Amikor kislány voltam, megbeszéltük anyai nagyanyámmal, hogy milyen hülyeség már a mosogatógép. Igaz, hogy négy éves lehettem csupán, de tökéletesen egyetértettem nagyival abban, hogy nehogy már egy gép olyan gondosan elmosogasson, mint a nagyanyám, aki ha észreveszi, hogy valami rá van száradva a tányér szélére, akkor levakarja. Mert egy gép mit vesz észre? Semmit.
Aztán tőle tudtam meg sok évvel később, hogy teljesen felesleges volt salátacentrifugát vennem, a salátára ugyanis ecetes-cukros víz kell, minek megszárítani?
Mama nem vette elő a tekerős habverőt, ha két tojásból kellett habot verni az egérkéhez, mert fel lehet azt verni villával is. Én már neki nem állnék ilyesminek, és meg kellett állapítanom, amikor egyszer 6 deci tejszínből vertünk habot egy apró habverővel hárman, hogy meglehetősen puhányak vagyunk, mert kétpercenként adtuk át az edényt egymásnak, annyira kifáradtunk a végére.
Aztán volt még az a korszak, amikor mi is büszke fagyasztóláda tulajdonosok lettünk. Apu unokatestvére el is magyarázta, hogy a fagyasztás mindent teljesen tönkretesz, főleg a húst, nehogy bármit is lefagyasszunk a jégkockát kivéve. Természetesen fél év se telt bele, nekik is lett egy ládájuk, terítővel a tetején.
Kíváncsi lennék, hogy amikor elterjedt a mosógép, akkor is voltak-e olyanok, akik nem bíztak a működésében? Mert azért arra még emlékszem, hogy a mamának keverőtárcsás gépe (nekünk is van egy egyébként, és milyen jól jött pár hete) plusz centrifugája volt, és nem egy ötperces történet volt nála a mosás: áztatni, vizet melegíteni, mosni, öblíteni, öblíteni, öblíteni, centrifugázni. Nem tiltakozott az automata ellen.
Manapság szinte minden elképzelhető problémára vagy feladatra van gép: vizet forralni, rizst főzni, füvet szellőztetni, kapálni, krumplit pucolni, egyedül a háztartási, jól működő vasalógépet nem találták még fel a nagy bánatomra.