Azt mondják a gasztrotörténészek – már ha vannak ilyenek valójában -, hogy a fagyi az ókori Kínából származik. Akkoriban ugyanis a tehetős kínaiak előszeretettel keverték a gyümölcsleveket mézzel, és hóval, majd ezt fogyasztották.
De a római császárok felszalasztottak pár embert a hegyekbe nyáron, hogy onnan sok jéggel térjenek vissza, amit aztán ők is gyümölcslével keverve vettek magukhoz. Ha nem is a fagylalt, de a jégkása őse mindenképp ez lehetett, és egészen pici különbségeken nem akadunk fenn.
Az első igazi, számunkra is fagylaltszerű édességet viszont alighanem a palermói Francesco Procopio del Coltelli nevű  olasz férfi készítette 1672-ben egy párizsi kávéházban.
Egy másik forrás szerint egy Audiger nevű szállodás 1660-ban „Rendes ház” című szakácskönyvében fagylaltreceptet is leírt. Audiger ezt könyvét XIV. Lajosnak ajánlotta, és akinek konyháján gyakran készítették, de a legnagyobb titokként őrizték a fagylaltkészítés receptjét. A király kertésze azonban mégis kilopta a palotából a receptet, így nemsokára mindenki hozzáférhetett. Pár évvel később, 1768-ban Párizsban már meg is jelent egy kis könyvecske, ami csak különböző fagylaltrecepteket tartalmazott.

Magyarországra még a fagyis szakácskönyv megjelenése előtt, 1753-ban lejegyeznek egy szakácskönyv kéziratot,  amiben „Epervíz vagy ama jeges lév forma”-ként említik a fagylaltot. Külön izgalmas, hogy nem csak az eperfagyi, de a pisztáciafagylalt receptje is szerepel a kéziratban, hogy aztán pár évszázaddal később teljesen eltűnjön, és csak a kétezres években fedezzük fel újra.
A recept szerint az áttört eper levéhez „tölts osztán tisztált nádmézet, abban lévben, hogy édes legyen és süsd meg a jégbe, akár mind addig, míg megfagy”. A fagyasztás módját leírja a „pisztártzi”  jeges eszközének elkészítésekor: „mikor pedig bé akarod hűteni, hogy meg fadgyon, végy jeget, akár havat, a jeget apróra törd és sóval elegyítsd öszve, és így a jég megtartja hidegségét, úgy az a hó is, hogy el nem olvad egymástól” (Ketter László közlése).

Persze igazi fagylaltozókra még jó sokáig várnia kellett a Magyarországon élőknek, de a XIX. század első harmadában már Pesten és Budán is árusítottak fagylaltot, legalábbis sörbetszerűségeket, vagyis továbbra is inkább csak vízes jégkrémek voltak ezek.

A ma fagylaltként ismert édesség akkor alakult ki, amikor először tejet használtak víz helyett, méghozzá Nápolyban a XVIII. században. 

A két világháború között Budapestre érkezett olasz fagylaltkészítő mesterek újszerű alapanyagokkal és technológiákkal ismertették meg a pesti ínyenceket, és az addig csak vizes sörbetkészítő kollégáikat is. 
Innen fogva a fejlődés megállíthatatlan. Ma már régiségszámba megy a régi alumíniumfedős fagylaltpult, ahol csak pár íz volt kapható egyszerre, és bár legtöbbször tábla hirdette, hogy valódi főzött fagylalt, ez volt az egyetlen, amit el lehetett mondani róla, mint pozitívum, ugyanis mindegyik gombócban volt egy jókora jégdarab. Az is igaz viszont, hogy sokáig 50 fillér volt az ára a kis gombócnak, majd megszűnt a kicsi, és lett a nagy 1-1,50 forint. És persze a gyerekeknek szinte mindegy is volt milyen a fagyi, csak édes legyen és hideg.
Mai napig emlékszem, hogy amikor hetedikes voltam, akkoriban kezdtek előrecsomagolt, tölcséres olasz fagyikat árulni a nagyobb boltokban, és mennyire odavoltunk tőlük, de egy-egy jó olasz gépi krémfagyiért is hajlandóak voltunk sokat sétálni a melegben.
A házi fagylaltkészítés is hamar elterjedt a világon, míg nálunk inkább a jégkocka-tartóban készíthető jégkrémek taroltak, addig Amerikában már szuper kis gépeket lehetett kapni, aminek a működési elve tökéletesen megegyezik a ami akkus fagyigépekével, csak ma már a gyorsan olvadó és drága jeget lecseréltük a fagyasztóba rakható tartályra.
Ha épp most gondolkodtok fagylaltgép vásárláson, de nem vagytok biztosak benne, akkor íme egy kis segítség.