Fűszer és Lélek

Ha megőszülnék, tudjátok az okát

Megkért, hogy osszam meg vele a naptáram, mert akkor mindig látni fogja a programjainkat, nem mondhatom neki, hogy a múlt héten megbeszéltük, nem igaz, hogy nem emlékszik! Így most azt mondhatom, hogy megosztottam veled a naptáramat, sőt, minden családi programra meg is hívlak, hogy tudj róla, ha a barátaink házasodnak, vendégségbe jönnek, vagy mi megyünk. Mégis mindig meglepődik.
Nem tudom másoknál is így van-e, de nálunk rendszeres feszkó van a hasonló történetek miatt. Mondjuk elsején szólok, hogy tizedikén megyünk a barátainkhoz ebédelni. Másodikán beírom a naptárba, és meg is hívom a család fejét az eseményre, mi már csak ilyen huszonegyedik századiak vagyunk, ha ilyesmiről van szó. Harmadikán elfogadja a meghívást, tehát bekerül a naptárjába. Vagyis eddig háromszor találkozott a témával: elmondtam neki, meghívtam, elfogadta. Mégis, egy héttel később kiborul:
Nem igaz, hogy soha nincs egy nyugodt hétvégénk, amikor végre otthon tudunk maradni és nem egész nap dolgozunk, vagy rohanunk valahová. Én nem megyek, menjetek ketten a gyerekkel, ha muszáj, de inkább maradjatok itthon.
Duzzog, csapkod, felszólít, hogy vasaljam ki a másik ingét, aztán egy órán át zuhanyzik. Utána direkt lassan öltözködik, végül közli, hogy éhes.Ne, az én nem megyeknél szokott elszakadni nálam a cérna.
Mi az, hogy te nem jössz? Mégis, hogy gondolod, hogy valahova, ahova az egész családot hívták meg, te az utolsó pillanatban nem jössz?! Egy hete tudod, hogy megyünk. Akkor simán lemondhattuk volna, de ma már nem lehet. Blabalblablabla.
Nem baj, ebédelni megyünk. Emlékszel?
Nem érdekli, ő nem reggelizett. ÉHES ÉS KÉSZ!
Aztán mégse eszik, mert mártír. Majd csendben éhen hal a barátoknál, miközben várni kell az ebédre. De mindegy is, ha itthon maradtunk volna, már ehetne, aztán pihenhetne, aztán haladhatna az otthoni munkákkal, mert nem tudja észrevettem-e, de nagyon el vagyunk maradva.
Persze, erről csakis én tehetek, mert hülyeségekkel töltöm az időt, és erre kényszerítem a családomat is.
Aztán mégis elindulunk, mire belépünk az ajtón, már a jobbik felét mutatja, kedves, és barátságos. Sőt, beszélget is, amiről tudom, hogy nem az erőssége, hiszen informatikus. El kell ismerni, hogy igyekszik.
Este jövünk haza, és útközben megjegyzi: nagyon klassz nap volt, mehetnénk gyakrabban.
Mi van???

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!