Amikor Weinstock Sára kislánykorában lesétált a Bodroghoz Kisfaludon, félúton mindig leült egy kidőlt fára, ott, ahonnan látni lehetett a lusta folyót, de nem kellett a sűrűn benőtt részre bemerészkedni. Nem sokkal feljebb hatalmas csordákban legeltek a marhák, teljesen tisztán tartva a cserjéktől, szúrós bokroktól az árteret. Ha úgy fújt a szél, akkor hallani lehetett a pásztor mudiszerű kutyájának a csaholását, ahogy azokkal a barmokkal perlekedett, akik azt gondolták, van saját akaratuk. A tűhegyes, gyors fogsor hamar a lábszárukba mart, és egy pillanat alatt odalett a nagy akarat.
Sári is úgy érezte, saját akarata van, és majd ő megmutatja az apjának, hogy Kassára megy férjhez a nagyvárosba. Leginkább a széles főutca vonzotta a sok rőfössel, gombossal, a jó női szabókkal, és a kalapszalonnal.
De az öreg Izsák másképp gondolta a jövőjét. Hatalmas megtiszteltetésnek érezte, hogy lányát a Liszkán tanult Jesája Steiner kérte feleségül.
Egy csapásra odalett az álom a szép kalapokról, nehéz selyemruhákról.
Nem sokat beszéltek akkoriban a szerelemről. Meg kellett élni, így vagy úgy, házasodni kellett, gyerekeket nemzeni, és dolgozni, ki mennyit bírt. A szerelem vagy megjött magától vagy nem, nem múlott rajta semmi.
Az 1870-es évek közepén amikor Sári és Jesája összeházasodtak, még nem tudták hogy lesz. Sári szép volt, és szorgalmas, Jesája pedig igencsak kiemelkedett a korabeli fiatal fiúk közül. Éles eszű volt, már bócher korában ő volt a legfogékonyabb tanítvány.
Pár év alatt hallatlan népszerűségre tett szert, amit nem csak puritán életmódjának, vagy a szegények iránt érzett nagy részvétének köszönhetett, de látnoki képességeit már egészen fiatal korában megmutatta. Majdnem ő lett a rabbi Liszkán, de aztán máshogy alakult, mennie kellett. Csakhogy nem ment egyedül. Sokan tartottak vele, hogy pár faluval arrébb a közösségét gyarapítsák, amikor megérkezett Keresztirbe.
Sári eleinte maga is csodálkozott, hogy hétről-hétre egyre több bablevest kell főznie a sábeszi vacsorára, és később már annyi barheszt sütött, hogy alig fért be egyszerre a kemencébe. A morzsákat is összeszedte, akinek már csak az jutott, sőt örültek, ha találtak valamit, amit sirájimként, szerencsehozó, betegségűző amulettként tartották maguknál.
A rengeteg vendég miatt annyi bor fogyott a háznál, hogy nem győzték már adóval. Így aztán 1914 március 27-én délelőtt a keresztiri községházánál megtartott rendes tavaszi közgyűlésen Steiner Saje bodrogkeresztúri lakos kérvénye került az előjárók elé, melyben fogyasztási adóra nézve kéri a képviselőtestületet, hogy pausale kiegyezhessen tekintettel arra a körülményre, hogy a házánál elfogyasztott bort nem egyedül használja el, hanem legtöbbnyire a szegényeknek minden ellenszolgáltatás nélkül osztja ki. Az elöljáróság tekintettel azon körülményre, hogy kérvényező tényleg nem maga fogyasztja az általa behozott bormennyiséget, hanem szegényebb sorsú hittársai között minden ellenszolgáltatás nélkül osztja ki, javasolja, hogy kérvényezővel évi 150 korona megváltási összegben az egyezség megköttessék.
Sok-sok bableves főtt Sári tűzhelyén péntekenként az évek során, csak néha adta ki a kezéből ezt a munkát, egészen pontosan ötször az életben. Először, amikor Avrumele született, majd még négyszer.
Szombatonként csólent is került az asztalra, ott sültek össze az ízek a kemencében az udvaron. Hol kacsával, hol libával, esetleg egy kövér tyúkkal. Hátul volt a füstölő, mindig lógott benne valami, comb, mell, vagy csak a csont, amitől olyan jó ízű volt a gerslileves hétköznap.
Sári fejtettbab levese: (4 főre)
2 ek shmalcz (tyúkzsír vagy liba vagy kacsa)
1 ek liszt
2 tk pirospaprika
1 közepes hagyma
2 gerezd fokhagyma
40 dkg fejtettbab (ilyenkor fagyasztott)
2 szál sárgarépa
1/4 kicsi zellergumó
1/2 kicsi karalábé
1 petrezselyemgyökér
1 babérlevél
só, szemes bors
ecet ízlés szerint
A csipetkéhez:
1 tojás, és annyi liszt, amivel kemény tésztát kapunk. (kb 8 dkg)
A csipetketésztából lisztes kézzel csipetkéket készítünk.
A babot kb. 2 liter vízben feltesszük főni a babérlevéllel, sóval, szemes borssal együtt. Ha már félig puha, hozzáadjuk a répát, zellert, gyökeret és karalábét is.
A zsírt felforrósítjuk, zsemleszínűre pirítjuk benne a lisztet, majd lehúzzuk a tűzről és belekeverjük a felkockázott hagymát, és összezúzott fokhagymát. Kicsit visszatoljuk a tűzre, majd újra lehúzva belekeverjük a pirospaprikát is. Kevés hideg vízzel felöntjük, csomómentesre keverjük. Ha a bab puha, a rántást a levesbe öntve besűrítjük, pár percig főzzük.
Ekkor tesszük bele a csipetkét, és ha van, kevés libakolbászt is.
Ebbe a levesbe nem tettek tejfölt, csak kevés ecettel savanyították.
