Fűszer és Lélek

Hatalmas Manna Natúr Kozmetikum nyeremény!

OTS_20140320_001.jpgIgyekszem zöldként gondolkodni, és amikor csak tehetem, szeretek zöldként cselekedni is. Persze tehetnék többet is, de tényleg évről-évre jobb vagyok a dologban, főleg, amiót Dávid is megszületett, sokkal fogékonyabb vagyok a föld, az embertársaim, és igen, az állatok problémáira is. Ennek ellenére nagyon meglepett, amikor megtudtam, hogy a Manna Natúr Kozmetikum Kft. Magyarországon elsőként elnyerte a nemzetközi “Erőszakmentes” kozmetikai vállalat minősítést.
A BUAV (Brit Egyesülés az Élveboncolás Eltörlésére) és a Cruelty Free International (Erőszakmentesség Nemzetközi Szervezete) közleményben jelentette be, hogy erőszakmentes kozmetikai vállalattá minősíttette a Manna Natúr Kozmetikum Kft.-t. A 2010-ben alakult családi vállalkozás az első hazai cég, amely megfelelt a globális szervezet standardjainak. A minősítő átvilágítás során bizonyítást nyert, hogy a manufaktúra piacra lépésétől kezdődően kizárólag állatkísérletektől mentes alapanyagok felhasználásával állítja elő prémium kategóriás kozmetikai termékeit.
Biztosan naív vagyok, de azt gondoltam, hogy ez a XXI. században már sokkal gyakoribb, szinte majdnem hogy magától érthetődő, hogy egy kozmetikai cég nem alkalmaz állatkísérleteket. Úgy tűnik, nagyot tévedtem…arrow-right.png

A No Cruelty minősítési procedúra teljes cég, és a teljes beszállítói kör átvilágításával jár. – nyilatkozza a hír kapcsán Varga-Darabos Andrea, a Mannaszappan ötletgazdája és alapítója. Bizonyítanunk kellett, hogy mi is és beszállítóink is kivétel nélkül kerülik az állatokon végzett teszteket, függetlenül attól, hogy a világ mely részén működnek. Hosszú hónapok teltek azzal, hogy többek közt indiai, ghánai, marokkói partnereink esetében alátámasszuk, tartózkodnak az állatkísérletektől. Magyarországon piacvezető natúr kozmetikumokat gyártó vállalataként emberek százezreinek otthonában vagyunk jelen. A hitvallásunk része, hogy teljes mellszélességgel kiállunk az állatok jogaiért és képviseljük az állatokkal szemben folytatott kegyetlenség beszüntetésére irányuló törekvéseket. Fontos számunkra, hogy azok, akik megvásárolják a Manna termékeket, tudatában legyenek annak, hogy amellett, hogy a vegyszermentes termékek jótékony hatást gyakorolnak bőrükre, mi sem és beszállítóink egyike sem végez teszteket állatokon. Az ugró nyuszi logó egyszerű és közvetlen módja annak, hogy kommunikálni tudjuk ezt az üzenetet. Vásárlóink az első pillanatban találkoznak az általunk képviselt értékrenddel, van rá módunk, hogy kifejezzük, hogy hiszünk az erőszakmentességben. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy elnyertük ezt a minősítést a Cruelty Free International-tól.
És hogy most közösen örülhessünk a Mannával a díjnak, de leginkább annak, amiért a díjat megkapták, kisorsolunk 3, egyenként 20.000 forint értékű Manna Natúr Kozmetikum csomagot.
Aki szeretne nyerni, az írjon egy mailt a nyeremeny kukac fuszereslelek pont hu emailcímre, amiben válaszol arra a kérdésre, hogy melyik az a magyar cég, amelyik elsőként elnyerte a nemzetközi “Erőszakmentes” kozmetikai vállalat minősítést?

 

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. @gykriszti: mert nem ide kell írni 🙂
    Ott a posztban a cím!
    Koszi

  2. gykriszti says:

    Szia!

    Úgy látom ide nem írt senki.
    Minden esetre én szeretnék nyerni 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!