Harcsa Veronikát azóta szeretem, mióta egy rádióinterjúban arról mesélt, hogy bár sokan tanácsolták neki, hogy változtassa meg a vezetéknevét, mert külföldön ez kimondhatatlan, de nem tehet ilyet az édesapjával, akinek a nevét viseli.
Egy hónapja egészen különleges kihívást fogadott el, és minden nap örömmel olvasom a kis bejegyzéseit róla. Semmiségnek tűnik, de gondoljatok csak bele, hogy mennyire nehéz! És milyen döbbenetesen jó érzés, amikor külföldön megszólítanak minket az utcán csak úgy, csak kedvességből, csak azért, mert emberek vagyunk, és nem magunkba fordulva kéne élnünk az életünk, hanem nyitottan egymás iránt.
Ez is a közöny leküzdésének egyik módja, a közönyé, ami lassan felfal bennünket.
Ismeretlenül is nagyon büszke vagyok Harcsa Veronikára, és példaértékű számomra amit tesz.
Így mesél róla: “A Hősök Tere egy olyan kezdeményezés, mely egyebek közt a közöny ellen küzd, és azért, hogy merjünk kiállni egymásért. A kihívásukra vállaltam, hogy egy hónapon át minden nap megszólítok egy idegent.”
Én nagyon igyekszem nem közönyös lenni, de bevallom, én is beálltam a sorba, és csak néha állok ki onnan. Ha például látom, hogy valaki meg akar szólítani az utcán, sokszor teszek úgy én is, mintha nem venném észre. Mindig szégyellem magam miatta, és tudom, hogy változtatnom kell ezen.
Két éve hoztam meg azt a döntést, hogy koldusnak nem adok pénzt az utcán. Jobban mondva olyan embernek, aki odajön és kér. Túl sok lett az ál bohóc, aki csak a saját zsebét tömi, és ellopja amit összegyűjt, a képeslap vagy matrica osztogató fiatal, akik tuti nem éhező gyerekeknek gyűjtenek. Besokaltam, pedig egyébként adakozó típusnak gondolom magam. Ehelyett havonta keresünk (könnyű találnunk) inkább egy családot, vagy bármi más rászoruló projektet, és közvetlen oda adományozunk a férjemmel. Leginkább gyerekeknek. 
Szóval mióta az utcán nem akarok adni, azóta sokszor meg se állok ha megszólítanak. Pedig az is lehet, hogy nem pénzt kér, az is lehet hogy bár pénzt kér, mégis jól esne neki pénz helyett egy pár kedves szó is. Igaz, abból nem lakna jól, sőt egy fröccsre se futná, de közönytől mindenképp jobb. Tudom, hiszen nekem is szükségem lehet egyszer vadidegenek segítségére. 

Idemásolok pár posztot, lássátok miről van szó:

Hősök Tere 30napos challenge, day#9
Tegnap a Várban megszólítottam egy söröskorsónak öltözött fiút. A testét teljesen eltakarta a korsó, a fejét pedig a “hab”, így csak a hangját hallottam.
– Szia! Mi újság?
– Egész jó itt benn, azt hittem, marha meleg lesz, de tökjól szellőzik, és itt belül még egy kis tárolórész is van, itt tartom az üdítőt. – és csípőmagasságban a korsóból kinyúlt egy kéz, és kinyújtott egy kólásüveget, amiben víz volt.
– És jól fizet?
– Á, nem annyira. De bírom!
Nagyon vidám volt, engem is feldobott. Az volt a dolga, hogy járkáljon körbe-körbe.

Hősök Tere 30napos challenge, day#6
Tegnap nem voltam sem utcán, sem boltban, sem egyéb közösségi helyen, a napomban az egyedüli ismeretlen egy taxisofőr volt, így a cím bemondása után azonnal lecsaptam a megszólítási alkalomra.
– Megkérdezhetem, hogyan lett taxis?
– Hát, még a rendszerváltás, vagy hogy Hofit idézzem, a módszerváltás előtt kezdtem, akkor nagyon jó biznisz volt. Aztán, ahogy lenni szokott, megismertem a feleségem, megszülettek a gyerekeink, és benneragadtam. Eredetileg gépész vagyok, de van köztünk mindenféle, pék meg hídépítő mérnök is. Többször próbáltam valami más szakmában elmerülni, de végül mindig visszatértem a taxihoz, egyszerűbb, rugalmasabb munka volt.
Egy dolgot sajnálok kicsit, a fotózást. Egyszer elvégeztem egy fotós tanfolyamot, borzasztóan szerettem portrékat készíteni. Egy dolog a jó optika, meg a világítás, de abban van a varázslat, ahogy a jó fotós az embert látja, ahogy ráérez, hogyan tud a képen a személyiségéből valami fontosat visszaadni. Ezzel szívesen foglalkoztam volna, dehát dolgozni kellett..
– Azért szeret taxizni?
– Szeret a fene. Ez van.

Hősök Tere 30napos challenge, day#4
A városligeti koncertünk előtt megszólítottam a színpad mögött hűsölő biztonságiőrt.
– Nagyon meleg van, igaz?
– Hú, nagyon. Tegnap tizenhat, ma tizennégy órát tolok, de holnap már csak kilencet.
Aztán mesélni kezdett a munkájáról, hogy mégis szereti, mert rengeteg érdekes dolgot lát, a Cirque du soleil-t 75e Ft-os jegyár helyett ingyen nézte az első sorból, de kísérte már Beyoncét, a Depeche Mode-ot, Madonnát, találkozott a pápával, a monacói hercegnővel. Dolgozott operaénekesnőkkel, és volt, aki az ő véleményét kérte ki előadás után, hogy jó volt-e, mert tudta, hogy benne megbízhat.
Tapasztalat: egyetlen kérdést kellett feltennem, és vagy tizenöt percig mesélt, mintha csak arra várt volna, hogy végre valakinek elmondhassa. És mennyi érdekeset mondott!
Még csak négy napja tart a kihívás, de már nagyon megérte.

Példaképem Harcsa Veronika. Én is megpróbálom másképp!
Harcsa Veronika FB oldala
A Hősöktere projekt FB oldala

(Fotó: a fenti FB oldalról)