
Oké, ez egy elég hatásvadász felütés, de igaz. Kicsit ront a szépségén a sztorinak, hogy az a bizonyos Kossuth utca Bridgeportban volt.
Bridgeportban volt egy kis malma William Russel Frisbie-nek, aki 1871-ben megvett egy kis pékséget is -ahol leginkább pitéket sütöttek- méghozzá a Kossuth utca 363-ban, amit azonnal át is nevezett Frisbie Pie Co.-nak.
Miután meghalt, fia vette át a közben hatalmas növekedésnek indult pitegyár vezetését, és újabb üzemeket nyitott szerte az országban, Connecticuttól egészen New Yorkig. A Frisbie Pie Co. 1956-ben már 80.000 pitét sütött naponta.


Walter Fredick “Fred” Morrison a menyasszonyával frizbizett előszőr, ők egy pattogatott kukorica konzerv tetejét dobálták egymásnak, de mivel a tető hamar behorpadt, kerestek egy befektetőt, aki 1948-ban legyártatta műanyagból. A játékot flying saucernek, vagyis repülő csészealjnak nevezték el. Sajnos nem hozta meg a hozzá fűzött anyagi sikereket, így elváltak útjaik. 1955-ben a már nagyon sikeres játék jogait eladták a Pluto Platterként a Wham-O játékgyárnak.

Közben 1958-ban csődbe ment a Frisbie Pie Co, de addigra már a két felfedezés összeért, és a Pluto Plattert Frisbee-ként gyártották, vagyis megváltoztatták az írását. 1984-ben a Mattel felvásárolta a Wham-O-t, így azóta ők a tulajdonosai az eredeti frizbi márkának, amiből 1957 óta több, mint 200 millió darabot adtak el a világon.
Én viszont igazán boldog lennék, ha az amerikai stílusú piték, vagyis a pie-ok elterjednének Magyarországon is, de valahogy nem tűnik sikeresnek ez a süteményféle errefelé. Pedig…

0
0
1
322
1838
Spicybites
15
4
2156
14.0
Normal
0
false
false
false
EN-US
JA
X-NONE
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Table Normal”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:Cambria;
mso-ascii-font-family:Cambria;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Cambria;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;}
