
Viszont nagyon tetszik, hogy a családok 14%-a beszéli meg a jövőbeli terveit a vacsoraasztalnál. Gondolkodtam rajta, és mi ilyesmiről szinte mindig séta közben, vagy a kanapén ücsörögve beszélgetünk.
Jó látni, hogy úgytűnik, képesek vagyunk mindnyájan kicsit lelazítani hétvégén. Míg pénteken este 63% gyötri a gyerekeket az iskolával, addig a szombati ebédnél már csak 45% hozza szóba, míg vasárnapra sikerül teljesen magunk mögött hagyni a témát, és csak 33% hozza fel témaként. Persze gondolom itt nem arról esik szó, hogy mit játszottak az udvaron, vagy ki kibe szerelmes, hanem inkább a matek dolgozat vagy a vers megtanulása a téma.
Múlt héten kipróbáltam, hogy délután megkérdeztem a gyereket, mi az, amiről vacsora közben szeretne majd beszélgetni. Első nap még nem igazán értette, hogy mire megy ki a játék, mert eddig mindig arról beszélgettünk, ami éppen eszünkbe jutott, és persze jó is a spontaneitás, de ha van egy terv a beszélgetésről, akkor amíg melegszik a vacsora, mindenki tud gondolkodni rajta, hogy mi az, amit érdemesnek gondol elmondani a témában. Persze ez nem nagyon kötött dolog, eddig minden alkalommal legalább ötféle témát átbeszéltünk vacsora végére, és mindig egészen máshova kanyarodtunk, de szerintem nagyon jó kis játék, érdemes kipróbálni. Főleg azért, mert egy kiskamasz a negyedik alkalomra már olyan témákat hoz fel, amit tényleg fontosnak talál az életében. Jó ezekre odafigyelni. Na és mi tagadás, az is jól esik, amikor olyat választ ami csak minket érdekel 🙂
Siv Widerberg: SÓDERPARTI
Daniel,
aki az osztályunkba jár,
a vacsorát Sóderpartinak hívja.
“Sódert esztek vacsorára?”
kérdeztem egyszer
(mert szerintem ez a
Sóderparti
olyan lükén hangzik).
“Frászt” mondta Daniel,
“húst eszünk,
és mindenki nyomhatja a sódert,
és senki se mondja,
hogy fogd be a szád,
és mindig kipakolhatod,
ami a szívedet nyomja”
mondta Daniel és nevetett.
Mégiscsak lükén hangzik, hogy Sóderparti.
De Ami a Szívedet Nyomja, az már igen!
Nálunk csak olyan közönséges
Vacsora van.
(Köszönöm a verset Nórának, a FB-on osztotta ezt meg velünk!)
https://www.facebook.com/egyuttegyasztalnal

