Kétnapos gasztrotúrán jártam Dél-Baranyában, és egészen klassz dolgokat tapasztaltam ebben a számomra eddig teljesen ismeretlen tájegységben.
Ebédelni Villány mellé, Villánykövesdre érkeztünk a Fülemüle csárdába, ahol helyi, sváb ebéddel vártak bennünket. Bevallom, én az utóbbi több, mint 10 évben nem jártam csárdában, ennek az oka az, hogy előtte nem csak hogy jó, de még csak elfogadható minőséggel se találkoztam, és inkább nem kínzom magam. Most a Fülemüle csárdában vendégeltek meg bennünket, és azt kell mondanom, van remény! Igazából a körülöttünk helyet foglaló vendégek arcát figyeltem, amikor felszolgálták nekik a rendelésüket, mindenki boldog volt. Az alapanyagok a megyéből, a szomszédos településekről származnak, sőt a kenyeret pl. helyben sütik.
A csárdából Villányba mentünk, mi másért, mint borozni. A 7773 névre hallgató borászat pincéje nem éppen a megszokott “pince style”, hanem egy nagyon modern bútorokkal berendezett hely. Tetszett, na. 

Még nem sikerült újra megéheznünk, amikor átbuszoztunk a horvát határon, és egy újabb csárdában találtuk magunkat.

A Kopácsi réten, ami egyébként a legnagyobb mocsárvidéke Európának sajnos nem töltöttünk túl sok időt, de annyira gyönyörű volt a buszról is a madár és vízivilág,  hogy el is határoztuk, ide mindenképp visszajövünk gyerekekkel is, egy kicsit a természetre helyezve a fókuszt a borról és gasztronómiáról.
A rét határos a magyarországi Duna–Dráva Nemzeti Parkkal, kölcsönözhető motoros kis tutajokkal járhatjuk végig a Duna holt ágait, vagy sétálhatunk a több kilométernyi hosszúságban kiépített fahidakon. (Szúnyogriasztó!)

Kormoran étteremben vacsoráztunk, ami szintén egy csárda, viszonylag szűkös, ám azt a pár fogást tökéletesen hozó étlappal. Két ikonikus fogásuk van, amiért a horvátok és magyarok is visszajáró vendégek: a halászléjük egészen remek (és különleges is) illetve az ún. a csíptetős ponty. A halászlét frissen, adagonként készítik, így úgy érdemes érkezni, hogy 50 percet kell várni az ételre, de ha kedvünk van, akár végig is nézhetjük a hagyományos elkészítési módot a kertben. Ponty, harcsa és csuka, semmi passzírozott hal, és a hagyma sem dinsztelve kerül bele, hanem csak úgy apróra vágva esetleg  leturmixolva majd paradicsommal dúsítják és  fejenként egy kanálnyi helyi pirospaprikát adnak hozzá. Erről a remek pirospaprikáról lehetne egy külön posztot is írni, annyira komoly!
A hely másik különlegessége a csíptetős ponty, 2 és fél óra alatt sül meg lassan a tűz mellett. A pontyot besózzák, majd nyílt láng mellett, kiterítve, nyársra csíptetve sütik két és fél órán át. Kellemesen füstös, nagyon puha lesz a húsa.
Másnap Kolar pincészetben is reggeliztünk a komplett szállodai reggelink után, de egyszerűen senki nem tudott ellenállni a valóban remek horvát szalámiknak és sajtoknak. Olyanok voltunk, mint a csecsemők, három óránként ennünk kellett, igaz bőven boroztunk is mellé, hátha a savak meghozzák az étvágyunkat. A Kolar család elképesztően finom házi vadszalámijából vettünk is itthonra, és a pogácsákat is azóta emlegetjük. Végig kóstoltuk a remek borokat, meghallgattuk a tulajdonos előadását a feldolgozásról, a pincemunkákról és persze a talajról, ahol a szőlő termett, illetve jópár kedves anekdotát. Tudtátok, hogy milyen sok angol fiatal teker keresztül Európán, hogy Isztambulban fejezze be az útját? Ők mind olyan szerencsések, hogy elhaladnak a Kolár pince előtt, és ha már ott vannak, borozgatnak, esznek, és meg is alszanak.
Amikor már majdnem meghaltunk a folyamatos reggelitől, épp ideje volt újra buszba ülnünk, és Pécsre érkeznünk a Zsolnay negyedbe, ahol már várt ránk a terített asztal, hogy a Zsolnay étteremben ebédeljünk. Nyilván 4 fogást.
Nem jártam még a Zsolnay negyedben, így teljesen letaglózott, hogy mennyire gyönyörű!
A Zsolnai negyed tkp. a volt Zsolnay gyár, és a Zsolnayak egykori lakóépületeit magában foglaló komplexum. A Zsolnay étterem igazi meglepetésként ért. Természetesen a konyha is remek volt, azóta is tervezem a kecskesajt tart elkészítését itthon is, de a leves is csodálatos volt!  Mégis a szervizt kell külön kiemelnem, mert  Balogh Csaba, étteremvezető olyan házigazdánk volt, amilyet minden étterembe szeretnének a vendégek, mégis nagyon ritkán találkozhatunk hasonlóval. Akkora tisztelettel, tudással, szeretettel beszélt az étteremről és a Zsolnayakról, hogy kicsit el is kezdtem gyanakodni, hogy benne is a család vére csörgedezik. Persze, nincs így, csak egyszerűen szerelmes abba amit csinál, így a vendégek garantáltan jól járnak.

A sajtóutazás a Pannon Flavours horvát-magyar projekt keretében valósult meg, amiről azért ejtenék pár extra szót is, annyira pozitívnak, és követendőnek tartom. Fantasztikus, hogy vállalkozások, civilek összefognak, ajánlják egymást, és arra biztatják a hozzájuk betérőket, hogy más – akár konkurens vállalkozókat is bátran keressenek fel. Mindezt nem csak egy-egy falun, vagy maximum tájegységen belül, hanem országhatáron át is!
A két nap nagyon rövid volt, legközelebb családdal együtt térünk vissza, de úgy számoljuk, hogy egy hosszú hétvégére mindenképpen szükségünk lesz, hogy felfedezhessük mindazt, ami most idő hiányában kimaradt.

Folyatjuk!