az eső, jönnek a gombák

Akik régóta olvasnak, azok tudják, mi sokat gomázunk a családdal. Annyira sokat, hogy mikor Dávid megszületett, akkor feltámadt bennünk a felelősség, és még egy egyéves gombatanfolyamra is elmentünk.
Ajánlom mindenkinek, nagyon hasznos, nagyon érdekes, még akkor is, ha egyébként nem sokat járjátok az erdőt kosárral a kezetekben.
Gombázni nem csak a gomba miatt jó, hanem a kirándulás miatt, és azért is, mert ez az egyik legjobb családi program. Nem csak nekiesünk az erdőnek, hanem figyelünk, beszélgetünk, és ha találunk valamit, annak nagyon-nagyon örülünk. Gombázni tulajdonképpen egyenlő a kincskereséssel.
Nem ehető, vagy mérgező gombákat is élmény találni, azok is gyönyörűek, azokat is be lehet azonosítani, arról nem is beszélve, hogy a gyilkos galóca felismerése alap kéne hogy legyen mindenkinek. Annak is, aki nem is eszik gombát. Ehhez képest pont most láttam a fiam természetismeret könyvében, de ő már hatodikos.
Jó hír, hogy ahogy hűl az idő, egyre közelebb kerülünk a szép piros, fehér pöttyös gombához, a légyölő galócához, ami annak ellenére, hogy nem ehető, a legnagyobb boldogság a gyerekeknek az erdőben 🙂
Milliószor leírtam már, és megtették mások is, hogy a gombázásnak vannak szabályai, de ezeket nem lehet elégszer elismételni.
Útmutató a Miskolci Gombászok oldaláról:

A kezdő, de a már gyakorlott gyűjtő is csak olyan gombát gyűjtsön étkezésre, amelyet már jól ismer, mint étkezési gombát. A gyűjtő által nem ismert gombák maradjanak inkább érintetlenek. Ha valamely ismeretlen gombát mégis el akarunk vinni további meghatározás céljából, gondosan különítsük el a többitől. Erre a célra jól beváltak: kis papírdobozkák, alufólia, de végső esetben még a mindig kéznél levő papírzsebkendő is megteszi. Az ilyen gombákat mindig teljes egészében húzzuk ki a talajból és ne tisztogassuk meg – függetlenül attól, hogy étkezési célra milyen módszerrel gyűjtünk. Lehetőleg a termőhely jellemzőit is jegyezzük föl.
Határozási célra csupán 2-3 példányban gyűjtsünk. Az ismeretlen, vagy éppen nem ehetőként ismert gombákat ne rúgjuk fel, ne tapossuk össze, ne hagyjunk csatateret magunk után. Ezek a gombák is az erdő képéhez tartoznak, fontos elemei a természetnek. Másrészt az is előfordulhat, hogy más gombagyűjtő éppen ezeket a gombákat keresi tanulmányi, vagy tudományos célra. Kevés ismeretlen fajt gyűjtsön egyszerre.
Manapság ismert tény, hogy a gombák, más élőlényekhez hasonlóan veszélyeztetettek és bizonyos védelmet érdemelnek. Ezért ajánlatos csak a leggyakoribb ehető fajokat gyűjteni. A ritka, vagy kipusztulóban levő fajokat feltétlenül kíméljük! A gombák védelméről hamarosan megjelenő rendelet megadja majd pontosan a gyűjthető és védett fajok listáját, és bizonyos gyűjtési korlátozást is bevezet (Vörös Könyv).
Gombagyűjtési szempontból kerülendő területnek tekintendők a nagyobb ipari létesítmények, autópályák, ismert szennyezettségű területek, patakok, folyók ártere. Erdőművelés során (erdőfelújítás, erdőtelepítés, nevelővágás, felújító vágás, környezetvédelmi és üdültetési célokat szolgáló egyéb munkálatok, fakitermelés) a munkavégzés érdekében vegyszerezés is alkalmazható az aljnövényzet eltávolítása érdekében. A vasúti vágányok mentén évente egyszer erős hatású gyomirtó szereket permeteznek ki a vágányok rézsűjére. Ilyen helyszíneken ne gombázzunk!
Két méternél alacsonyabb fiatal erdős területen csak az úton szabad közlekedni, és csak az út mentén szabad gombát szedni. Aki gombát gyűjt, annak a jelölt utakat sokszor egyébként sem érdemes elhagynia. A zárt lombkoronájú erdővel ellentétben, ahol egyenletesen oszlik el a csapadék a talajon, az erdőszegélyeken és utakon nagyobb lehet a nedvességtartalom, ami jobb körülményeket biztosít a gombák számára.
Figyelembe kell venni az erdészet esetleges rendelkezéseit, tiltásait. Egyes helyeken a vadászat miatt nem szabad az erdőbe menni.
Kezdetben ne tervezzen túl hosszú kirándulásokat! A jelzett, 10 km hosszú turistaút könnyen megduplázódhat gombászás közben! Az sem árt, ha tisztában vagyunk vele, hogyan tájékozódjunk az erdőben. Még öreg gombászokkal is előfordult már, hogy a gyűjtés lázában eltévedtek. Nem kell szégyellni, hanem fel kell készülni az ilyen helyzetre is.
Legfontosabb alapszabály, hogy ne szedjen gombát az, aki nem ismeri a gyilkos galócát és a fehér gyilkos galócát! Fontos, hogy ne rúgjuk fel ezeket sem, mert ezzel csak tovább terjesztjük, a cipőnkön más területekre is elvisszük a spóráit. Egyes szerzők a kezdőknek azt ajánlják, hogy eleinte csak csöves gombákat (vargányákat) gyűjtsenek. A közöttük előforduló mérgező gombáknak nincs halálos hatásuk és könnyebb a felismerésük is.
Ha fogyasztásra gyűjtünk gombát, biztonsággal fel kell ismerni a fajt. A meghatározást lehetőség szerint mindig már a lelőhelyen végezzük el. Figyelmesen vizsgáljuk meg a gomba körül a növényeket, fákat. A környezet is segít a határozás pontosságában. Legalább három, a fajra jellemző tulajdonságot állapítsunk meg. Vegyük szemügyre a gomba kalapját, lemezein, tönkjén levő ismertető jegyeket. Ha késsel megvágjuk, nézzük meg a vágásfelület alakját, esetleges színváltozását, figyeljünk a férgességre. A férges gombát nem érdemes hazavinni. A férgek gyorsan szaporodnak, csak az otthoni hulladékhegy nőne tőlük. Tegyük inkább vissza termőhelyére, ahol még elszórhatja spóráit. A nagyon fiatal, vagy öreg gombát se szedjük fel. A faji bélyegek ezeken nem eléggé kifejezőek, nagyobb a tévedés lehetősége.
A nagyon öreg, kukacos, rágott, penészes, elázott vagy fagyott példányok étkezési szempontból értéktelenek. Maradjanak tehát a termőhelyükön, s így spórák millióit tudják majd szétszórni, amelyekből új micéliumok fejlődhetnek. Másrészt gondoljunk arra is, hogy termőtestük hány élőlénynek, pl. rovarnak szolgál búvóhelyül, illetve táplálékul a természetben. Fagyás szempontjából van néhány kivétel: pl. a lila pereszke, a késői laskagomba, a téli fülőke, amelyek különleges testfelépítésük miatt nem érzékenyek a fagyra. Egyébként az éjszakai fagyok okozta megfagyás és az újbóli felengedés a lebomló fehérjék miatt kellemetlenségeket okozhat, mint közismerten a mélyhűtött ételeknél is.
Az egyik legvitatottabb kérdés a gombagyűjtés módja . Nagyon elterjedt vélemény, hogy a gombaismeretében magabiztos gyűjtő akkor jár el helyesen, ha a gomba tönkjét a föld fölött elvágva szedi föl a gombát. Így nem szárad ki a micélium, illetve nem szedjük fel a felnőtt gomba tövén megbúvó apróságokat. Más vélemények szerint az így földben maradó csonk elrothad, és ezzel árt a micéliumoknak. Figyelemre méltó érv, hogy a sértetlenül a helyén maradt gomba is elrothad idővel, és ez mégsem árt a micéliumoknak és nem gátolja az újabb termőtestek kifejlődését sem. Napjainkban az a nézőpont látszik egyre inkább elfogadottnak, hogy a tönk tövével együtt kiemelt gomba megkönnyíti a meghatározást, és a kiszakításnak nem lehet káros hatása. Az minősül tehát szakszerű gyűjtésnek , ha a gomba termőtestét gondosan elválasztjuk a talajtól, vagy más aljzattól, enyhén kicsavargatva a tönkjét is. Egyidejűleg fedjük be a keletkezett mélyedést avarral, hogy a szabaddá vált egészséges micéliumok ki ne száradjanak. A gondos gombagyűjtő után tiszta marad az erdő.
A begyűjtött étkezésre szánt gombákat legcélszerűbb már az erdőben megtisztítani a rátapadó talajtól, levelektől stb. Ügyeljünk azonban arra, hogy a különleges bélyegeket, mint a tönk töve, bocskora, burokmaradványa stb. ne károsítsuk meg.
Ne legyünk telhetetlenek! Csupán a saját, illetve a családi szükségletet kielégítő mennyiséget szedjünk! Az otthoni fagyasztási lehetőségeket, vagy a szárítást, illetve más úton való tartósítást beleérthetjük ebbe a szükségletbe, de a lelőhelyeken mindig hagyjunk a gombákból, hogy az utánuk következő gombagenerációnak is legyen esélye a túlélésre. Ne szedjük le az egymagában álló termőtesteket sem.
A gombaszedés módjával legalább egyenrangú, ha nem fontosabb kérdés, hogy a talált gombákat hogyan vigyük haza. Sohasem szabad a gombákat műanyag zacskóban, vagy szellőzetlen dobozban, egymásra rakva szállítani! Befüllednek és rövid idő alatt megromlanak, mert a termőtestekben a szedés után is tovább tartanak az érési, biokémiai folyamatok, melyeknek a fülledt, zárt környezet kedvez. Ezért a gombákat kizárólag szellős, tágas gyűjtőkosárba vagy átlyukasztott fedelű dobozba tegyük! Nem szabad sok gombát egymásra helyezni, mert a saját súlyuk alatt összenyomódnak, összetörnek és felismerhetetlenné válnak.
Nem kell mindjárt a fazékba kerülnie annak a gombának, amelyről azt hiszi, biztosan felismeri a fajt. Legalább eleinte győződjön meg róla egy elismert szakember segítségével, hogy nem nézett-e el valamit, nem határozott-e tévesen. Minden piacon, ahol vadon termő gombát is árulnak, van gombaszakértő. Hétvégeken pedig egyes nagyobb városokban, ahol több kiránduló megfordul, gombavizsgáló helyeket jelöltek ki. A Magyar Mikológiai Társaság honlapján egyértelműen úgy fogalmaznak, hogy aki nem vizsgázott gombaszakértő, az soha ne készítsen el úgy gombás ételt, hogy előtte a gombákat nem ellenőriztette. Az ellenőrzéskor a teljes gombagyűjtésüket fajonként elkülönítve kell bemutatni. Külön az étkezésre gyűjtött gombákat, illetve elkülönítve az ismeretlen, tanulmányozandó vagy határozásra szánt fajokat. A gombaszakértői ellenőrzést komolyan kell venni! Csak a kifogástalanul ellenőrzött vagy meghatározott gomba véd meg a gombamérgezéstől.
Ha gombamérgezésre utaló jeleket tapasztalunk (rosszullét, hasmenés, hányás), azonnal orvost kell hívni. Különösen sürgős az orvosi kezelés a hosszabb idő (5 -6 óra) elteltével jelentkező tüneteknél, mert ez az erősen mérgező tulajdonságú gombákra jellemző.
Idegen tájakon, országokban legyünk óvatosak a gombák étkezési célra való gyűjtésében. Itt ugyanis gyakran olyan fajok nőnek, amelyek meglehetősen hasonlítanak a mi hazai gyűjtési körzetünkben található fajokhoz, de mérgezőek.
A galambgombákon, vargányákon, az ízletes rizikén és a nagy őzlábgombán kívül (természetesen ezeket is csak ha nagyon jól ismerjük) sohase ízlelgessünk, kóstolgassunk nyersen gombát! Csupán egyetlen kóstolási próba is súlyos mérgezéshez, a gyilkos galócánál halálhoz vezethet!
Még napjainkban is nagyon elterjedtek a népi gombahatározásban egyes hiedelmek az ehetőség eldöntésére vonatkozóan. A Miskolci Gombász Egyesület élőgomba kiállításain rendszeresen találkozunk a látogatók között ezekben még ma is hivő emberekkel. Le kell tehát ismételten szögezni: A vágási felületén színt változtató gomba nem mind mérgező, sőt nagyon sok ízletes ehető gomba van közöttük. Ugyanakkor pl. a gyilkos galóca húsa minden körülmény között fehér marad. A rovarrágta, csigarágta gomba nem mindig ehető – a mérgező gombát is megrágja a csiga. Az ezüstkanál próba semmit nem jelent a gomba mérgező voltát illetően. A hagyma és a petrezselyem színe a mérgező gombától nem változik meg. A gomba feltűnő színe önmagában nem jelenti azt, hogy mérgező lenne. Nem minden kellemes illatú és ízű gomba ehető. A háziállatoknál mérgezési tüneteket nem okozó gombafaj emberre mérgező is lehet. Minden babonát, téveszmét nyilvánvalóan nem tudunk itt felsorolni. Ezért általánosan jelentjük ki, hogy a gombahatározásnak csak egyetlen biztos módszere van: a megfelelően megalapozott tudásra épülő fajonkénti gombaismeret! Ha ilyen tudással nem rendelkezünk, forduljunk gombaszakértőhöz – vagy annak hiányában inkább ne fogyasszuk el a gombát.
Ha tehetjük, túráinkra vigyünk magunkkal egy kisméretű gombahatározó könyvet. Nem az abban leírtak szolgálják a végső meghatározást, de sok esetben legalább a kapitális hibáktól megvédhetnek. Persze csak akkor, ha tudjuk, hogyan használjuk a gombászkönyvet? A hivatkozott cikk ebben nyújt segítséget olvasóinknak.

Aki pedig mégis inkább vásárolná a csodálatos vadontermő gombákat, azoknak most érdemes a piacokon szétnézni, ahol nyugodtan meg lehet venni az árut, ha ott van mellette a gombaellenőr papírja, amivel jelzi, átnézte a gombát, és csak étkezésre alkalmas fajták találhatóak benne.
Íme a kedvenc gombás receptjeim, amik persze egy jó tinorúból is elkészíthetőek:

Vacsora tíz perc alatt