Fűszer és Lélek

Fabric csokoládé nyeremény

fabric csoki1Jöjjön a csoki, hátha nekem is jobb kedvem kerekedik, ha ti örültök!
Nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy a Fabric csokikat a videókat forgató kollégám felesége készíti, aki annyira aranyos, hogy kóstolókkal szokott bombázni, főleg mióta megtudta, hogy a sajtokat jobban szeretem, mint a csokoládét. 
Most újra díjat kaptak, méghozzá nagyon komoly elismerést,  Great Taste Awards-tól, aminek a döntőjét a gasztronómia Oscar-díjaként szokták semlegetni, ahol a több mint 400 tagú zsűri szavazatai alapján dől el, kik az adott évben a legjobbak. Idén különösen büszkék lehetünk, ugyanis több magyar cég is kapott elismerést. A több, mint tízezer jelentkező közül három magyart értékeltek két csillagra, és öt termék nyert egy-egy csillagot.
És hát hol lenne a Fabric csoki, ha nem a két csillagosok között?!
Ez a komoly elismerést a  citromos-fahéjas fehércsokijaval érdemelték ki, amiből most ki is sorsolok három táblával. Egy kérésem van csupán, vagy gyertek el érte a Dózsa és Thököly sarkára, vagy várjunk a postázással pár hetet, amíg a legmagasabb hőmérséklet is 18-20 fok közé süllyed, mert nagyon sajnálnám, ha megolvadna. Kóstoltam ugyanis, és elképesztően finom! Mégiscsak szeretem csokit. Is. 
Jöhetnek a levelek a nyeremeny kukac fuszereslelek pont hu címre. 
írjátok meg, hogy hívják a csokoládémesterét a Fabricnak! 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!