Fűszer és Lélek

Gyors csípős salsa

A szüleim annyira jó fejek! Ültettek koriandert, mert múltkor panaszkodtam, hogy nem sikerült vennem, és különben is egyre több helyen olvasnak róla. 
Na, mikor kinőtt, akkor kissé alábbhagyott a lelkesedésük, sőt, a szaga alapján abban sem voltak biztosak, hogy valóban koriander termett-e, mert ennek elég furcsa szaga van.
Minden esetre inkább nem kértek belőle, gyorsan elhozták az összeset nekem. 
Én teljesen meg tudom ezt érteni, ismerek másokat is, akik gyűlölik, de én imádom. Nem tudok belőle olyan sokat tenni valamire, ami elrontaná.
Most salsa készült vele, egy egyszerű változat, amiben paradicsomlé is van. Főleg téle szoktam paradicsomlével kiegészíteni, amikor nem túl jók a paradicsomok, de most csak két nagyobb szem volt itthon így kellett bele. A fiam jobban is szereti így, akkor meg miért ne!
Jó csípős lett, a fele elfogyott csak úgy, amikor épp arra jártunk, a másik fele pedig sült csirkecomb mellé.
Ha ti is gyűlölitek a koriandert, akkor persze mehet bele petrezselyem is.

Hozzávalók:
2 nagyobb paradicsom
1 fehér hagyma
1 csokor koriander
6-8 ek ecetes jalapeno paprika
1 pici friss csili
1 kk őrölt római kömény
1/2 ek barna cukor
1 lime leve

2 dl házi, sűrű paradicsomlé

Mindent nagyobb kockákra vágunk, majd mehet a késes aprítóba.  Kész!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!