Lesz persze recept is a végén, de ez a poszt most egy hangulatról fog szólni.
Remélem, ezt az érzést már mások is átélték, még ha nem is fogalmazták meg maguknak. Arról beszélek, amikor kiszabadulunk a mókuskerékből, és van időnk kicsit semmit tenni, lecsatlakozni a netről, leülni egy fa tövébe, és csak egy órát nézni magunk elé. Nekem ilyen alkalmakkor szokott eszembe jutni, hogy milyen jó lenne almáskert, vagy tíz birsalmafa. Szőlőre nem gondolok, azért még álmomban sincs minden héten sok órányi szabadidőm, de talán pár gyümölcsfa gondozása beleférne.
Tavasszal megmetszeném, már amennyiben tavasszal kell metszeni, gyönyörködnék a virágaiban, majd a frissen bontott leveleiben, nyáron néha lepermetezném, persze szigorúan gyógynövényes permettel, ősszel pedig sok láda gyümölcsöt szüretelnék róla.
Aztán mire hazaérek, általában tudatosul bennem, hogy miért is nincs szobanövény dzsungel nálam…
De napközben tart ez a remek hangulat, amikor érzem, hogy a természet gyermeke vagyok. Oké, lehet abbahagyni a nevetést! Szeretem ezt az érzést, és két dolog tudja kiváltani belőlem: ha a hátam egy vastag fa törzsének támaszkodik, vagy ha méhek döngését hallgatom, miközben vad kakukkfű illatát érzem. Mindkettő könnyen elérhető Budapest 20 kilométeres körzetében is 😉
Namost, annyira béna lenne ezt a fantasztikus hangulatot elrontani egy bolti zsömlével. De tényleg!
Ilyenkor, amikor már hetek óta hajnalban kelek (háromkor ám, tényleg hajnalban) , hogy kész legyek a munkámmal, meg már iskola vége közeledik Dávidnál, Záli meg fülgyulladásból kötőhártya gyulladásba esik, én már annyira, de annyira tudom várni a tökéletes láblógatást, hogy az sem érdekel, hogy “A hosszú hétvégén marad a borongós, csapadékos idő. Minden nap várható zápor, zivatar, felhőszakadás.” Van nekem ugyanis esőkabátom, kamáslim, Zálinak pedig esőnadrágja is. Oké, ha túl nagy lesz a sár, akkor nem ülünk a fa alá.
De kenyeret sütnöm akkor is kell. Magam miatt. Paradicsom salátát viszek mellé dobozban, és valami jóféle kéksajtot, Dávidnak mozarellát. És van már nyári vargánya, igaz én még nem láttam, de a barátaim már találtak, úgyhogy elő a kosarakkal és a gombászkéssel is.
Hozzávalók:
Első nap:
20 dkg sima liszt
10 dkg rétesliszt
2 dl hideg víz
1 csapott kk szárított élesztő
Bekeverem a tésztát, hagyom egyszer megkelni, majd kinyomkodom belőle a levegőt. Szorosan egy nylonzacskóba kötöm, és beteszem a hűtőbe.
Másnap:
25 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
2 dl hideg víz
1 kk köménymag
3 kk só
1 kk cukor
1 dl olívaolaj
+ az előző nap bedagasztott tészta
Mindent jól kidolgozok a dagasztó géppel, majd letakarva a duplájára kelesztem. Ez sok idő, ha ráérünk, olyan 3-4 óra. Ha nincs időnk, akkor mehet bele meleg víz, úgy egy óra alatt megkel.
Miután megkelt megformázom, hagyom egy újabb órát kelni. megszórom liszttel, és 300 fokra előremelegített sütőbe tolom. A hőmérsékletet azonnal mérsékelem 240 fokra. Kb. 30 perc alatt sül meg. Akkor jó, ha kongó hangot ad az alja.
Ha nem tud ilyen meleget a sütő, akkor 250 fok, majd 230.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: