Elveszett kesztyűk nyomában

Esze Dóra írása.

Ahhoz a fanyarkás, göröngyös ízélményt neveztem ki fix pontnak. Gyorsan valami szépet, valami etetimagátot túróból, minden másra nyitott voltam, mint tanuszoda a Facebookon. Andi konyháján bukkantam erre a receptre, de végül annyi mindent megváltoztattam benne, hogy Zaporozsecfosztogatás lett belőle. A sütést valamilyen írás és értük menés közé kellett bezsúfolnom, a boltba leugrani nem maradt időm, így hát, akárcsak Molière, onnan vettem javaimat, ahol találtam őket. És lett a vajból olivaolaj, a mazsolából fagyasztott szeder, a tejből zabtej – és természetesen a cukorból xillit, a finomított lisztből teljes kiőrlésű, de ezt talán említeni sem kell, mivel ez az alapváltás ad apropót a szerdai rovatnak. A tejet helyettesíteni általában drága dolog, készüljön az alternatíva zabból vagy kókuszból, de nem is élek vele naponta. Tartozom még azzal a vallomással, hogy mivel a vaníliás cukor kérdése egyelőre nem megoldott, első lépésben egyszerűen kihagyom. Nyugodtabb idők terve, hogy kikísérletezem a cukormentes verziót, kifejezetten érdekel, mit kezd egymással egy rúd Bourbon és a xillitol, ha mondjuk összezárom őket egy-két hétre egy hosszú befőttes üvegben. Csapatépítés for prezi…

Túrós ügyben az eredmény, ezt nyugodtan kijelenthetem, sokszorosan kárpótolt a kényszerű kreativitásért. A süti olyan puha, egyenesen olvadós lett, hogy csak villával lehetett nekilátni. Remek ötletnek érzem, hogy a túrót nem édesítjük – így ha a szeletben kisebb csomóra bukkanunk, a jellegzetes semlegesből savanyúba hajló falat után még jobban esik visszatérni a tészta teljesen kielégítő édességéhez. Külön öröm, hogy az egyébként korpát is tartalmazó lisztben most szemernyi keserűség sem érződött. Mi tagadás, nem visz rá a lélek a finomított lisztre. Egy biztos, néhány dekát kapásból le kell vonni a receptadagból, a többi szintén kísérletezőkedv kérdése. Én kezdetben nem kevés jobb sorsra érdemes süteményt rontottam el csak azért, mert változtatás nélkül vettem át a mértéket.

Ezt az posztot ajánlom az Anyukáknak, Akik Télen Szinte Minden Héten Konstatálják, Hogy Megint Elveszett Egy Kesztyű. Szerény számítások szerint is tíz felett van azon párok száma, amelyeket november és február között vásároltam, némelyik hétfőtől péntekig vendégeskedett az életünkben. Nem tagadom, ilyenkor kiborulok. Annyira, hogy még magyarázni is nekifogok. Kisfiam, én neked bármikor nagyon szívesen veszek bármit, amire szükséged van, de az elvesztésnek nem, próbálj már egy kicsit odafigyelni, légy szíves… ilyesmit.

A jó ég tudja, a fagyos utcán az iskola felé masírozva ebből mennyi marad meg abban a kicsi szőke és abban a kicsi barna fejben. Még szerencse, hogy az optimizmus forróságát nem oltja ki a gránitporos február. Akár egy szúrós túrós is megsül a lángjai mellett.

10 dkg liszt

10 dkg xillit

fél csomag sütőpor

250 g túró

fél doboz fagyasztott szeder

1 citrom reszelt héja

2 dl zabtej

2 tojás

vaj / olivaolaj a tepsi aljára vastagon, némi vaj csipegetéshez a süti tetejére

egy marék hámozott mandula

Összekeverem a lisztet a xillittel és a sütőporral, és szárazon egy vastagon kivajazott – vagy kiolajazott – tepsibe szórom a felét. Rákenem a túrót, a szedret és a citromhéjat. Ennek a tetejére kerül a maradék lisztes keverék, a mandula, a legtetejére vajat morzsolok. Elkeverem a tojásokat a zabliszttel, rácsorgatom a sütire. Lehetőleg egyenletesen itassa át. Előmelegített, később kettes fokozatra kapcsolt sütőben körülbelül 30 percig sütöm. Szokás szerint akkor jó, ha morzsás marad a villa.

Amíg megsül, egy kis olvasnivaló:

Az ezt követő éjszaka álmodtam először azt a bizonyos mondatot. A folyó partján álltam a húgommal és a nővéremmel, körbejárt az üveg, sötét volt, gluggyant benne valami, meg-megcsillant aranyosan, görgött súlyosan és világított fehéren, cseppről cseppre. A címkén körben olvashattam volna el az írást, de mivel hol az egyik, hol a másik lány kezében kötött ki az üveg, voltaképpen végig csak vártam a soromra, de hiába voltam egyre türelmetlenebb, hiába, úgy tűnt, minden hiába. Reggel saját magamon is jót mosolyogva megkérdeztem a húgomtól és a nővéremtől, nem álmodtak-e véletlenül valami furcsa szólást egy sűrű fehér alkohollal töltött üveg vinyettájára nyomtatva. A húgom rámnézett, a nővérem még azt sem, és valamelyik azt felelte halkan, kezében tányérral és konyharuhával…