Mutatok neked valamit, ezt te biztosan szeretni fogod, mondta Móni, és elvitt “üzemlátogatásra” a Házikóékhoz. Valóban nagyon szerettem, úgyhogy nektek is megmutatom. Többszörösen kedves témám: vidék, termelők, gasztronómia, sikertörténet.
Azt hiszem, a Szimplát senkinek nem kell bemutatni ma Magyarországon, de nem csak mint romkocsma lopta be magát a szívünkbe, hanem mint vasárnapi termelői piac is, ahol minden héten más főz, és a bevételből nemes, jótékony célokat támogatnak. Így kerültem/kerülök oda én is néha vasárnap reggelenként.
Bertényi Gábor volt az egyik alapítója a helynek, de már a Házikót viszi.
A Házikó egy pékség, egy szendvicsgyár, egy saláta készítő üzem, egy egy egy egy… Úristen, nem is tudom mi ennek a helynek a neve.

Szóval Bertényi Gábor nem most kezdett a vidékkel foglalkozni, vidékfejlesztésből írta a phd-jét, le is költözött a Dunakanyarba, és azóta se tud letenni az álmáról, hogy hiteles termelőkkel dolgozzon, és rendes megélhetést biztosítson számukra, úgy, hogy közben minőségi alapanyagokkal, klassz ételekkel látja el azokat, akinek erre igénye van.

Lássuk be, gyarló az ember. Éppen ezért tényleg nagyon fontos a bizalom. Az, hogy én tudom magamról, hogy nem tudok minden alapanyagnak utána menni, viszont örömmel veszem, ha van egy hiteles arc, aki ezt megteszi helyettem. Megkeresi a jót, ellenőrzi néha, hogy valóban úgy készül-e, mint amikor megtalálta, és én azt megvehetem, megehetem.

Egyelőre tizenvalahány termelővel dolgoznak, őket már sok év óta ismerik, van akit a Szimpla piacról, van, akit a nagymarosi piacról, de többségüket máshol “találták”.
Tetszik a cég weboldala is, tényleg minden infó megtalálható rajta, mi érdekelt. Leginkább nyilván a beszállítók, az alapanyagok.
A liszt a szigetszentmiklósi Szabó és a pásztói Bio Malomból érkezik.
A zöldségek egy része, és a fűszerpaprika Bozó Gábortól jön, aki a tradicionális csabai fűszerpaprika-őstermelők egyike. “2000 m2-en, fóliás és szabadföldi művelésben foglalkozik zöldségtermesztéssel, kis részben gyümölcstermesztéssel. Ezen felül 15 hektár szántó művelésű területen kukoricát, gabonát termeszt. Kertészetében a fűszerpaprikán kívül számos zöldségfajta, így paradicsom, paprika, hagymafajták, spenót, sóska, káposztafélék, mángold is megtalálhatók. A Házikó alapanyag-palettáján szereplő fűszerpaprikák szegedi fajták. A gazdaságot a család 3 tagja viszi, idénymunkásokkal erősítve. A fűszerpaprikát hagyományos technológiákat követve maguk dolgozzák fel: többszöri kézi válogatás és csumázás után – időjárástól függően szárítógépben vagy levegőn szárítják, majd paprikamalomban őrlik meg. Termékeiket budapesti termelői piacokon értékesítik, illetve vendéglátóhelyekre, feldolgozó üzemekbe adják el. Paprikáik több húskészítményt is segítettek már dobogóra az elmúlt évek gasztro-fesztiváljain.”
És mindenki ilyen részletesen fent van az oldalon, elérhetőséggel együtt.

Minőségi kistermelői alapanyagokból minőségi termék előállítás és forgalmazás.
Őstermelők, kistermelők, családi gazdálkodók helyzetbe hozása.
Környezeti és szociális szempontok hangsúlyos megjelenítése, amelyek finanszírozásához a vásárló a
termék megvásárlásával hozzájárul.
Az Agri Kulti működési elveinek megjelenítése a koncepcióban és a termékben, amelyek megvalósulását tanácsadással, konzultációkkal igyekszünk segíteni.
- On-Off szempontok – amelyek alapvető feltételek ahhoz, hogy egy termelő a Házikó partnere lehessen.
STABIL, JÓ MINŐSÉG – A Házikó csak olyan terméket vásárol, aminek a minőségét a rendszeres szemrevételezések/kóstolások során megfelelőnek találja, azaz a termék finom. Szezonális terméket csak szezonban vásárolunk, előnyben részesítve a külterjes/szabadföldi/természetes gazdálkodást.

ÁTLÁTHATÓSÁG ÉS TISZTASÁG – A Házikó az élelmiszerláncok lerövidítésére és maximális átláthatóságára törekszik, ennek érdekében csak olyan termelőkkel dolgozik, akik maguk is transzparensek: hajlandók megmérettetni, ill. megmutatni gazdálkodásukat a Házikónak és vásárlóinak. Külön figyelmet fordítunk éppen ezért – a kötelező higiénés szempontok betartásán túl – a termelés és feldolgozás tisztaságára.
- Értékelési szempontok – amelyek a gazdálkodás környezeti és társadalmi hatásait, szerepvállalását jelzik, és további információkkal szolgálnak a termelőről és a termékekről. Az értékelési szempontokat igazítjuk a gazdálkodás típusához (zöldségkertészet, gyümölcsültetvény, szántóföldi gazdálkodás, tej-, ill. húshasznú állattartás).
TERMELÉSI VOLUMEN, ÜZEMMÉRET – Környezeti és társadalmi okokból is előnyben részesítjük a családi gazdálkodásokat, a háztáji/kistermelői üzemméretet, a kis táblaméretet, mozaikos gazdálkodási szerkezetet.
AZ ŐSHONOS ÉS TÁJFAJTÁK használata, illetve a termesztett/tenyészett fajták sokfélesége, a FAJTADIVERZITÁS jellemző a természetkímélő, alkalmazkodó mezőgazdálkodásra, nem utolsó sorban hozzájárul a változatos termékpaletta kialakításához is.

Olyan gazdálkodókat/gazdálkodásokat keresünk, amelyek építenek az adott terület gazdálkodási hagyományaira, a táj adottságaira és az elérhető környezeti erőforrásokra, és nem erőszakolják meg azokat. Az ilyen mezőgazdaság megőrzi az agár-élőhelyek természetességét növelő tájelemeket: őshonos facsoportokat, fasorokat, sövényeket, mezsgyéket vízállásokat, a változatos domborzati viszonyokat.
TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETKÍMÉLŐ GAZDÁLKODÁSI MÓDSZEREK ALKALMAZÁSA a gazdálkodásban. Ezek egy része kötelező előírás (kölcsönös megfeleltetés, Natura 2000, védett területek) más részét a gazdálkodó önkéntesen vállalja (AKG, nem termelő beruházások, bio minősítés, permakultúra, biodinamikus gazdálkodás, stb.).
Ennek megfelelően alakul a gazdálkodásban a vegyszerezés és tápanyag-utánpótlás és takarmányozás, a gépesítettség, a keletkező hulladék kezelése. Ide tartozik továbbá a talaj- és vízgazdálkodás valamint egyes természetvédelmi célú önkéntes vállalások és fejlesztések (madárvédelmi berendezések telepítése, bokorsávok ültetése, élőhely-fejlesztés).
FOGLALKOZTATÁS – A legfontosabb társadalmi szempont, ami az önfoglalkoztatást is beleértve leírja az élőmunka arányát, jelentőségét a gazdálkodásban.
TÁRSADALMI AKTIVITÁS ÉS SZÖVETKEZÉSI HAJLANDÓSÁG – Mennyire nyitott a gazda/gazdaság a közösségformáló tevékenységek, oktatási szempontok irányába (gyakornokok fogadása, nyílt napok, referenciaként való bemutatás, stb.). Milyen mértékű az együttműködés más termelőkkel és nem termelőkkel?
INNOVÁCIÓ – a gazdálkodó ötletessége, kísérletező kedve és bármi más, ami még kimaradt.
Ha kedvet kaptatok, akkor este irány az Élesztő, vagy délelőtt gyerekkel a Hello Anyu, illetve rendeljetek csütörtökre és péntekre ebédet. Ha van mákos guba, akkor azt véletlen se hagyjátok ki, én még ilyen finom mákot soha nem ettem!
Hajrá Házikó!



Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: