Fűszer és Lélek

Laskagomba krémleves húsos rétessel

leves rétes13Imádom, hogy az osztrákok olyan merészek a levesbetétek terén, jellemzően persze a húslevesbe tesznek sokkal többfélét mint mi. Palacsinta, töltött tészta, húsos rétes. Először igencsak meglepődtem, mikor először tettek elém egy tányér gőzölgő levest benne egy jó darab húsos rétessel, de végül belegondolva a rétes is pont az, mint amit mi teszünk a levesbe: hús és tészta. Csak másképp tálalva. Azóta nálunk is gyakori fogás a krémlevesekben a zöldséges vagy húsos rétes, de húslevesbe még mindig nem teszem, meghagyom ezt az osztrákoknak.
Újévi fogadalmam volt, hogy nem dobok ki ételt. Bevallom, és nagyon szégyellem, hogy EDDIG bizony hagytam tönkremenni zöldségeket a hűtőben, vagy egy-egy adag maradék ételt, de ezentúl ilyen nem lesz. Most egy tányérnyi húslevest sikerült megmentenem ezzel az étellel és tíz deka enyhén túlérett feta sajtot. Egyébként mind a leves, mind a rétes önmagában is megállja a helyét, de együtt még finomabbak. Nem rétestésztát használtam, hanem félkész levelestésztát, így kicsit “tartalmasabb”, de rétestésztával is készíthető.

Hozzávalók a leveshez:
50 dkg laskagomba
1 nagy fej hagyma
10 dkg vaj
2 ek liszt
húsleves esetleg víz
só, bors, szerecsendió
1 citrom leve
1 doboz Philadelphia krémsajt
snidling

Hozzávalók a réteshez:
50 dkg darálthús
1 nagy fej hagyma
sok frissen őrölt bors
10 dkg feta sajt
1 nagy tojás
10-15 zsálya levél
1 csomag félkész leveles tészta
leves rétes08
A hagymákat apró kockákra vágom, és megdinsztelem a vajon, majd a felét félreteszem a húshoz, a másik felén megpirítom a felaprított laskagombát. Meghintem a liszttel, fűszerezem, majd felöntöm a húslevessel és főzöm pár percig. Belenyomom a citromlevet, majd belekeverem a krémsajtot, és botmixerrel nagyon alaposan leturmixolom, hogy teljesen sima legyen.
A félretett hagymával megpirítom a húst, fűszerezem, és hagyom picit kihűlni, majd beledolgozom a tojást és a kockákra vágott sajtot is. A zsályaleveleket egyben hagytam benne. Előmelegítem a sütőt 200 fokra, közben a levelestésztára fektetem a masszát, majd feltekerem. Megszúrkálom villával, és húsz perc alatt szép pirosra sütöm. Tálalásnál egy szelet rétest teszek a tányérba, mellé merem a forró levest, és meghintem a snidlinggel.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!