Kicsit több, mint nyolc év. Ennyi van a két gyerekünk között. 
Vicces, mert ez már olyan szokatlannak számít némelyeknél, hogy többször elhangzott a kérdés: és a nagyfiúnak ki az apukája? Hát kérem, ugyanaz mint a kislánynak. Mi már csak ilyen furcsa jószágok vagyunk, nehezen szántuk el magunkat egy második gyerekre. Dávid elképesztően intenzív kis srác volt, amíg kicsi volt, elképzelni se tudtam volna, hogy mellette majd nem hal éhen egy csecsemő, vagy lesz időm peluscserére. A férjem pedig azt feltételezte, hogy két gyereket nem lehet egyformán szeretni, és mivel a fiát imádja, szegény “új gyereknek” majd nem jut szeretet. Oké, ezen azóta is nevetünk, de tényleg olyan nehéz elképzelni, hogy a szeretet nem véges, hanem akár n számú gyereknek is ugyanannyi juthatna belőle. 
Aztán amikor az első három évet túléltük, akkor végre nagyon önző módon kezdtünk örülni, hogy jut egy kis időnk magunkra is, meg Dáviddal is el lehet már mindenhova járni, és ezt ki is élveztük rendesen. Tényleg le se álltunk, mentünk amennyit csak lehetett. 
Utána meg eljött az az idő, hogy mindjárt 40-ek leszünk, vagy most, vagy soha már. Nagyanyám 38 évesen szülte édesapámat, és tényleg az járt a fejemben, hogy ez az év tökéletes lesz a terhességre. Így is lett, elképesztően jól éreztem magam végig, és aztán pár hónappal Dávid 8. szülinapja után megszületett Zálika.
Ha most lenne itt hang, akkor hallanátok, ahogy hangosan röhögök, és közben azt mondogatom a férjem hangját utánozva, hogy: attól félek, nem tudom majd annyira szeretni, mint Dávidot! Hihihi hahaha. 
Azt hiszem ezt csak a vegyesen fiús és lányos családok tudják, mennyire feltűnő, ahogy egy kislány az ujja köré csavarja az apját. De én azt is megfigyelhettem, hogy a bátyjával is ugyanezt teszi!
Féltem a nagy korkülönbségtől, mert férjem többek között ezzel indokolja, hogy közte és az öccse között szinte nulla a testvéri kötelék, én pedig egyke vagyok, fogalmam se volt. 
Ha ti is most gondolkodtok egy kistesón, és már nagyobb a korkülönbség az általánosan ideálisnak beállított 1-2 évnél, akkor van egy jó hírem: a dolog működik, sőt szuper!
Volt persze nagy fogadalom – mert ugye a kistesó nem a nagynak születik, hanem a mi gyerekünk-, hogy majd mi aztán soha nem kérjük meg a nagyobbat, hogy vigyázzon a kicsire, és nem kell majd semmiben segédkeznie, amit nem szeretne, meg nem lesznek kötelező tesós programok, de bevallom, ezen azért elbuktunk. Na nem az első évben, szóval nem volt soha olyan, hogy a nagynak kellett volna kivinnie a pelust a szemétbe, de olyan igenis volt, hogy megkértem, hagyja abba a játékot, és üljön oda a húga mellé, mert muszáj befejeznem a vacsorát. Tudom, hogy ez még a normális kategória, de annyi olyat hallottam, hogy mennyire utálták a nagyok, amikor a kicsik rabszolgái lettek. Igyekeztem azért, és most ott tartunk, hogy Dávid akar egy csomó mindet a húgával csinálni. 
Nem mondom, a frász kerülgetett, amikor Záli zokogott, hogy ő is le akar menni a kisboltba a tesójával, és Dávid ettől boldog volt. Mondtam neki, hogy nagyon erősen szorítsa a kezét, és el ne engedje! Merthogy a kisasszony az én kezemet nem akarja fogni, bezzeg a tesójáét boldogan. 
Aztán egyszer arra is meg kellett kérnem Dávidot, hogy hozza haza Zálit a bölcsiből. Légvonalban 500 méter, de át kell menni a Thököly úton. Komolyan 200 volt a vérnyomásom, de nem lett semmi gond, nagyon ügyesen megoldották. 
Sőt, egyszer gyanús volt, hogy Zálin teljesen friss a pelenka, és kiderült, Dávid kicserélte. Akkor mondtam neki, hogy tényleg nem kell ilyet csinálnia, imádom érte, de ez nem az ő dolga. Megnyugtatott, hogy ha “más” is lett volna benne, akkor hozzá nem nyúl, de azt gondolom, azt is megtenné.

Mert nem csak az apja, hanem a bátyja is szerelmes a legkisebbe. 
De hogy is tudna ellenállni neki?
Dávidra nevetett először
Dávid nevét mondta ki először
Dávid régi plüsskutyája a kedvenc alvós játéja
Ha Dávidot leszidjuk, Záli sírvafakad
Ha Dávid arcon rúgja magát a trambulinon hátraszaltó közben, Záli vigasztalhatatlan
Ha csak egy csoki van, Záli kiharcolja, hogy az övé legyen, de csak egy falatig élvezi a győzelmet, azonnal mind a bátyjának adja
És különben is, igazi kis majom szeretettel csüng a testvérén. 
Azért persze azt is észrevettem, hogy Zálival engedékenyebbek vagyunk, és hiába intenek óvva ettől számomra hiteles szülők, nagyon nehéz a kicsit nem kényeztetni. Az biztos, hogy Dávid 11 év alatt is csak fele annyi időt töltött az ágyunkban, mint Záli 2 év alatt. Szerencsére nagyrészt ő is a sajátjában éjszakázik, de a férjemet elég könnyű egy kis cicás bújással levenni a lábáról. 
Biztos vagyok benne, hogy nehezebb lesz a dolgom ha már Dávidnak sok külön programja lesz, pláne, ha barátnőt hoz majd haza, és a lányom félti majd a királyságát. Ez még pár év, majd akkor frissítem az információkat. 
Miért jó a nagy korkülönbség?
A nagy mesét AKAR olvasni a kicsinek. (Nem mindig, de sokszor)
A nagy öt perc alatt képes kiskamaszból ovissá fejlődni, ha van kedve játszani, pláne, ha homokozni is lehet.
A kicsi megadja azt a figyelem többletet a nagynak, amit egykesége megszűnésével nálunk elvesztett. Sőt attól sokkal többet is, de ezt már tudjuk kezelni: Záli! Hagyd már békén kicsit a Dávidot, gyere ki a szobájából. Záli kijön, vagy sír, vagy nem, de hogy öt perc múlva ott van Dávid is, az biztos.
Úgyhogy a nagy korkülönbség akár jól is elsülhet, de mindent meg kell tenni, hogy az elején segítsük, majd folyamatosan támogassuk a jó testvéri kapcsolatot. Mi pl. rendszeresen szervezünk külön “Dávid napokat”, amikor Zálit leadjuk a nagyinak. Ilyenkor mozizunk, hamburgert vacsorázunk, vagy a fiúk hosszasan Xboxoznak. És olyan is van, amikor Dávid annyira unja az egész családot, hogy ő akar kimenni a mamához Üllőre, egy kis kényeztető krumplis tészta, húsleves, tévébámuló hétvégére. Megértem.