Fűszer és Lélek

Szükséges-e a fagyigép?

Annyian kérdezitek, hogy nekem milyen fagyigépem van, és egyáltalán szükség van-e fagyigépre, hogy írok róla egy posztot.Az én fagyigépem nem különálló gép, hanem a Kenwood dagasztógépem egyik tartozéka. Ez azt jelenti, hogy a tálat kellett külön megvásárolni, de a dagasztógép motorja hajtja. Ennek van előnye, és hátránya is. Előnye, hogy összességében kicsit kevesebb helyet foglal… Tovább »

Citromfagyi főzés nélkül

Forró napok előtt állunk, nem lehet fagyi nélkül megúszni a napokat. Annyira nagy a forróság, hogy még a fagyi alapot se szeretem ilyenkor főzni, a jó kis vaníliafagyi hűvösebb napokra marad. Aki olyan szerencsés, hogy víz mellett töltheti a hétvégét, az gondoljon rám, igaz én is beköltözök hétvégére anyuék egy méter vastag falú régi házába,… Tovább »

Bodzafagyi

Hazaérkeztünk. Kicsit hosszabbra nyúlt az utunk, mint azt gondoltuk, de nem számítottunk arra, hogy a kis hegyi patakok komoly folyókká duzzadnak majd, hogy lezárják a zempléni utakat, hogy Miskolcra egyáltalán nem lehet majd Hegyaljáról eljutni csak Debrecen felől, és hogy azok a vendégek, akik felénk igyekeztek, akkorát kell hogy kerüljenek, hogy át kell menniük a… Tovább »

Flódni fagyi

Igen, sütök idén is flódnit, válaszolom a huszadik telefonra.Szerintem én sütöm a legtöbb flódnit magánszemélyként Magyarországon. Sokan kérik szülinapi ajándékként, vagy hanukára, sőt karácsonyra is.Flódnit sütni, mitagadás, macerás! Persze megéri a fáradságot, főleg amikor a mosolygó arcokat, mákos fogakat látom, de be kell vallanom, én már egy picit unom a süteményt magát. Úgyhogy nekünk nem… Tovább »

Kéksajt fagylalt

Csütörtök este tíz barátunkat láttuk vendégül, egy különleges borvacsorára.A borokat a Disznókő birtok jóvoltából Hanyecz Andrea mutatta be, mi Lilafügével a vacsorát készítettük. Jaj, azok az aszúk! Igazán jól sikerült vacsora volt, részletesen megtárgyaltuk a borokat, a borvidéket, a francia borfogyasztási szokásokat, a vacsora végén pedig szinte mindent, ami eszünkbe jutott 🙂A menü a következő… Tovább »

A sűritett tej csodája

Ma éppen borus reggelre ébredtünk, de eddig igazán elkényeztetett minket az időjárás, valódi augusztusi meleg volt a szemptemberi nyárban. Hónapok óta foglaja a helyet a spájzomban egy doboz sűritett tej. (Jaj de nagyképű vagyok, nincs is spájzom, csak egy forgópolcos sarokszekrényem 🙂 Annyi minden finomat lehet a sűritett tejjel készíteni, többek között fagyit.Ennyire lágy, puha,… Tovább »

Málna fagyi

Málnafagyit enni ebben a melegben a legjobb elfoglaltság. Eddig mindig úgy készítettem, hogy tejet forraltam tojás sárgájával, majd azt kevertem a málnával, és a tejszínhabbal, de most még öt percre se akartam bekapcsolni a gáz tűzhelyet. Akkor inkább az éhenhalás!Úgyhogy vettem jó sok Philadelphia sajtkrémet, annak már alapból megvan a sűrűsége is, és zsírtartalma is,… Tovább »

Fordított, forró fagylalt

Ez a “fagylalt” a fordított változata a szokásos sült fagyinak, vagy a Forró Alaszka néven ismert csodának. Ott ugyanis a keményre fagyasztott fagylaltot borítják a jó hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkező tojáshabbal, gyorsan sütőbe tolják, majd megsütik. Rövid idő alatt a hab megsül, megszilárdul, de a fagyi jeges marad.A recept eredetijét akkor találtam, amikor molekuláris konyháról szóló… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!