Kedvenceim. Az egyetlen banda, akik miatt hajlandó voltam sok ezer kilométert megtenni, állomásokon aludni hálózsákban, és spórolni a belépőkre.
Hölgyeim és uraim: a Rolling Stones! Ma ötven éves a zenekar, a tagok közel a hetvenhez, és bár sokak szerint az például egy orvosi csoda, hogy Keith Richards még mindig életben van, aki látta már őket színpadon élőben, az tudja, hogy nagyon rendben vannak minden szempontból, de a fizikumukra panasz egészen biztosan nem lehet.
Ha összehasonlítom Mick Jaggert édesapámmal, -aki az elő Stones albumot vette nekem, és akivel először fordítottunk tőlük szövegeket, és aki 1968-ban egy évre disszidált miattuk Angliába, annyira lenyűgözte őket a banda (később mégis hazajött nagyanyám könyörgésére, amit azóta se értek-, hát bizony ég és föld. Pedig édesapám még csak 64 éves, de nem hogy 12 mérföldet nem fut le naponta, jó ha ennek a kétharmadát lesétálja a kutyával. Sőt, ha a súlyfeleslegét, amit ennyi év alatt sikerült magára szednie, szétosztanám a Stones tagjai között, akkor se látszana meg egyik rockeren se, hogy felkapott magára valamit.
A Mick Jagger Diet egy gyakori keresőkifejezés a neten, írnak is róla mindenfélét, de a vége mégiscsak az a cikkeknek, hogy:
- tilos az alkohol
- napi 10-15 mérföld futás
- jóga
- sok hús és szénhidrát
- sok bio
Vagyis nincs titok, és nincs speckó diéta sem. Mondjuk egy jó alkat se ár, hiszen Mick akkor is határozottan sovány volt, amikor a hetvenes években nem éppen az egészséges életmód mintapéldányaként emlegették. Viszont az egészen biztosan elmondható az egész bandáról, hogy ha hetven évesen is szeretnénk legalább harminc percet egyhuzamban táncolni, akkor érdemes nagyon odafigyelni a súlyunkra, és inkább elképesztően soványak maradni, mint akár két kiló súlyfelesleget is felkapni. Ha emellé még az egyik legtöbbet kereső banda gitárosai is vagyunk, akkor jöhet a drog, a pia és cigi is, mégis túléljük a magyar férfiak születéskor várható életkorát. Potensen. Ami ugye szintén nem egy elhanyagolható szempont. Isten éltesse a Rolling Stonest!
@VRbagoly: Szerintem meg rajuk sem igazan. Az izmok regeneralodasa nagyon fontos, napi 24 km-t futva erre esely sincs, hacsak nem messze kepessegei alatt fut az ember. Annak viszont profi atletaknal sok ertelme nincsen.
azért ne ájuljunk már el mert 70 évesen élnek. Az egész életük egy gondtalan szórakozás. Nekik nincs olyan gondjuk hogy jaj mi lesz hó végén vagy ha összetörik az autó nem kell ám idegeskedniük miatta, egy telefon az asszisztensnek és csá el is felejtette hogy 5 perce zúzott szét egy kocsit mi meg még 1-2 hétig szopunk miatta. Nincs semmire gondjuk ha valami van szólnak egy asszisztensek az elintézi helyettük, nekik csak a levegőt kell venniük meg fellépniük, nem idegeskednek ezek 10 év alatt annyit mint én egy nap a melóban. Gondtalanul azt csinálni amit akarnak úgy könnyű ám élni. Nem a diéta meg az étkezés számít hanem az életkörülmények, mennyi stressz éri az embert stb és ha ezt még ötvözni tudja az ember egy egészséges táplálkozással az csak hab a tortán.
a sok pénz is nyugtató hatású 8P
Eszter, azt a sztorit, hogy apukád miattuk disszidált 68-ban nem akarod kicsit bővebben megírni?
Nagyon érdekelne! :-))
Azt ugye tudjátok, hogy heti 80 km-t futás mellett 3 óra körüli vagy azon belüli Maratoni időket lehet produkálni? Napi 24 km az heti 168 km, ez már inkább elit atlétákra jellemző ..
GYOMORTÖFFENÉS
Gyomrod gyenge, szegény kölyök?
Lecsapnak rá szaftpörölyök!
Majonézes ürücupák
Bélben bolyhot kócol, pupák!
Darálthúsba abált fűszer?
Nem kell ide csodaműszer
Meglátni, hogy bélrendszered
Koleszterin-tusban fered.
Pörctömbök és disznóteper-
-tők hada a földre teper.
Zsírzuhanytócsamaradvány,
Melyben halsz, mint egykor Radvány
Erdejében Bárczi Benő!
Bár, ha fejed lágya benő
Addigra, és pacallevest
Sose eszel (tán csak kevest),
S nem zabálsz több tokaszalon-
-nát, s fenyőről zselés szalon-
-cukrot, s nem lesz többé nasi:
Gyógyulhat a gyötört hasi!
Megoldás a léböjt, meg a
Létmódváltás: Legyél vega!
(Léböjt?! Vega?! Nekem tú’sok!
Öljetek meg szaftos húsok!!!)
illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2011/09/gyomortoffenes.html
🙂
kevés hús + kevés szénhidrát akar az lenni sztem.
Én 42 éves múltam, és ugyanúgy 68 kiló vagyok, mint 18 éves koromban (talán kicsit izmosabb vagyok).
Akit érdekel a titka, e-mailben megírom.
@400m2: Két apróság.
A gyümölcslé az nem egyenlő a gyümölcslevessel. Ez utóbbit te írtad.
A másikat döntse el a szótár.
smoothie: a thick, cold drink that is made of fruit mixed with milk, yogurt, or juice
@cm121: azt elhiszem, hogy kínában nem jó sok húst enni, ott valóban telenyomják az állatokat hormonnal és antibiotikumokkal (előfordul, hogy 8-9 éves lányok menstruálnak). ez amerikában és európában azért nem jellemző, pontosabban tilos.
egyébként igazad van, mértékletesség, vagy strapabíró szervezet kell a hosszú élethez, ami pedig a “jó” géneken múlik. vicces, amikor arra hozzák fel az öreg rockereket példaként, hogy lám, a piacigidrog nem is káros, mer’ még mindig él a keith richards! ja, de hány pusztult el huszonévesen a drogok meg az alkohol miatt… azt ilyenkor mindenki elfelejti.
A vörösbor érrendszervédő – igen, ha legalább kilenc litert megiszol naponta. Akkor viszont beszól a veséd, meg a májad…
@Brando: jaj ne!!!
A smoothie az nem gyümölcsleves, hanem kifejezettem tejtermék nélküli gyümölcsturmix. A tejes a milk shake, vagy akármi, de semmiképp nem smoothie.
Bocsánat a kirohanásomért, tejallergiám van, és Magyarországon erre nagyon oda kell figyelnem. Bocsi megint.
Megjelenik, nyugi 🙂
Írtam egy hosszú bejegyzést, sajnálhatják, akik nem olvasták, elküldés után sem jelent meg. Kár.
A lényeg röviden:
reggeli – gyümölcslé, joghurttal vagy tejjel keverve (smoothie)
napközben teljeskiőrléső kenyér, tészta, csirke, bab, burgonya. Amikor tűrnézik vigyáz arra, h négy órával minden koncert előtt egyen tésztát. Továbbá sok avokádót fogyaszt.
Sokat eszik, kerüli az alkoholt; balettozik, pilátesezik, jógázik. Koncertturnéra felkészülvén (!) 8 mérföldet fut (nem napi szinten), kickboxozik és úszik.
Ennyi.
Boldog szülinapot kívánok a bandának ezúton is, és egyszersmind picit pontosítanék Mick diétáján.
Reggelire hideg, sűrű gyümölcslevet iszik, amit tejjel vagy joghurttal kever (angolul smoothie-nak hívják)
Napközben sok szénhidrátot és fehérjét eszik, nevezetesen teljes kiőrlésű kenyeret, tésztát, csirkét, rizst, babot és krumplit. Amikor turnézik (reméljük még fognak egy utolsót), akkor buli előtt négy órával tésztát eszik (gondolom kell az energia), valamint sok avokádót fogyaszt.
Az alkoholt kerüli (a múltkor söröztem vele, akkor mást mondott:-), sokat jógázik, balettozik(!), Pilátesezik.
Valamint – és ez fontos – koncert turnéra felkészülőben napi 8 mérföldet fut – ez olyan 12-13 kilométer kábé.
Úgy ennyi.
10 mérföld = 16 km, a napi 10-15 mérföld az 16-24 km, éves szinten durván 6-9000 km lenne. Kötve hiszem, hogy ennyit futnának. Ha igen, akkor a diéta többi része felesleges.
Ja, és egészen biztosan a potens, ezt tuti megbízható forrásból tudom:
A Men in black 3-ban mondják, hogy sokáig azt hitték a Stones tagjai ufók és Mick Jaggert azért küldték a földre, hogy minden nőt teherbe ejtsen.
Tuti megbízható hírforrás.
Hát, én is a linken megadott cikkekben olvastam, tehát vagy igen, vagy nem 🙂
Drog, szex, pia, cigi, rakkendról. Ez a hosszú élet titka. A drog pia kiszedi a folyadékot, soványít, a cigi füstöl, tartósít. Együtt tökéletes élö mumifikációt eredményez. 🙂
Alkohol: Vigyázzunk: a vörösbor (fenol?) tartalma pl. kimondottan érrendszervédő.
Jóga: OK.
Bio: OK. Bár ez Magyarországon a lakosság 95%-ának nem megfizethető.
Kötözködök: Ezt a diétát hivatalosan lenyilatkozta Jagger?, mert:
Sok hús: Tipikusan szennyződésfelhalmozó (hormonok, egyebek). Kínában mostanság tiltották le az atlétákat a húsevésről, mert a tenyésztők által alkalmazott szerek maradványai miatt esetleg kizárnák őket az olimpiáról.
Sok szénhidrát: Nem csak férgeken igazolták: az alacsony energiabevitel hosszabbítkja az életet.
Napi 10-15 mérföld: Angol szárazföldi mérfölddel számolva az napi félmaraton. Hahaha. Erre egy zenésznek nincs ideje, a 65 évesek 99%-a semmiképp sem lesz képes rá. Akaratától függetlenül.
Nem tudom ki volt az de az 1700-as évek végén(?) volt egy angol dandy, aki szétitta, füstölte az agyát. Aztán 25-28 évesen leállt, mert rájött, hogy ez nem egészséges. És elélt valami 103 évig.
Itt inkább mértékletességről van szó, és jó génekről.
Potens?: Honnan tudható ez? Az ellenkezőjét senki sem posztolja ki. + Az utolsó gyerekét 1999-ben nemzette.
Én ebben az évezredben nem sétáltam annyit összesen. Amerikában szerintem tudnak már élve konzerválni. Fejlett az orvostudomány, ha meg tudják fizetni.
“Úgy könnyű” ha sokat mozgok és még egészségesen is étkezem, ráadásul nem is iszok alkoholt! 🙂
Soha nem voltak a kedvenceim, de mióta láttam a Scorsese Stones filmet, azóta elismerek, ők a királyok. Egyszerűen annyira profik, hogy elképesztő. Minden mozdulat, minden hang.
Eszter, soha nem gondoltam volna róla! 🙂
Egy héten egyszer… sajnos.
Ha édesapád 64 évesen napi 12 km-t sétál, le a kalappal előtte.