Fűszer és Lélek

Diétás barhesz

Oké, tudom, hogy rettenetesen hangzik. Viszont sokkal jobb, mint ahogy azt elképzelitek!
Na, szóval az a helyzet, hogy végre kiderült, az, amit sejtettem is, meg számítottam is rá a két terhességi cukorral, hogy pre-diabéteszem van. Meg más is, de nem akarom, hogy innentől kezdve ez egy ilyen beteg blog legyen, szóval maradjunk ennyiben. Minden esetre legalább boldogan elmondhatom, hogy annyit azért valóban nem ettem, mint amekkora hátsót sikerült növesztenem. Hahahaha.
Ne féljetek, nem lesz ezentúl fogyókúrablog a Fűszeres, ugyanis a családban négyen élünk, és ebből hárman határozottan jó formában vannak, semmi szükségük diétára. 
Nekem viszont innentől kötelező, szóval továbbra is megosztom azt amit ők esznek (vagyis a Hegedűsék hárman) és amit én (vagyis egyedül). 
Nyilván túlzok, nem fogok külön főzni teljesen, nem őrültem én meg!
A barhesszel az a helyzet, hogy egy hónapban egyszer sütök ilyet, megy a fagyasztóba, és onnan veszem elő a sajátomat minden héten. A többiek pedig eszik a jól megszokottat. 
A teljes kiőrlésű, vagy nagyrészt tk. lisztből sütött pékáruknál szerintem extrán fontos, hogy a recept megadja, milyen liszttel dolgozik, mert annyira másképp tudnak viselkedni, hogy egy másik márkán el is csúszhat az egész.

Hozzávalók két barheszhez:
35 dkg tk. tönkölyliszt (Lidl, bio)
15 dkg sima liszt (Nagyi titka)
2 db M-es tojás
csipetnyi só
25 g friss élsztő
Édesítőszer, attól függően milyen fajta, (én a Dia wellness negyedannyi-t használtam, és 3 ek kellett bele)
1,4 dl étolaj
2,5 dl langyos víz

A tetejére +1 tojás és mák

Dagasztógéppel dolgoztam. Minden hozzávalót egyszerre tettem a tálba, az élesztőt előbb feloldottam a vízben. Tíz perc alatt alacsony fordulatszámon rugalmas tésztát dagasztottam belőle, majd fóliával letakarva duplájára kelesztettem.
Mikor megkelt, két részre osztottam, majd azokat 4-4 felé vágtam. Megsodortam, és megfontam a kalácsot. Letakarva 20 percig ismét hagytam kelni, közben előmelegítettem a sütőt 180 fokra. 
Lekentem a megkelt barheszeket a felvert tojással, és megszórtam a mákkal, majd egy-egy kenyérformába tettem őket. Erre egyáltalán nem is lett volna szükség, de nem tudtam hogy fog viselkedni a tészta.
Kb. 30 perc alatt sült meg szép pirosra.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!