A vacsora a testet vagy a lelket táplálja?

Számít, hogy van-e terítő az asztalon amikor vacsorázunk? Vagy ha van, számít is bármit ha szerda este még mindig ott a hétfő esti vacsora nyoma? 
Persze, egy mesebeli életben minden este előkapom a szekrényből a kikeményített, egyformára hajtogatott hófehér abroszokat, majd vacsora végeztével egy laza mozdulattal bedobom a szennyesbe, ahonnan másnapra újra a szekrénybe kerül. Ki tudja hogyan?! 
Hát, bevallom, nálunk nem így folyik a vacsora. Hetente háromszor kiborítja Dávid az innivalót, miközben hevesen gesztikulál, vagy Záli dob a kanállal az asztal közepére egy jó adag főzeléket. Így pl. terítőt csak péntek estétől teszek fel, és ha egy folt eltakarható a leveses tállal, akkor bizony vasárnap estig nem is cserélem le. Szuper kis műanyag tányéralátéteim vannak hétköznapokra.
Egyszerűen nem ezen múlik az este. Pont úgy nem nyom a latba a terítő, mint ahogy az se, hogy minden este bio bébirépa legyen a köret. Igyekszünk tápláló ételeket enni, odafigyelek a vitaminokra és az elkészítési módra is, de nem rugózom ezen annyit mint pár éve. Amikor Dávid megszületett, még komoly elveim voltak azzal kapcsolatban, hogy mit ehet majd és mit nem, de azóta sokat enyhültek a nézeteim.
Általában sikerül úgy intézni, hogy lehessen választani. Nem muszáj megenni a francia karfiolt (recept holnap), de enni kell belőle. És persze nincs helyette torta. De ésszerű kompromisszumra hajlandó vagyok, ha valami nagyon nem jön be. 
Érdekes de megfigyeltem, hogy a mi családunk pont az ellentéte a Coca-Cola Együtt egy asztalnál kampánya kapcsán végzett felmérés átlagával. A felmérés szerint ugyanis a magyar családok hétköznap a vacsoránál beszélik meg, hogy mi történt az iskolában (63%). Nem mintha én nem nyaggatnám ezzel a gyereket, de hazafelé túlesünk ezen az első öt percben, utána már nem nagyon kell vele foglalkozni.
Viszont nagyon tetszik, hogy a családok 14%-a beszéli meg a jövőbeli terveit a vacsoraasztalnál. Gondolkodtam rajta, és mi ilyesmiről szinte mindig séta közben, vagy a kanapén ücsörögve beszélgetünk.
Jó látni, hogy úgytűnik, képesek vagyunk mindnyájan kicsit lelazítani hétvégén. Míg pénteken este 63% gyötri a gyerekeket az iskolával, addig a szombati ebédnél már csak 45% hozza szóba, míg vasárnapra sikerül teljesen magunk mögött hagyni a témát, és csak 33% hozza fel témaként. Persze gondolom itt nem arról esik szó, hogy mit játszottak az udvaron, vagy ki kibe szerelmes, hanem inkább a matek dolgozat vagy a vers megtanulása a téma.
Múlt héten kipróbáltam, hogy délután megkérdeztem a gyereket, mi az, amiről vacsora közben szeretne majd beszélgetni. Első nap még nem igazán értette, hogy mire megy ki a játék, mert eddig mindig arról beszélgettünk, ami éppen eszünkbe jutott, és persze jó is a spontaneitás, de ha van egy terv a beszélgetésről, akkor amíg melegszik a vacsora, mindenki tud gondolkodni rajta, hogy mi az, amit érdemesnek gondol elmondani a témában. Persze ez nem nagyon kötött dolog, eddig minden alkalommal legalább ötféle témát átbeszéltünk vacsora végére, és mindig egészen máshova kanyarodtunk, de szerintem nagyon jó kis játék, érdemes kipróbálni. Főleg azért, mert egy kiskamasz a negyedik alkalomra már olyan témákat hoz fel, amit tényleg fontosnak talál az életében. Jó ezekre odafigyelni. Na és mi tagadás, az is jól esik, amikor olyat választ ami csak minket érdekel 🙂

Siv Widerberg: SÓDERPARTI

Daniel,
aki az osztályunkba jár,
a vacsorát Sóderpartinak hívja.
“Sódert esztek vacsorára?”
kérdeztem egyszer
(mert szerintem ez a
Sóderparti
olyan lükén hangzik).
“Frászt” mondta Daniel,
“húst eszünk,
és mindenki nyomhatja a sódert,
és senki se mondja,
hogy fogd be a szád,
és mindig kipakolhatod,
ami a szívedet nyomja”
mondta Daniel és nevetett.

Mégiscsak lükén hangzik, hogy Sóderparti.
De Ami a Szívedet Nyomja, az már igen!
Nálunk csak olyan közönséges
Vacsora van.

(Köszönöm a verset Nórának, a FB-on osztotta ezt meg velünk!)

https://www.facebook.com/egyuttegyasztalnal