Fűszer és Lélek

Tahinis padlizsán

Anyukám padlizsánt ültetett. Nagyon szépek lettek, meg finomak is, de a héja kicsit vastagabb, mint amit venni szoktam. Mi ugyanis megesszük a sült padlizsán héját, persze csak ha direkt nem szenesítjük el, de ennek vastagabb, alig elrágható a külső burka.
Így párolni se túl jó, viszont ha félbevágva sütjük, tökéletesen ki lehet kaparni a krémesre puhult belső részét. Tegnap ez volt a vacsora. 
Van, amikor egyszerűen nem szabad túlbonyolítani semmit. Ez is egy ilyen étel. Természetesen mehet még a tetejére bármi, de minek, amikor így is annyira finom?!
A fotón van még mellette csicseriborsó, csirkemell mascarpone krémben, de az csak a tegnapelőtti maradék hasznosítása a fiamnak, én magában ettem, na és persze egy pohár fehérbort ittam mellé.
Ha más is járt így saját maga termesztett padlizsánnal, akkor semmigond, szuper padlizsánkrém is készülhet belőle! 

Hozzávalók:
4 közepes padlizsán
1 citrom levének a fele

olívaolaj

1 dl tahini
1 dl víz
1 gerezd fokhagyma

a citrom levének a másik fele
2 pici csilipaprika
1 ek zataar fűszerkeverék

A padlizsánt hosszában félbevágjuk, majd bevagdossuk a felületét, hogy be tudjuk sózni, és a fél citromot is bele tudjuk nyomni a vágások közé.
Olívaolajjal meglocsoljuk, és 200 fokon kb. 30 perc alatt puhára sütjük.

A tahinit kikeverjük a vízzel, citromlével, fokhagymával, sóval, és a csilivel.
A megsült, forró padlizsánra kanalazzuk, majd megszórjuk a zataarral.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!