Szoktatok jótékonykodni? Akár egészen kevés pénzzel, vagy pár óra munkával, esetleg jelentősebb összeggel?

Én nem ítélek el senkit, ha a válasz soha. Sajnos nekem is erősen megnőtt az ingerküszöböm. A legtöbb ember semmit nem érez, ha elmegy egy koldus mellett, és csak bosszús lesz, amikor a hajléktalan végigmegy a feltorlódott kocsisor mellett. Lassan jutottunk el idáig, egyre több lett a rászoruló, és kevesebb az, aki adni tud, vagy adni akar.
Évek óta nem szívesen adok pénzt senkinek. Persze nem a párszáz forintokról van szó, amit beledobok egy kalapba, hanem pár ezerről. Engem is kiborított, amikor elkezdett kiderülni az alapítványokról, hogy micsoda hatalmas összegeket tartanak meg kezelési költség címen. Amikor némelyik alapítványról kiderült, hogy az igazgató miként cserélte a ladáját BMV-re.

Úgyhogy inkább a munkámat adom. Jótékonysági főzéseken veszek részt, amiről hírt adok a saját csatornáimon. Talán semmiségnek tűnik egy ilyen, de tudnotok kell, hogy egy-egy főzés egész napos munka, viszont mindig nagyon feltöltődve adom oda az utolsó tányér ételt is, és mindig nagyon örülök a pénznek, amit így összegyűjtünk.

Alaposan megnézem, kihez megyek el segíteni, milyen ügy mellé állok oda, és bevallom, nagyon sokat utasítok vissza. Tavaly több, mint 30 ilyen felkérésem volt. Ez azt jelentette volna, hogy minden második hétvégém ezzel telt volna. Nem fér bele minden sajnos. 
Az egész napos ételosztások mellett megsütöttem 17 tepsi süteményt is, és mint ahogy egyik gasztroblogger kollegina mondta, ha minden felkérésre sütnénk egy-egy tepsivel, bizony nem múlna el hét jótékonysági süti nélkül.
Ebben is sokkal válogatósabb lettem az idő múlásával. Decemberben hetente több tepsi sül a konyhámban, amivel valakit támogatok, valamilyen szervezetnek segítek pénzt gyűjteni. Nem bírok többet egyszerűen, és bevallom nem is akarok. Ki lehet égni ebben is, amikor már nincs benne a szívem, csak azt várom, hogy hozzák már vissza a tepsit, mert kell a következőhöz.

Szóval állok a jótékonykodás egyik oldalán, fő a 200 adag étel a borácsomban. És azt veszem észre, hogy ítélkezem. Pedig nem kéne, szégyenlem is magam miatta, mégis megvan bizonyos emberekről a véleményem. A cél nemes, egy sokgyerekes fiatalon elhunyt édesapa árváinak próbálunk meg némi pénzt gyűjteni. Adományt várunk, ami az általunk megfinanszírozott alapanyagokon túl (aminek az ára szintén a családé lesz, de mégiscsak a nyereségre hajtunk) az adomány részét képezi. 
Nincs fix ára az ételnek, becsületkasszába kerül a pénz. Azért mindig elmondom, hogy miért dolgozunk, és várom a jótékony felajánlásokat.
Sokan zavarba jönnek, nem szeretik a szituációt. Ők csak ebédelni szeretnének, nem akarják hallani a tragédiát, van elég bajuk, még gondolni se akarnak ilyenekre. Becsületkassza? De mégis mennyit adjanak? Mások mennyit adtak? Hát, én megmondom, 300 és 2000 forint között fizettek egy nagy tál lecsóért, több szelet kenyérért, tányérért, szalvétáért, a munkánkért. Van, aki szabadkozik, hogy nincs több, nem haragszom, van, aki megeszi, visszajön, és látom, ahogy 5000 forintot tesz a dobozba. Mindenkinek elmondanám, hogy kezeskedek érte, a pénz mind a családé lesz, hogy senki nem teszi rá a kezét. Mégis haragszom arra, aki megkérdezi, hogy 2 euró elég lesz-e a négy ebédért. Nem mondhatok mást, hogy adjon annyit amennyit gondol. Nem nyomasztom, egyszer már elmondtam neki mire gyűjtünk. Nem hatja meg, én pedig nagyon elszomorodok.

Amikor az utolsó adag ételt is tányérba mertem, megszámolom a pénzt. Összességében nem rossz, 500 forint átlagosan egy tányér lecsóért. Mindenki azt mondja, hogy ez szép, csak én vagyok kicsit csalódott. Azért, mert vannak, akik ilyenkor is jól szeretnének járni. 
És én közben kicsit megkeményedtem. 
És persze még mindig nem tudom, annak van-e igaza, aki soha nem jótékonykodik, mert így legalább nem nyúlják le becstelen emberek a pénzüket, vagy annak aki kinyitja ilyenkor a pénztárcáját, mert muszáj törődnünk embertársainkkal. Nem csak azért, hogy a lelkiismeretünknek jobb legyen, hanem azért, mert vannak, akiknek tényleg nem jut más mások jóindulatán kívül.